Parapszichológia

A nem tudatos gondolatátvitel szerepe a kollektív tudat formálásában

Szerző képe

Rejtélyek Szigete

Minden ember akárhová megy is, maga mögött hagy egy gondolatnyomot vagy csapást.

Ha az utcán járunk például, más emberek gondolatainak egész tengerében járunk, az egész légkör tele van velük, halványan és határozatlanul.

Ha az ember egy ideig üresen hagyja elméjét, ezek a maradék gondolatok, melyeket más emberek hoztak létre, rajta sodródnak keresztül, de a legtöbb esetben kevés hatással vannak rá; néha azonban komolyan befolyásolják.

Előfordul, hogy olyan gondolat érkezik oda, ami magára vonja az ember figyelmét annyira, hogy belekapaszkodik elméje, és néhány pillanatra a magáénak érzi azt, megerősíti saját erejének hozzáadásával, azután ismét eldobja, hogy másvalakit befolyásoljon.

Az ember ennélfogva nem felelős az olyan gondolatért, mely elméjébe belebeg, mivel az nem az övé, hanem valaki másé. De felelős mégis, ha felveszi azt, rajta tartózkodik, és megerősítve továbbküldi.

A sokféle forrásból származó ilyen gondolat keveréknek nincs határozott összefüggésük, bár akármelyik közülük elindíthat egy sorozat társult eszmét és így ráveheti az elmét, hogy saját számlájára gondolkodjék.

Sok ember, ha megvizsgálnánk a gondolatoknak ezt a folyamatát, valószínűleg nagyon meg lenne lepve, amikor felfedezi, mennyi hiú és haszontalan képzelődés lép be és hagyja el elméjüket rövid idő alatt. A legtöbb esetben teljesen haszontalanok és általános tendenciájuk inkább rossz, mint jó.

Az emberek így állandóan befolyásolják egymást gondolataikkal, amit pedig a legtöbbször határozott szándék nélkül küldtek ki. A közvéleményt ilyen módon hozzák létre, mert a közvélemény legnagyobbrészt gondolatátvitel.

A legtöbb nem azért gondolkodik bizonyos irányban, mert bizonyos kérdéseket gondosan megvizsgált, hanem mert sok ember is hasonlóan gondolkodik, és a többit is magával viszi.

Az erőteljes gondolkodó erőteljes gondolata kimegy mentális világba, és a fogékony és készséges elmék felfogják azt. Ezek ismétlik a rezgéseit, erősítik a gondolatot, és így elősegítik, hogy másokat is befolyásoljon, a gondolat mindig erősebbé és erősebbé válik, és ennek következtében nagyszámú embert befolyásol.

Különösen jellemző a gondolatok hatása a gyermekekre. Amint a gyermek fizikai teste plasztikus és könnyen formálható, olyan az asztrális és mentális teste is. A gyermek mentális teste úgy issza fel mások gondolatait, mint a spongya a vizet és bár még túl fiatal ahhoz, hogy már most reprodukálja azokat, a mag kellő időben meghozza gyümölcseit.

Ezért olyan rendkívül fontos, hogy a gyermek nemes és önzetlen gondolatokkal telt légkörben nevelkedjék.

Rettenetes látvány a tisztánlátó számára a szép fehér gyermek lelkek, amint néhány év alatt bemocskolódnak és elsötétülnek az őket körülvevő felnőttek önző és tisztátalan gondolatai által.

Amint sohasem helyes arra törekedni, hogy mások gondolatát és akaratát uralmunk alá hajtsuk még akkor sem, ha a cél jónak látszik, mindazonáltal mindig helyes, ha gondolatainkat valakinek a jó tulajdonságaira irányítjuk és így igyekszünk erősíteni a helyes jellemvonásokat.

Viszont, ha gondolatban az ember hibáin vagy rossz tulajdonságain időzünk, megerősítjük nem kívánatos hajlamaikat, sőt olyan rossz tulajdonságokat is előidézünk nála, amelyek eddig nem léteztek vagy csak lappangó csírában voltak.

Pszi-képességek
Legújabb cikkek

You cannot copy content of this page

Send this to a friend