Érdekes emberek

Grigorij Grabovoj – A valóság irányítása

Az orosz gyógyítók legkiemelkedőbb kortárs személyiségeinek egyike a tisztánlátó tudós szellemgyógyász, Grigorij Petrovics Grabovoj.

Grabovoj 1963. november 14-én született egy kazahsztáni faluban, Bogarában. Már kisfiúként megdöbbentette embertársait azzal az adottságával, hogy képes volt előre látni dolgokat.

Például édesanyja egyszer el akarta szalasztani kerékpárjával a piacra, hogy sajtot vegyen. Amíg az asszony aprópénzt keresgélt, az ötéves Grigorij határozott hangon közölte: semmi értelme, aznap nincsen sajt! Szinte ugyanabban a pillanatban lépett be az ajtón a szomszédasszony teljesen feldúlva, és elmondta, hogy a rendőrség minden árust kikergetett a piacról. Úgyhogy tényleg nem volt sajt.

Hazájában Grabovoj már jóval azelőtt nevet szerzett magának, hogy Nyugaton ismertté vált volna. Először tisztánlátóként, repülőgépek műszaki hibáinak felfedésével és az ezek miatt fenyegető balesetek megelőzésével. A „légi-technika extraszenzoriális vizsgálatának szakembereként” éveken át az volt a feladata, hogy kormánytagok szolgálati repülőgépeinek használhatóságát vizsgálja. Folyamatosan mentális tesztnek vetette alá többek között Borisz Jelcin szolgálati repülőgépét, valamint a „Mir” űrállomást, az amerikai „Atlantis” űrsiklót, a moszkvai metrót és sok egyebet.

Ami pedig igazán rendkívüli: tisztánlátásával tett megállapításai mindig egybevágtak a mérnökök későbbi műszaki vizsgálatainak eredményeivel. Az akkor matematika-mechanika szakos egyetemista valószínűleg előre látta a csernobili atomkatasztrófát is. Körülbelül négy héttel a katasztrófa előtt egész testében remegni kezdett. Látta az atomerőművet, a füstöt, a tüzet, az izzó grafitrudakat és a tömegével ide-oda futkosó embereket.

A látomás három nappal a katasztrófa előtt még egyszer megismétlődött. Akkor tehetetlennek érezte magát, évekkel később azonban kifejlesztett egy kristálymodult, amely állítása szerint egy atombomba-robbanás robbanóerejét is képes a felére csökkenteni. Több kristály együttes használatával a robbanás akár teljesen le is nullázható. Grabovoj weboldalán így ír erről:

„Minden ember feladata, hogy megtanulja irányítani a tudatát. A világon minden rendelkezik információval. Ez megváltoztatható -pozitív irányban -, és akkor a világ is megváltozik, jobbá válik majd. A világban és az ember fizikális testében zajló folyamatok és kölcsönhatások megértésének nyitja az emberi tudatban rejlik. Nem könnyű elvezetni a tudatot a tisztán szellemi energiáig, hogy felismerjük a lélek szintjének tudását. Még nehezebb mindezt látni és valóságosként felfogni. Pedig ez az út – mindnyájunk megszabadulásának útja.”

Ma Grigorij Grabovoj a Nemzetközi Információs Akadémia és az Orosz Tudományos Akadémia tagja. (Ez utóbbi az Oroszországi Föderáció legrangosabb kutatóintézete kilenc tudományos osztállyal, három regionális osztállyal, tizennégy regionális tudományos központtal és számos tudományos és kutatóintézettel szerte Oroszországban. Székhelye Moszkvában található.)

Grabovoj felfedezései szerint bármely tetszés szerinti esemény harmonikus eseménnyé változtatható. A kulcs a célzott összpontosítás, amelynek segítségével képesek lehetünk megváltoztatni gondolataink tartalmát és formáját. Arra a kérdésre, hogy valójában mi az egészség, Grabovoj A megszabadulás technológiája című interjújában így felelt:

„Az egészség a valóság állapota, amelyben az ember és a külvilág közötti kapcsolat a lehető legharmonikusabb. Az egészség azonban nem csupán fizikális állapot. Ugyanúgy erkölcsi, mint társadalmi, sőt politikai jelenség is. Az egészség azoknak a kapcsolatoknak a rendszere, amelyben az egészséges test létezik.”

Grabovoj mélységes megértést tanúsít az isteni megnyilvánulás iránt, amelyből „az általános megszabadulásról, a harmonikus fejlődésről és a globális katasztrófák megakadályozásáról” szóló tanítást kifejlesztette. Rendkívüli gyógyító képességei  Nyugaton is egyre népszerűbbé teszik. Ezek közül is két rendkívüli tudati eljárást emelnénk ki: az egyik a „gyógyítás számrendszere”, amely nagyjából ezer, emberi gyógyításra,  a valóság irányítására és ideális állapotába történő visszavezetésére, normalizálására alkalmas számsort tartalmaz. A másik: a gyógyítás szellemi eljárásmódjai, főként az általa kifejlesztett, szervek újjánövesztésére szolgáló módszer.

Legújabb cikkek

You cannot copy content of this page

Send this to a friend