Bizonyított tény, hogy a mai modern életvitel mellett, az emberek egy nap 24 órájából körülbelül napi átlag 4 órát töltenek önpusztító, és életrabló gondolatokkal. Ezek közé tartozik, az idegeskedés, a panaszkodás, a hibáztatás, az önsajnálat, az önmarcangolás, a halasztgatás, stb.
Sajnos a szakirodalom leginkább a rossz szokások, és az önpusztító gondolatformák végtelen lajstromának összeállításával foglalkozik, ahelyett, hogy a pozitív életerősítő és életigenlő praktikákra koncentrálna.
Pedig ezek a nagyon egyszerű hétköznapi mentális gyakorlatok segíthetnek az életerőnk megőrzésében, fenntartásában, és újrateremtésében:
Hetente legalább egyszer aludjuk ki magunkat! Addig aludjunk, amíg a szervezetünk kívánja, ne ébresszük magunkat vekkerrel, hagyjuk, hogy elménk jelezze mikor regenerálódott teljesen. Bátran és lelkiismeret-furdalás nélkül hagyjuk magunkat aludni!
Reggeli első gondolatunk mindig valami jó és éltető legyen! Adjunk hálát, és érezzünk örömet, hogy egészségesen ébredünk! Ébredjünk rá a világ mindennapi csodájára!
Igyekezzünk gondolatainkat napközben is a pozitív történésekre irányítani! Figyelmünkkel azt tüntessük ki, ami jó! Hangosan mondjuk ki ezeket magunknak! Például: Ez jól esett! Ennek nagyon örülök! Ez nagyon tetszik! Jó, hogy segítesz! – Ne szégyelljük mások előtt megfogalmazni a bennünk születő jóleső érzéseket!
Csak azokkal a dolgokkal foglalkozzunk tartósan, amikre közvetlen ráhatásunk van! Teljesen felesleges azon bosszankodni, és hosszasan társalogni arról, hogy drágább lett a benzin, kevesebb járatot indít a BKV, stb. Figyelemenergiánkat arra a tennivalóra fordítsuk, amivel itt és most dolgunk van!
Ha valaki panaszkodni kezd nekünk, nyugodtan szakítsuk félbe, még ha a másiknak elsőre rosszul esik is! Mi irányítsuk és tereljük a beszélgetést arra ami megtehető, ami segít vagy megoldást jelent ebben a helyzetben! Ha tanácstalanok vagyunk, inkább hallgassunk, és ürítsük ki fejünket, engedjük el negatív gondolatainkat!
Tudatosan válogassuk meg, milyen információval táplálkozunk! Vegyük tudomásul, hogy a szenzációhajhász napi sajtó és híradó főként a katasztrófák és rossz hírek szószólója, ami teljesen torz és hamis képet fest a világról. Tudatosan keressük a jó híreket, és a környezetünkkel inkább ezekről társalogjunk!
Olvassunk lélekemelő szépirodalmat, bölcs gondolatokat, verseket, bármi olyat ami megérinti a lelkünket! Ami továbbgondolásra vagy cselekvésre késztet!
Hallgassunk olyan zenét mindennap, amitől jókedvünk támad! Bátran perdüljünk táncra! Nem a tánctudásunk az érzés számít!
Iktassunk be mindennapos sétát az életünkbe, mikor csendben ’céltalanul’ bóklászunk! Eközben csak szemlélődjünk, és hagyjuk, hogy gondolataink cél nélkül, szabadon szárnyaljanak. Minél több dolog jut eszünkbe sétánk közben, annál jobb! Ne ragaszkodjunk ezekhez a gondolatokhoz, ne akarjuk ezeket megjegyezni, vagy feljegyezni!
Figyeljünk környezetünkre! Vegyük észre milyen szép a világ! Ne csak az emberekre koncentráljunk, vagy arra amit az emberek tesznek. Figyeljük a felhőket, a fákat, a madarakat, az állatokat! Bátran álljunk meg, és csodálkozzunk rá arra, ami számunkra újdonság!
Ne siessünk! Induljunk mindenhová időben, tervezzünk tartalékidőt, hogy legyen időnk ’késni’, ha kell!
Tegyük életünk mindennapos részévé a más emberekkel folytatott eszmecserét! Ügyeljünk rá, hogy havonta többször is legyen időnk barátainkkal tartalmas dolgokról beszélgetni!
Ne csak fecsegéssel és felszínes dolgokról beszéljünk! Merjünk életünk lényegi kérdéseiről beszélni barátainkkal! Ha nincs kivel megosztanunk életünk fontos dolgait, lelkileg elszegényedünk!
Ne csapjuk be magunkat a magányos ember mítoszával! Az ember, társas lény. Keressünk magunkhoz hasonló mentalitású és érdeklődésű társaságot! Ha azt gondoljuk: „Mindenki hülye!”, vagy, hogy „Egyetlen normális embert sem ismerek!”, tartsunk önvizsgálatot, mi akadályozza meg bennem, hogy másokat szeressek és elfogadjak! A magányos ember hosszútávon elsorvad egyedüllétében! Arra koncentráljunk ami a más emberekben szerethető és jó, meglátjuk hamarosan ők is így viszonyulnak majd hozzánk!
forrás: Tarr Bence László / www.tarrdaniel.com
