Egy új tanulmány szerint működhet az a meghajtási rendszer, amely elvileg ellentmond a fizika szabályainak.
A sokat vitatott motor, az EmDrive viszonylag alacsony tolóerőt produkált a NASA tesztjén. A vizsgálatról a hivatalos tanulmány még nem jelent meg nyomtatott formában, de online már elérhető.
A brit feltaláló, Roger Shawyer által tervezett eszköz az elképzelések szerint egy kis kúp alakú kamrában pattogó mikrohullámok segítségével hozza létre a tolóerőt. Newton harmadik törvénye – a hatás-ellenhatás törvénye – kimondja, hogy minden hatás egy azonos mértékű, de ellentétes ellenhatást vált ki. Ennek megfelelően nem működhetne a szerkezet, mivel az EmDrive-on nincs semmiféle kivezető, ahol az energiák távozhatnának.
De a Harold White (felső képen) által vezetett kutatás egészen mást mutat. A Johnson Űrközpontban lefolytatott vizsgálat ugyanis mért valamennyi tolóerőt, még ha az csekélyebb is volt, mint a legtöbb űrhajóé.
Az EmDrive terveinek felhasználásával létrehozott változat egészen pontosan 1,2 millinewton per kilowattot generált. Ez nagyjából 100-szor nagyobb, mint amire az egyik legnépszerűbb alternatív szerkezet, a Napból származó fotonokon vitorlázó űrhajó képes.
Ahogy a űrvitorlás, úgy az EmDrive sem igényel üzemanyagot, z eszköz a mozgáshoz szükséges mikrohullámokat egy beépített napelemrendszerrel hozhatja létre. Éppen ezért a megoldás sokkal olcsóbb lenne, mint a hagyományos motorok, ráadásul az űrutazást is felgyorsítaná – legalábbis a támogatói ezt állítják.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy a NASA már holnap megkezdi az űreszközhöz köthető programok megtervezését – sőt, lehet, hogy sosem fog eljönni az EmDrive ideje. White és csapata szerint a kísérlet csak egy volt a sok közül, melyet újabb tesztek követnek majd. A cél az, hogy kizárják a mérési hiba lehetőségét, mivel könnyen elképzelhető, hogy az eredményeket a gépben található levegő felmelegedése és kitágulása hozta létre.
A vizsgálat ugyanakkor újabb lépés lehet az EmDrive-nak. Korábban Shawyer saját gépe jól szerepelt a feltaláló tesztjein, 2012-ben pedig kínai kutatók számoltak be arról, hogy a verziójuk tolóerőt produkált kísérleteik során. 2013-ban White csapata is megvizsgálta a szerkezetet, és már akkor is mértek pozitív eredményeket.
Hogy a fizika szabályainak ellentmondó motor mégis hogy működhet, még kérdéses. White és kollégái szerint elképzelhető, hogy a szerkezet valamiképp a szubatomi részecskéket hasznosítja. Shawyer ezzel szemben úgy hiszi, hogy gépe egyáltalán nem sérti meg Newton harmadik törvényét.
forrás: Live Science / 24.hu