A Nazca-vonalak Peru déli részén, a Nazca fennsíkon találhatók, amely 400 km-re Limától és 50 km-re a Csendes-óceán partjától terül el.
A Nazca-vonalak számtalan különös rajzból és geometriai alakzatokból állnak, melyeket kizárólag csak a levegőből lehet észrevenni.
1927-ig kellett várni arra, hogy egy perui pilóta véletlenül felfedezze a talajra rajzolt hihetetlen vonalrendszert, és felfogják a rejtély óriási jelentőségét. Vagyis több mint ezer évet a nazca indiánok feltételezett eltűnése után.
Paul Kosok amerikai régész az első kutató, aki megpróbálja megfejteni a titkot, amikor 1939-ben a helyszínre érkezik.
Nazca-vonalak: változatos alakzatok hatalmas területen
A több mint 500 km-en elterülő Nazca-vonalakat úgy rajzolták meg, hogy a sivatagot borító finom, sötétebb színű kőzetréteget elkotorták, és alóla világosabb talajréteg került elő.
A jelek jól megkülönböztethető csoportokra oszthatók:
- vannak egyenes vonalak
- cikkcakkos vonalak vagy spirál alakúak, amelyek akár az 5 km hosszúságot is elérhetik
- hatalmas méretű csíkokat alkotó geometriai alakzatok, amelyek „leszállási kifutópályákhoz” hasonlítanak
- továbbá állatábrázolások, amelyek akár 150 méternél is hosszabbak lehetnek.
A sivatagot szegélyező némelyik magaslat oldalán különböző, valamelyest kezdetlegesebben kidolgozott, embereket ábrázoló rajzok láthatók, amelyeket egyesek a paracasoknak, a nazcák előtt e vidéken élő népnek tulajdonítanak.
A felszín mértani alakzatai – bár szinte alig lehetett észrevenni őket, annyira elborította valamennyit az évszázadok pora – teljes pompájukban tűntek elő a német matematikusnőnek, Maria Reichének köszönhetően. Reiche 1945-től egész életét annak szentelte, hogy részint kutatómunkát végezzen, részint épségben őrizze meg a talajra rajzolt vonalakat.
A Nazca-vonalak mint a „legnagyobb csillagászati könyv”?
Paul Kosokhoz hasonlóan a matematikusnő is úgy gondolta, hogy az egyenes vonalak (amelyek egymást keresztezve a Nappal kapcsolatba hozható motívumokat alkotnak) egyfajta csillagászati naptárt képeznek, amely lehetővé tette a dátumok és az évszakok kiszámítását.
1968-ban Gerald Hawkins amerikai csillagász számítógépes vizsgálatai azt mutatták ki, hogy nincs elegendő vonal ehhez a feltevéshez, s ezért ez az egész vonalrendszer a véletlenek birodalmába utalható.
Mindamellett Simone Waisbard etnológus és fia, Jack, a számítástechnikai szakember is tanulmányozták a geometriai alakzatok és az élőlény-ábrázolások általános alaprajzát. Meg vannak győződve arról, hogy valójában mégiscsak meteorológiai naptárral állunk szemben.
Vagy inkább több, a századok folyamán egymásra rajzolt naptárrétegről van szó, amit sejtetni enged például egy csodálatos, több mint 100 méter hosszú madárfigura fölé húzott „kifutópálya” is.
Az isteneknek hódolva?
A lelőhely egy másik specialistája, az angol Tony Morisson inkább vallási jelentőséget tulajdonít a rajzoknak, és elméletét a nazcák szokásaira és vallására alapozza.
Szerinte a vonalak az oltárokat összekötő szent ösvények (mely oltárok e vonalakkal összekötött számos kődombban öltenek testet). A rajzok az égi istenek tiszteletére készültek, a nagy „kifutópályák” pedig vallási gyülekezőhelyek lehettek.
[su_box title=”A nazca kultúra” style=”soft” box_color=”#535252″ radius=”0″]Ez a rejtélyes nép fénykorát valószínűleg a Krisztus születését megelőző II. évszázadban érte el, majd hanyatlani kezdett, 900 körül beleolvadt az Andok fennsíkjáról érkező népekbe.
A nazcák elsősorban színes cserépedényeikről ismertek, amelyek az életmódjukra vonatkozó legtöbb információt nyújtották a kutatók számára.
Egyes elméletek szerint a nazcák egyes rajzai és a fennsíkon található Nazca-vonalak közti hasonlóság arra enged következtetni, hogy valóban ők alkották a talajba vájt rejtélyes figurákat. A nazcák mint letelepedett földműves nép, Peru déli partvidékét lakták.
Városokat építettek, amelyek közül a legjelentősebb Cahuachi. Fémet csak ritkán használtak. A nazcák halottaikat mumifikálták, és henger alakú, függőleges sírokba temették őket különböző használati tárgyakkal és finoman szőtt öltözékekkel együtt.
Ellenségeiket lefejezték, és a levágott fejek kultuszának áldoztak, mivel úgy hitték, hogy az ellenség életereje a fejében rejtőzik.[/su_box]
A Nazca-vonalak kizárólag a magasból láthatók
Hogyan lehetséges, hogy a nazcák ilyen tökéletes vonalakat tudtak rajzolni, noha kellő magasságból egyáltalán nem láthatták azokat?
Maria Reiche azt állította, hogy bizonyos állatfigurák mellett „makettek” nyomaira bukkant, amelyeknek a nazcák akkor vehették hasznát, amikor a fölnagyítás művelete közben a terepre kivetítették őket.
Egy vakmerő bizonyítási kísérlet
Az amerikai Jim Woodman a Julian Not angol léghajóssal együtt megpróbálta bebizonyítani, hogy a nazcák képesek voltak hőlégballont készíteni, és annak segítségével ellenőrizték a felszínre rajzolt alakzatokat.
A cserépedényeken talált rajzok fölhasználásával és a „kifutópályák” közepén lévő tűznyomokat tanulmányozva Woodman 1975-ben megépítette a Condor I elnevezésű léggömböt.
Mégpedig ugyanolyan jellegű textíliákból és kötelekből, mint amilyeneket a nazca múmiákon találtak; a gondola alakú léggömbkosarat pedig nádból készítette el.
Az ősi léghajó 90 méter magasba emelkedett föl, aztán lezuhant, és a két léghajós épphogy megúszta nyaktörés nélkül…
A Nazca-vonalak és az ősi idegenek – A Däniken-elmélet
Azt természetesen egyetlen tudományos képesítésű archeológus sem fogadná el, hogy valamikor idegen űrhajósok látogathatták meg Földünket.
A klasszikus régészet ugyanis nem engedheti meg magának azt a gondolatot, hogy egy, az inkák előtt e területen élő népnek pontos mérési technikája és tudása lett volna. Olyan feltételezés, hogy birtokukban lehetett volna repülőgép is, számukra már tisztára csak fantazmagória lehet…
Erich von Däniken azonban úgy véli, azt a feltételezést sem lehet teljesen elutasítani, hogy a vonalakat kimondottan azért rajzolták fel, hogy az „isteneknek” megjelöljék:
„Ide szálljatok le! Elő van minden készítve, ahogyan megparancsoltátok!”
