Eliphas Lévi Zahed, eredeti nevén Alphonse Louis Constant (1810-1875), a 19. század nagy francia okkultistája (egyesek szerint mágusa) három alaptörvényben foglalta össze tanításainak lényegét.
Az első, amelynek a megfelelések törvénye nevet adta, nagy vonalakban megegyezik a korreszpondenciákra vonatkozó hermetikus tanítással, vagyis azzal az ősi gyökerű felfogással, mely szerint a makrokozmosz és a mikrokozmosz egymásnak megfelelő részei között láthatatlan „szálak” feszülnek, amelyek azonban nemcsak a két végpontot kötik össze, hanem minden közöttük elhelyezkedő, nekik megfelelő entitást is.
Így például a Merkúr bolygótól, pontosabban az őt uraló princípiumtól, a gyorsaság, a változékonyság és a ravaszság istenétől, Hermész-Mercuriustól kiinduló „szálra” fel van fűzve minden olyan dolog, amely jellegénél fogva rokonságban áll vele, vagyis ami gyors, változatos, kevert jellegű, tarka, ravasz, elmés és szellemes, mint például a mozgékony higany, a hamar elillanó kámfor, a tarka achát, a gyors fecske,a színét változtató kaméleon, a ravasz róka, vagy a fémeket átalakító alkimista.
A második törvény az emberi akaraterőre vonatkozik, amely Lévi szerint „éppen olyan valóságos erő, mint a gőz vagy a galvanikus áram”, s amelynek a segítségével csodálatos és félelmetes eseményeket lehet előidézni, ha megtanulunk vele bánni.
Lévi harmadik okkult alaptörvénye – amelyet minden jel szerint a legfontosabbnak tartott – az asztrális fénynek nevezett, mindent átható, mágikus fluidumról szól.
Ez a titokzatos, mindenütt jelenlévő, de a beavatatlanok számára érzékelhetetlen szubsztancia – amelyet azonosnak tekintett a világot körülölelő saját farkába harapó Ouroborosz kígyóval, az alkimisták ősanyagával, Paracelsus Azoth-jával, a templomosok Babhomet nevű istenével (vagy démonával), a paradicsomi Kísértővel, Médeia szárnyas kígyójával, a boszorkányszombatok világító szarvú bakjával vagy az Anima Mundival, a világlélekkel – számtalanszor felbukkant írásaiban, egyebek között olyan romantikus hangzású elnevezéseken, mint univerzális fény, univerzális ágens, nagy mágikus ágens, nagy magnetikus ágens, magnézia, nagy sárkány vagy nagy kígyó.
Az asztrális fény kifejezést Paracelsus írásaiból kölcsönözte Lévi, de maga a teória a 19. századi okkultizmus jellegzetes terméke. Kialakulásában minden bizonnyal nagy szerepet játszottak a világot átható magnetikus fluidummal kapcsolatos divatos elképzelések, de különösen Franz Anton Mesmernek és követőinek az univerzális magnetizmusra vonatkozó tanításai, valamint Karl Ludwig Friedrich Reichhenbach bárónak az ód-mágnesességgel folytatott kísérletei.
Lévi szerint az asztrális fény csak a mágia mesterei, a nagy misztériumok beavatottjai és néhány kiválasztott médium számára válik érzékelhetővé és ezáltal manipulálhatóvá. ez az a közeg, amelyen keresztül a mágikus aktusok kifejtik hatásukat, s melynek révén a beavatottak uralni tudják az anyagi világot.
Az asztrális fény teóriája magyarázattal szolgál minden titokzatos, csodás jelenségre, így egyebek között a teleportációra, a telekinézisre, a poltergeistre, a clairvoyance-ra és a spiritiszta szeánszokon tapasztalható természetfeletti megnyilvánulásokra.
A parapszichológia néhány mai kutatója ugyanezeket a rejtélyes jelenségeket a negyedik dimenzióról szóló hipotézissel magyarázza, ami valójában nem is olyan sokban különbözik Lévi elméletétől.
Az asztrális fény Lévi szerint ráadásul az univerzum memóriájának is tekinthető, mivel az idők végezetéig megőrzi magában a világegyetem minden történésének hiteles lenyomatát; és erről az oldaláról nézve tökéletesen megegyezik a teozófusok kozmikus emlékezetével, az Akasha-krónikával, amelyből oly sok információt merítettek H. P. B. követői az ember őstörténetével és az elsüllyedt földekkel kapcsolatban.