Érdekes helyek

10 elfeledett ősi templom, amely még ma is létezik

Emberemlékezet óta számtalan templom épült, mint ahogy számtalan el is pusztult. Sokuk feledésbe merült, néhányuk azonban több évszád elteltével is jó állapotban van.

1. Wat Phra Si Sanphet

Más néven Buddha templomának is nevezik, amely a 15. században épült. Ellentétben más templomokkal Thaiföldön, itt a szerzetesek nem éltek benne, ehelyett királyi ünnepségek lebonyolítására használták. 1491-ben II Ramathibodi nevű király a családtagok maradványait tartotta itt, elhamvasztották a holtakat. A templom egyik részében az édesapja hamvai, a másikban pedig a néhai testvérének hamvai voltak.

7 évvel később építettek egy dísztermet is, amelyben egy Buddha szobor állt. A szobor mintegy 200 kiló aranyból épült, és erről kapta később a templom a nevét. Sajnos azonban az arany miatt 1767-ben a burmai hadsereg kifosztotta a templomot.

2. Dwarkadhish templom

Dwarkadhish templom

Suvarna Dwarka egy ősi város volt Anartában, Indiában, ami Krisna királysága alatt fontos hely volt. Itt található ez a templom, amely az egyik legszebb a világon a hinduk számára, és rengetegen zarándokolnak ide.Fő ikonja egy kép, amely Krisnát ábrázolja és Vishnu istent, a négy karjával. Úgy gondolják, hogy Krisna, Vishnu inkarnációja volt. Megtalálható még itt Krisna testvérének, fiának és unokájának a szobra is. Emellett Shiva és Vishnu szentély is van a templomban.

A templom maga impozáns, 5 emeletes épület, és 72 oszlopa van. 78 méter magas, a tetején egy 25 méteres zászló található, amin a Nap és a Hold vannak ábrázolva. A templom 2500 éves és két bejárata van, egy északi, ami a „megváltáshoz” vezet, és egy déli, ami pedig a mennybe.

3. Wat Tham Suea

Ez a templom Thaiföldön található, és egy tigris mancs lenyomata után kapta a nevét. Mészkőbarlang falából faragták ki, és a buddhisták szent helyének tartják Krabit, Thaiföldön. Mintegy 250 szerzetes és apáca él jelenleg a templomban, és lát el tevékenységet itt. Rengeteg turista érkezik ide, hogy sok lélegzetelállító természeti szépséget lássanak.  Rengeteg fa van mindenütt, és az egyik ilyen fának a beceneve a „csodafa” ami a legnagyobb gyökérzete rendelkező fa Thaiföldön.

A régészek rengeteg bálványt, gyöngyöt, kerámiát tártak fel, amelyek még a kőkorszakban kerültek ide. A barlang falába több részt vájtak ki, és ezek a szerzetesek élőhelyéül szolgálnak. A templom maga tele van koponyákkal, csontvázakkal és festményekkel, a legkülönlegesebb rész pedig a szentély, ami a templom tetején van, és 1200 lépéssel juthatsz fel.

4. Wat Tilok Aram

Ez a templom több mint 500 éves, és jó néhány érdekes történelmi tény kapcsolódik hozzá. A templomról úgy vélik, hogy a Mengrai dinasztiába tartozó Tilokanart nevű király uralkodása alatt építették. Ám 68 évvel ezelőtt szándékosan elárasztották a Phayao tó vizével. A legutóbbi kísérlet azonban, hogy elárasszák vízzel a templomot, már ellenállásba ütközött, mert nem akartak benne nagyon nagy kárt tenni. A projektet szintén befolyásolták a területen a halászok, akik azt mondták, hogy ez kárt okozhat az ökoszisztémában.

A tervet végül félretették és egy úszó platformot építettek víz alatti templom helyett. A templom súlyos károkat szenvedett, és minden, amit megmaradt belőle, az négy oszlop, némi törmelék és egy hatalmas betonfal.

5. A mágikus piramis

Uxmal, azaz „háromszor beépített”. A templom egy elpusztult maja városban, Yucatanban található, Mexikóban. Az UNESCO 1996-ban a világörökség részévé nyilvánította. Egyik fő látványossága a „mágus piramisa” más néven a „törpe háza”, mert a helyiek meggyőződése, hogy élt itt egy törpe, aki egy tojásból kelt ki és ő építette a legenda szerint a törpe éjjelente annyit épített a piramison, mint egy felnőtt naponta.

A valóságban a piramis a hatodik században épült. 35 méter magas és lenyűgöző, a legnagyobb épület. Mielőtt a piramis megépült volna, valójában már több templom is épült korábban. Nem volt ritka a maják körében ugyanis, hogy új épületeket hoztak létre a régiek tetején.

A templom tetején, a piramison 12 db maszk lógott odafönt, és a maszkokról eredetileg úgy tartották, hogy az eső istenét segítik, Chac istent. Időszámításunk után 1000 körül építettek még egy részt a templomhoz, ezt a részt a kormányzó közelben lévő palotája ihlette.

6. A feliratok temploma

A Feliratok templomát egy másik maja templom fölé építették, egy piramis mellé, időszámításunk után 672 és 682 között.

