A sarlatánság lényegének megértéséhez gondoljunk vissza, kiket is illettek e szóval.
A Biblia szerint a farizeusok azt terjesztették, hogy Krisztus az „ördögök fejedelme nevében” gyógyít. Annak idején a sarlatánság címkéjét aggatták Samuel Hahnemann, a homeopátia megalapítójára, a Bécsből elűzött Mesmer doktorra, Sigmund Freudra és más kiemelkedő orvosokra és természetgyógyászokra.
Azok a szkeptikusok, akiknek halvány fogalmuk sincs a természetgyógyászatról, bárkit lesarlatánoznak. Így aztán könnyen támad az a benyomása az embernek, hogy az egész alternatív gyógyászat egy nagy szélhámosság.
Gondolj csak bele, a reflexterapeuták olyan akupunktúrás pontokat használnak fel, amelyeket soha senki nem látott, a bioenergetikusok olyan misztikus térrel operálnak, amelyet semmiféle műszerrel nem lehet kimutatni, a homeopaták pedig olyan készítményeket írnak fel, amelyekben legfeljebb a legminimálisabb mennyiségben találhatók azok a gyógyszermolekulák, amelyekről ők a készítményt nevezik.
Ilyen és hasonló érvekkel állnak elő az akadémikus gyógyászat „védelmezői” és az alternatív gyógyászat ellenfelei. De hiszen az alternatív gyógyászat épp azért alternatív, mert nem illeszkedik a szokványos orvosi logikához. Megvannak a maga szabályai.
Akkor válik szélhámossággá és sarlatánsággá, ha olyan valaki nevezi magát természetgyógyásznak, aki nem ismeri a törvényszerűségeit és nincsenek gyakorlati készségei a gyógyászat terén.
Talán már Te is találkoztál akupunktőrökkel, akik mindössze 5-6 pontot ismertek, „homeopatákkal”, akik csak négyféle receptet tudtak felírni, „bioenergetikusokkal”, akiknek csak homályos elképzeléseik voltak a bioenergiáról és természetgyógyász apostolokkal, akik tiszteletesi rangot sajátítottak ki maguknak.
Miért szeretik ezek a szélhámosok annyira a rákos betegeket? Mert ha az ember megtudja, hogy megállapították nála e szörnyű betegséget, akkor minden pénze elértéktelenedik.
„Minek a pénz, amikor úgyis meghalok?” Ezek az emberek nem egyszer bármilyen összeget odaadnának, még ha a házukat kell is eladni, csakhogy reménykedhessenek a gyógyulásban.
Más az, amikor a tapasztalatlan kezdő nem sarlatán ugyan, de még nem is igazi természetgyógyász. Habár itt sem minden egyértelmű.
Vegyünk most egy speciális esetet: Két ápolónő dolgozik az egyik reanimációs osztályon. A következő váltásig életben akarják tartani a haldokló beteget. Fogalmuk sincs a bioenergia törvényszerűségeiről, de mintegy intuitíve megállnak az ágy fejénél-lábánál. S karjukat kinyújtják a fuldokló felé. Ezzel egyfajta energiamezőt hoznak létre, mely nem engedi, hogy a beteg „lelke” eltávozzon. A reménytelen beteg pedig nem hal meg. Sarlatánságot művel-e a két nővér? Aligha szándékszik valaki is ezt a címkét rájuk aggatni.
Természetgyógyász úr, mutassa a papírjait!
Amikor gyógyításra kerül a sor, gyakran kiderül, hogy az agyonreklámozott természetgyógyász bizonyul a leggyengébbnek, azaz tehetsége inkább az önreklámozásban mutatkozik meg, s jóval kevésbé a gyógyításban. Olyan dokumentum, amely a természetgyógyász kvalitásait bizonyítaná— nem létezik.
Létezik viszont az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet engedélye, mely igazolja, hogy az adott természetgyógyász közel engedhető az emberekhez. Ha megérkezel a rendelőbe, feltétlenül győződj meg róla, hogy természetgyógyászának van ilyen engedélye.
Miért választotta ezt a foglalkozást, természetgyógyász úr?
Ezt a kérdést bizonyára nem teszed fel vizsgálat közben, de ha alkalmad adódik, nem árt, ha valamilyen módon kideríted, hogyan lett az Te gyógyítódból természetgyógyász.
Mindenki a saját útját járja. Viszont léteznek bizonyos általános törvényszerűségek is. Vizsgáljunk meg közülük néhányat.
