Azok az esetek, amikor az emberi kapcsolatokba láthatatlan „közbenjárók” avatkoznak be, materialista nézőpontból teljesen megmagyarázhatatlanok.
Viszont az könnyen, értelmesen és egyszerűen meg tudja magyarázni, aki valamennyit megért az asztrális síkról és annak lehetőségeiről.
A „láthatatlan segítők” létezését keleten mindig is ismerték, még Európában is itt vannak azok a régi görög történetek, amelyekben az istenek beavatkoztak az emberi kapcsolatokba, és Castor és Pollux római legendája, akik a Regillus tó melletti ütközetben az újszülött köztársaság légióit vezették.
A középkori időkben sok történetet ismertek szentekről, akik a döntő pillanatokban megjelentek, és a háborús szerencsét a keresztény csapatok javára fordították – mint szent Jakab története, aki a spanyol csapatokat vezette –, és az őrangyalokról, akik néha utazókat mentettek meg komoly veszélytől, sőt még a haláltól is.
Segítséget nyújthat az embereknek az asztrális sík lakóinak több osztálya is. Jöhet a segítség a természetszellemektől, a déváktól, azoktól, akik fizikailag halottak, azoktól, akik bár fizikailag élnek, mégis képesek szabadon működni az asztrális síkon.
Az olyan esetek, amikor természetszellemek adnak segítséget az embernek, ritkák. A természetszellemek leginkább elkerülik az emberek tartózkodási helyét, mivel nem szeretik kiáramlásaikat, nyüzsgésüket, nyugtalanságaikat.
Ezenfelül néhány magasabb rendjük kivételével általában következetlenek és szeleburdiak, inkább hasonlítanak a boldog játszó gyermekhez, mint megfontolt, felelősségteljes lényekhez. Rendszerint egyáltalán nem lehet semmi olyasmiben bízni, mint a kitartó közreműködés ilyen típusú munkában, bár esetenként egyikük-másikuk egy ember szolgálatába áll, és sok jó szolgálatot tesz neki.
Az Adeptus vagy Mester munkája főleg a mentális sík arúpa szintjén történik, ahol az emberek valódi egyéniségét képes befolyásolni, nem csak a puszta személyiségét, mert a fizikai és az asztrális világban ennél többet nem lehet elérni. Ezért ritka eset az, amikor szükségesnek vagy kívánatosnak tartja, hogy egy olyan alacsony síkon dolgozzon, mint az asztrális sík.
Ugyanez a szempont vonatkozik a dévákra is, azokra az ilyen típusú lényekre, akik néha válaszolnak az emberek magasabb rendű vágyódásaira és kéréseire, és akik inkább a mentális síkon dolgoznak, mint az asztrális vagy fizikai síkon, és gyakrabban az újraszületés közötti időszakokban, mint a fizikai létezés alatt.
Néha azok nyújtanak segítséget, akik csak nemrégen haltak meg fizikailag, és akik még szoros kapcsolatban maradtak a földi dolgokkal. A tanuló azonban könnyen megérti, hogy az ilyen segítség mértékének a dolgok természeténél fogva rendkívül korlátozottnak kell lennie, mert minél önzetlenebb és segítőkészebb egy ember, annál kevésbé valószínű, hogy a halál után teljes tudatossággal az asztrális sík alacsonyabb szintjein időzve találjuk, ahonnan a földi világ a legkönnyebben elérhető.
Ráadásul ahhoz, hogy egy elhunyt személy képes legyen befolyásolni egy még életben lévő embert, vagy az utóbbinak kell szokatlanul érzékenynek lennie, vagy a segíteni szándékozónak kell bizonyos tudásmennyiséggel és képességgel rendelkeznie. Ezek a feltételek természetesen csak ritkán vannak meg teljes mértékig.