A templom 20 méter magas, és négy pillér tartja, ami 4 felnőttet formáz, akik a kezükben tart egy-egy torz gyermeket. Ezeknek a gyermekeknek kígyószerű lábai vannak, és hat lábujja. A templom a nevét a belsejében lévő kapszuláról kapta, ami időszámításunk után 692-ből származik.

Az egyiken egy akkori uralkodó, Pakal neve található, és dátumokat is tartalmaz. Vannak benne a jövőre vonatkozó információk is, például 4772-re vonatkozóan. Az egyik legnépszerűbb ikonográfiai ereklyét is tartalmazza, egy kőkoporsó fedelét, amin át Pakal az alvilágba szállt le.

7. Asai templom

Asai templom

A hindu népesség száma Afganisztánban jelentősen lecsökkent az elmúlt években, mivel a tálibok és a Mujahideen nevű uralkodó között harcok dúltak, emiatt vissza kellett menekülniük Indiába. Kilenc éven belül a hindu hívők száma 20 ezerről mindössze 500 családra esett vissza.

Kabulban található egyike azon kevés templomoknak, amely ma is megtalálható Afganisztánban. Az Asamai hegyről nevezték el, ami pedig a remény istennőjéről, Asha istennőről kapta a nevét. Alegenda szerint Asha istennő a hegy tetején élt. Úgy véltél, a templomot örökké égő tűz táplálta, ami 4000 éve folyamatosan ég.

A templomban található a Panjshir Ka Jogi nevű kő, amelyről azt feltételezik, hogy több száz éves, és a nevét egy hindu aszkétáról kapta, aki a Panjshir nevű völgyben elmélkedett, miután azonban a helyi lakosság zaklatta, kénytelen volt kővé válni.

8. A Nagy Plaza templomok

Tikal

Ez a legfontosabb épület Tilakban, Guatemalaban. Két maja templom található itt, az egyik neve a Nagy Jaguár templom, a másik neve pedig a Maszk emploma.

A Nagy Jaguár nevű templomot, Ah Cacao, más néven Jasaw Chan K’awiil építtette, aki a várost bőséggel árasztotta el, és 150 évig uralkodott. Sok új épület épült ekkor és sok fontos esemény került rögzítésre.

Ám sok épülettel ellentétben a nagy Pláza templomok rövid időn belül épültek meg. Ah Cacao még életében befejezte a kettes templom építettését, de az első templom építését már a saját fia fejezte be, és az édesapja nyughelye itt található. Ez egy át járó volt az alvilágba. Amikor Ah Cacao fia elhunyt, ide temették a templomba, és jáde kővel, kagylókkal díszítették a sírját.

Tilak uralkodói északi akropoliszként nevezték a helyet, és ide temetkeztek.

9. Varaha barlangtemplom

varaha

A Varaha barlangtemplom Mahabalipuram városában, Indiában épült, egyenesen egy hegyoldalba vájták a hetedik században. Vishnunak szentelték és sok bonyolultan kidolgozott hindu szobrot ábrázolt.

Idetartoznak a nagyon részletes, kidolgozott kétdimenziós szobrok, Lakshmi, Durga és Varaha, ami Vishnu vadkan alakú megtestesülését ábrázolja. A templom oszlopai faragottak, lenyűgözőek és oroszlánokat formáznak. Emellett itt található Bhudevi istennő szobra, ahogyan az óceánból előbukkan.

Emellett sok Vishnu szobor és számos mitológiai alkotás van itt, Durga és Trivikrama megölése Mahishasura által, ami egy démon volt, kinek bivaly feje van és emberi teste. Ezenkívül meg található itt a lótusz ülésben elhelyezkedő Gajalakshmi szobra, miközben elefántok fürdetik.

10. Dendur temploma

dendur

Ez egy egyiptomi templom, amely jelenleg New York-ban található, és Egyiptomban épült, Krisztus előtt 15-ben Augustus római császár uralkodása alatt. A templomot az Egyesült Államokba 1965-ben szállították, és jelenleg a Metropolitan Múzeum Művészeti Múzeumban található.

Ízisz istennő tiszteletére építették, emellett két fiatalabb isten tiszteletére, ez a két isten Harpokratész és Ozirisz volt. Emellett Peteese és Pihor fiainak tiszteletére is, aki egy núbiai vezető volt, és segített a rómaiaknak a háborúban.

A Nílus partjához közel található, közel az egyiptomi városhoz, Tutzishoz. Ám az eredeti helyről, számos más templommal egyetemben eltávolították, nehogy megsérüljön a Nasszer folyó vizének emelkedő szintje miatt. A legtöbb templomot egyszerűen arrébb költöztették magasabb területekre, Egyiptom azonban úgy döntött, hogy Dendor templomát az Egyesült Államokba költözteti.

Ez tulajdonképpen egy mozgó projekt volt, a templomot lebontották 642 db elemre, amelyek együttes súlya 800 tonna volt, és 661 ládában szállították el az Egyesült Államokba.

forrás: noiportal.hu

Legújabb cikkek

You cannot copy content of this page

Send this to a friend