1930 novemberében egy Joe Labelle nevű prémkereskedő közeledett a kanadai Angikuni-tó partján fekvő inuit település felé.
Gyanúsnak találta a csendet, de az igazi meglepetés akkor érte, amikor megérkezett a településre, ugyanis egyetlen lelket sem talált, a kétezer fős lakosságot mintha a föld nyelte volna el.
Kunyhóik és holmijuk érintetlenül állt, mintha hirtelen távoztak volna. A későbbi hatósági vizsgálat azt is kiderítette, hogy nemcsak az élőknek veszett nyoma, hanem a temetőben pihenő holtaknak is.
Pislákoló parázs, kutyatetemek
Labelle jó kapcsolatot ápolt az inuit falu lakóival, régóta kereskedett már velük. Egy-egy látogatása alkalmával több napot töltött a településen, és azon a novemberi napon is ez volt a szándéka. Ám amikor megérkezett, egy árva lelket sem talált a faluban.
Úgy tűnt, hogy a lakók hirtelen hagyták el az otthonukat, mintha a puszta életüket mentenék, hiszen minden használati tárgyukat hátrahagyták. Támadásnak, fosztogatásnak azonban nyoma sem volt, ugyanis a kunyhók és a tárgyak érintetlenül álltak, ahogy gazdáik hagyták őket, és holttestek, sebesültek sem voltak.
Volt olyan kunyhó, ahol pislákolt még a parázs, a tűz fölé tett edényből azonban elforrt már a készülő étel. Egy másik kunyhóban egy félig kész kabátot talált, melyben benne állt a tű, mintha készítője öltés közben tette volna le a munkáját.
Ahogy alaposabban körülnézett, a hó alatt fagyott kutyatetemeket talált. A kikötött, magukra hagyott állatok éhen pusztultak, majd belepte őket a hó. Labelle a faluban töltötte az éjszakát, majd másnap értesítette a hatóságokat.
A holtak is eltűntek
A csendőrség egy különítménye kiszállt a faluba, ám épp olyan értetlenül álltak az eset előtt, mint Labelle. Miután alaposan átvizsgálták a helyszínt, megállapították, hogy nincs semmi nyoma a kétezer főnyi lakosságnak, és semmilyen ésszerű magyarázatot nem találtak az eltűnésükre. Ez már önmagában is irracionális volt.
A történet akkor vált igazán hátborzongatóvá, amikor a nyomozás részeként megvizsgálták a falu temetőjét is és megállapították, hogy a sírokból hiányoznak az ott nyugvó testek.
Az egyetlen használható nyomot egy közelben lakó farmer, Armand Laurent vallomása adta, aki beszámolt róla, hogy ő és fiai szokatlan fényességet láttak a falu fölött egyik délután, nagyjából akkor, amikor az inuitok eltűnhettek.
A különös történetről egy Emmett E. Kelleher nevű újságíró számolt be az 1930 novemberében megjelent cikkében a Danville Bee hasábjain. Akkoriban sokak képzeletét megmozgatták a rejtélyes események, ám lassanként feledésbe merült a történet.
1966-ban azonban Frank Edwards felélesztette, ugyanis Stranger than Science című könyvében írt az azóta is megoldatlan esetről.
Sokan – Laurent vallomásából kiindulva – meg vannak győződve arról, hogy földönkívüliek rabolták el a falu lakosságát, hogy tanulmányozhassák őket. Hogy mi állhat a titokzatos eltűnés hátterében, máig nem derült ki, és talán soha nem is fog.