Első változat: Ha valaki légcsőasztmája, reumája vagy ki tudja milyen baja miatt kénytelen gyakran orvoshoz fordulni, előbb vagy utóbb kiábrándul az orvostudományból és a „saját kezébe veszi” a gyógyítását.
Mivel életkora és az akadémikus orvoslás iránti kételyei nem teszik lehetővé az orvosi egyetem elvégzését, az ilyen ember először olvasni kezdi a szakirodalmat, majd beiratkozik egy természetgyógyász tanfolyamra, remélve, hogy később meggyógyítja önmagát.
Ilyen helyzetbe azok az anyák kerülnek gyakran, akiknek gyermeke gyógyíthatatlan betegségben szenved. Az ilyen tanfolyamok elvégzése után körülbelül minden harmadik ember tényleg képes bizonyos mértékben javítani saját vagy hozzátartozói egészségi állapotán (ami nem kis dolog), míg közülük minden századik elvégzi a második, harmadik tanfolyamot is, majd hivatásszerűen is hozzáfog a természetgyógyászathoz, azaz pénzért gyógyít.
Második változat: „Ráuntam a munkámra, kevés a fizetésem. Egyébként is, kéne már valamire jutni. Megpróbáltam elhelyezkedni egy jó cégnél, nem vettek fel. Belekóstoltam a kereskedésbe, nem jött össze. Esetleg természetgyógyász legyek? Mostanában majdnem mindenki ezzel foglalkozik. Hátha lesz hozzá tehetségem”.
Így lesz valakiből olyan természetgyógyász iparos, aki inkább törődik a pénztárcájával, semmint a betegekkel.
Harmadik változat: Van az embereknek egy típusa, aki nem tud meglenni hobbi nélkül. Bármihez fog, mindenben magas színvonalra jut. Ilyen kedvenc időköltés lehet az autószerelés, a konyhaművészet, a festészet, a varrás, a nyelvtanulás, a számítógép és sok minden más, köztük a természetgyógyászat is.
Ez a hobbi idővel aztán hivatássá alakul, de magas szintű hobbiként is megmaradhat. A természetgyógyászathoz vezető harmadik út kedvezőbb az előző kettőnél, azonban ennek is megvannak a hiányosságai. Egyrészt az orvoslás az a foglalkozási ág, ahol tényleg elkerülhetetlenül szükséges a legalább középfokú hagyományos képzettség, plusz néhány év szakorvos felügyelete alatt végzett gyakorlat.
Másrészt valószínű sok kiváló embert ismerünk, akik egy rakás szakirodalmat elolvastak, különböző tanfolyamokat végeztek, elméletileg otthon vannak a témában, képesek oktatni vagy akár könyvet is írni róla, csak egyre nem képesek: a gyógyításra.
Negyedik változat: Családi hagyomány. A valódi népi gyógyítók együtt nőttek fel ezzel a tevékenységgel, és szüleiktől vagy rokonaiktól sajátították el a mesterfogásokat. Rendkívül fontos, hogy ezt a művészetet ne előadótermekben tanuljuk, hanem magától a Mestertől, a Tanítótól, mellette állva, miközben a betegeket gyógyítja.
Ötödik változat: A veleszületett, spontán kifejlődő talentum. E változat meglehetősen ritka. Sokkal gyakoribb, amikor az „őstehetség” valójában nincs meg, hanem csak reklámfogás.
Hatodik változat: Az olyan orvos, aki éveket töltött a hagyományos orvoslásban, és egyszer csak úgy érzi, hogy a teljes értékű gyógyításhoz nem elegendő a gyógyszer. Ezért az ilyen orvos megtanulja az akupunktúrát, a homeopátiát, a manuális gyógyítást és sok minden mást.
A hetedik, nyolcadik és huszadik változat már csupán speciális esetek, melyeknek megvan ugyan a teljes létjogosultságuk, de jóval ritkábban fordulnak elő, mint az első hat verzió.
Természetgyógyász úr, minek Önnek kulcscsomó és álkulcs?
Egy bezárt ajtó kinyitásához kulcsra van szükségünk. Több ajtó kinyitásához már kulcscsomó kell. Esetünkben az ajtó a beteg, akit „ki kell nyitni’, hogy a betegséget „kivegyük belőle”, a kulcs pedig a gyógyító eljárás.
Az alternatív orvosok és a természetgyógyászok három típust alkotnak.
1. Azok, akik mindenhova ugyanazt a kulcsot dugják. Ez azt jelenti, hogy az ilyen szakember csak egy módszert ismer és függetlenül a betegség fajtájától ezt alkalmazza.
