UFO-esetek, UFO-k és földönkívüliek

5 felettébb érdekes UFO-eset, melyre máig nincs magyarázat

1. Az eltűnt francia férfi esete

Három francia fiatalember, a 26 éves Jean-Pierre Prévost, a 25 éves Solomon N’Diaye és a 18 éves Frank Fontaine abból élt, hogy farmernadrágot árult a piacon. Egyszer egy novemberi reggelen éppen az autóba pakolták a nadrágokat Párizs Cergy-Pontoise nevű külvárosában, a ház előtt megpillantottak egy UFO-t.

A fiúk henger alakúnak látták az objektumot. Mikor az UFO a bérház fölé szállt, Fontaine beugrott a kocsiba, és ráhajtott a bérház melletti útra, abban a reményben, hogy újra láthatja a furcsa tárgyat.

A másik két fiú eközben a házban volt. Amikor azonban kiértek a lépcsőházból, szinte a földbe gyökerezett a lábuk. A kocsi hátulját ugyanis határozott körvonalú sugárzó ködgömb vette körül, melyet több fénygolyó övezett.

A nagy gömb magába szippantotta a kicsiket, egy kivételével. Egyre nagyobb henger alakú fénycsóva emelkedett fel, majd a gömb beleolvadt a hengerbe, mely kilőtt az ég felé, és eltűnt a szemük elől.

Mindketten a kocsihoz rohantak, de Fontaine-nek nyoma veszett. Sem a kocsiban, sem az úton, sem az útmenti káposztaföldön nem találták.

Azonnal értesítették a rendőrséget, akik egy teljes napot töltöttek a terepen, azon tanakodva, hol lehet az elrabolt francia férfi. Egy héttel később egyszer csak Fontaine megjelent a barátai lakása környékén, a káposztaföldön. Kábultnak látszott, és még mindig az UFO-incidens reggelének eseményeiben élt. Nem hitte el, hogy egy hétig távol volt…

2. Veszélyes találkozás 6000 méter magason

James Howard kapitánnyal és a BOAC Légitársaság Centaurus repülőgépének személyzetével és utasaival 1954. június 29-én felettébb különös dolog történt. A gép éppen New Yorkból New Foundlandba tartott, amikor azt a parancsot kapta a földi irányítótoronytól, hogy ne folytassa útját.

Ezt a manővert kizárólag akkor szokták alkalmazni, ha valamiféle veszély közeleg. Miután a gép fél órát körözött a levegőben, végül azt az utasítást kapta, hogy tovább mehet, így a Centaurus 6000 méter magasságban, robotpilótával haladt tovább, felette felszakadozó felhőtakaró, alatta pedig összefüggő felhőzet volt.

Nem sokkal később a kapitány hirtelen felvillanó fényre lett figyelmes, és a gép ajtó felőli oldalán egy hatalmas fémtárgyat pillantott meg, amint éppen emelkedik ki a felhők közül. A fő objektum körül 6 kisebb „dolog” mozgott.

Mire odafordult az első tiszthez Lee Boydhoz, az már állva csodálta a furcsa jelenséget. A kapitány azonnal hívta az irányítótornyot és közölte, hogy: „Nem vagyunk egyedül!”, mire jött a válasz: „Tudjuk! Nem tudjuk, mi ez, de elküldtünk a Goose –öbölből egy Sabre-t, hogy megvizsgálja.”.

Néhány perc múlva a Sabre Jet vadászgép pilótája jelentette a kapitánynak, hogy két tárgyat lát a radaron, az egyik a Centaurus, a másik valószínűleg egy UFO.

Egyszer csak valami váratlan történt: a kisebb objektumok egyetlen sorba rendeződtek, rászálltak a főobjektumra és eltűntek az egyik végén. A nagy UFO ezt követően elkezdett zsugorodni, míg a Sabra pilótája jelentette, hogy fölé repült, ám ekkor a tárgy eltűnt a radar képernyőjéről.

3. A sofőr esete egy különös objektummal

1962. február 9-én, hajnali 3 órakor Ronald Wildman, a Vauxhall Motortársaság gépkocsi vezetője útra kelt a Bredfordshire-i Plutonban lévő otthonából, hogy egy új furgont vigyen a gyárból Swansea-be.

ufo

Éppen egy elágazás felé közeledett, amikor egy ovális alakú tárgyat pillantott meg maga előtt az úton. A tárgy fehér volt, felületén szabályosan ismétlődő fekete jelekkel és legalább 12 méter széles.

Wildman egyenesen az objektum felé hajtott, de amikor kb. 18-20 méterre megközelített, a kocsi motorjának ereje csökkenni kezdett, végül már egész lassan haladt tovább, és a sebességváltó sem működött.

Hirtelen fehér pára jelent meg az objektum körül, majd irányt váltott, és útközben dérszemcséket sodort le a fákról Wildman kocsijának szélvédőjére. Miután az UFO eltűnt a Vauxhall motorja újra normálisan kezdett működni és a pánikba esett sofőr Aylesbury-be hajtott, hogy azonnal jelentse az esetet a rendőrségnek.

4. Különös találkozás a hegytetőn

1964 áprilisában Lonnie Zamora-nak, socoroi rendőrség járőrének különös találkozásban volt része. Nem sokkal este 6 óra előtt üldözőbe vett egy ámokfutó motorost, aki kifelé tartott a városból.

A rendőr egyedül ült a kocsiban. Hirtelen morajlást hallott, és abban a pillanatban egy fénycsóva is feltűnt az égen. Kékes és narancsszínű volt, és furcsán statikusnak látszott, amint bizonyos távolságban leereszkedett.

A járőr azonnal arrafelé vette az irányt, mert attól félt, hogy a közelben lévő dinamitraktár felrobbanhat, ám amikor a hegytetőre ért, döbbenten pillantott meg egy csillogó, alumíniumszerű tárgyat, mely úgy nézett ki, mint egy fejre állított autó.

Lonnie Zamora UFO-esete

A tárgy mellett két fehér overállt viselő figura állt, becslései szerint kb. 1,2 méter magasak lehettek. Amikor Zamora kiszállt a kocsiból, 2-3 hangos csattanást hallott, mintha valaki kalapálna, vagy becsapódnak egy ajtó. Minden csattanás 1-2 másodpercig tartott.

Amikor kb. 50 lépésnyire lehetett az objektumtól, hangos zúgást hallott, amely fokozatosan élesebbé vált. A figurákat sehol sem látta, de kékes-narancs fénycsóva emelkedett fel a földről, hatalmas porfelhőt hagyva maga után.

Amikor a hang elhallgatott, még látta az UFO-t a levegőben, 5 méterrel a föld felett távolodni, majd visszament autójához és azonnal hívta a kollégáit. Hamarosan Chavez őrmester is a helyszínre érkezett, akivel észrevették, hogy az egyik bokor még mindig lángokban áll azon a helyen, ahol az UFO állt.

5. UFO-k találkozója a hegyekben

Bjarne Lillevold bányász 1982. szeptember 24-én különös bejelentést tett. Éppen hazafelé tartott a munkából egy kollégájával, amikor valami furcsa fényt vettek észre Hessdalen környékén, a hegyekben.

Már vagy 5 km-t megtettek, amikor a furcsa objektum ereszkedni kezdett az Alen környéki erdő irányába. Amikor a két férfi elérte Alent, az objektum éppen a fák felett lebegett.

Hamarosan egy másik objektum is érkezett Hessdalen irányából, leállt a másik alatt, majd mindkettő eltűnt a hegyek között.

forrás: noiportal.hu

Legújabb cikkek

You cannot copy content of this page

Send this to a friend