2. Azok, akiknek van néhány kulcsuk (akik nem voltak lusták és jól elsajátítottak néhány gyógymódot). Itt sokkal nagyobb annak az esélye, hogy segítenek a betegen, mint az első esetben. A második típus azt veszi elő fegyvertárból, ami a betegnek éppen kell, és nem dug nem odaillő kulcsot a zárba.
3. Azok, akiknek különleges kulcsai vannak (amelyek csak különleges ajtókat nyitnak). A különleges ajtó a beteg, a maga speciális betegségével. Ilyen esetben nem felel meg akármelyik szakember, hanem csak az, aki tudja, hogyan kell meggyógyítani az adott konkrét betegséget — dadogás, ágybavizelés, fóbiák, alkoholizmus, dohányzás, porckorong-elmozdulás.
Az ilyen természetgyógyászok nem fogadnak minden beteget, hanem csak a szaktudásuknak megfelelően. Sokkal inkább megbízunk az ilyen szakemberekben, mint azokban, akik „mindent vállalnak’.
No és mi az az álkulcs? A hírnév. A híres szakemberek több beteget meggyógyítanak, mint a kevésbé nevesek, ez tény. Az eredmények csak fele részben köszönhetők a képzettségnek, a tapasztalatnak és a tehetségnek, fele részben egyszerűen annak a ténynek, hogy a kezelést egy hírneves orvos, illetve természetgyógyász végezte. Ez így van rendjén, és a beteg önszabályozó mechanizmusainak jó katalizátoraként működik.
A bíróság! Álljanak fel!
A természetgyógyászat kapcsán nem büntető-, hanem etikai bírósági tárgyalásra kell gondolnunk. Ha egynémely foglalkozásnál nem annyira fontos, mennyire etikus az ember, a természetgyógyászatban ez kardinális kérdés.
Az etikátlanság a természetgyógyászatban legfőképpen három paraméterben mutatkozik meg:
- a saját inkompetencia figyelmen kívül hagyása,
- a hazugság,
- a pénz mindenek felett.
Egyetlen orvos vagy természetgyógyász ismeretei sem korlátlanok. Senki sem kompetens mindenben. Mindenki, aki betegekkel dolgozik, kénytelen néha saját inkompetenciáját figyelmen kívül hagyni. De csak addig a határig, amíg a primum non nocere (mindenek előtt ne árts!) szabálya megengedi.
Milyen természetgyógyászhoz nem érdemes fordulnod?
Az „ijesztgetőkhöz”, a „próbálgatókhoz” és a „fölényesekhez”.
Menekülj attól, aki „100%-os sikerrel gyógyít”, aki nem képes eredményeit objektíven megítélni, a sikert a kudarctól megkülönböztetni.
Ne higgy annak, aki kijelenti, hogy az ő módszere minden betegséget meggyógyít.
Ne fordulj ahhoz, aki a hivatalos orvostudomány ellensége, aki azzal csinál magának reklámot, hogy mindenkit leszól, aki kijelenti, hogy ő az egyetlen, aki meg tud Téged gyógyítani, aki képtelen betegét konzultációs céllal másik szakorvoshoz irányítani.
Minél érthetetlenebbül és „tudományszerűbben” fejezi ki magát egy természetgyógyász, annál nagyobb annak a valószínűsége, hogy tudományából semmit sem ért.
A természetgyógyászatban nincsenek titulusok. Ha netán találkoznál a „parapszichológiai intézet elnökével”, az „akupunktúra-tudományok akadémikusával” vagy „a bioenergia professzorával’, tudnod kell, hogy szélhámossal van dolgod.
Milyen természetgyógyászhoz érdemes fordulnod?
Olyanhoz, aki a természetgyógyászati tevékenységhez hivatalos engedéllyel rendelkezik.
Érdeklődd meg, mióta foglalkozik természetgyógyászattal az illető. Minél régebb óta és minél híresebb, annál jobbak az esélyeid.
Fordulj ahhoz, aki nemcsak egy gyógymódot ismer. Ha viszont csak egyet ismer és kezelési eredményei gyengék, javasolt, hogy konzultálj más szakemberekkel is.
Ne kötődj egy helyhez. Ne félj a gyógymód- vagy természetgyógyász-cserétől. Egy idő után tapasztalatot szerzel és eligazodsz abban, ki kicsoda.
A természetgyógyászok megítélésekor alkalmazd ugyanazokat a kritériumokat, amelyeket autószerelők vagy kőművesek esetében szoktál alkalmazni. Döntsél személyes szimpátiád és élettapasztalatod alapján.
Forrás: Alexander Sztrasnij: Természetgyógyászat
