2013. augusztus 17-én a CIA egy szigorú titkosítás alól feloldott dokumentumban hivatalosan is elismerte, hogy létezik az amerikai kormányzat által mindaddig eltagadott, titokzatos 51-es körzet.
Az ufóhívők az 51-es körzet létét konzekvensen tagadó hatósági nyilatkozatokra a nem zörög a haraszt elve alapján egyenesen úgy tekintettek, mint feltételezéseik egyfajta negatív bizonyítékára.
Nagy szemű ufonautákat vizionáltak
A CIA 2013. augusztusi kommünikéje szerint a telepen a hidegháború éveiben kifejlesztett szupertitkos kémrepülőgépek kísérleti tesztjei folytak, ez állhat az 51-es körzetet a földönkívüliekkel összekötő korábbi híresztelések hátterében.
A közzétett nyilatkozat azonban nem tért ki az 1947-es úgynevezett roswelli ufóbalesetet és az 51-es körzetet kapcsolatba hozó találgatásokra.
A földönkívüliek látogatásában, illetve az ufókban hívők körében már régóta szóbeszéd tárgya volt az agyonhallgatott 51-es körzet léte.
Meg nem erősített hírek szerint az új-mexikói Roswell határában 1947. július 2-án lezuhant és a hivatalos állásponttal szemben széles körben földön kívülinek tartott repülőeszköz, illetve a roncsok között állítólag megtalált idegenek maradványait mind a mai napig az „Area 51”-ben tárolják.
A földönkívüliek látogatásában hívők azt feltételezik, hogy a balesetet szenvedett idegen űreszköz tanulmányozásából nyert ismeretek alapján az 1960-as években itt fejlesztettek ki több, a számítástechnikát forradalmasító technológiát.
Minden korábbi hivatalos cáfolat ellenére régóta ismert volt, hogy az Egyesült Államok nyugati részén, a Nevada államban fekvő kiszáradt Groom Lake tó területén titkos katonai bázis működik.
Ezt a környéken élők a lezárt utakból és a folyamatosan járőröző éber őrszemek jelenlétéből már korábban is kikövetkeztették.
A bázist a legnagyobb titoktartás közepette, 1955-ben nyitották meg. (A második világháború idején is működött itt egy kevéssé jelentős katonai objektum.) Az 51-es körzet létrehozását elrendelő okiratot maga Dwight D. Eisenhower elnök írta alá.
A körzet kiépítéséhez 155 négyzetkilométernyi területet vettek igénybe, a légibázist a körülbelül 5 kilométer hosszú és tökéletesen sík egykori tómederben építették ki.
A körzet légterét semmilyen repülőgépnek nem volt szabad megközelítenie, és több mint 100 kilométeres átléphetetlen, szigorúan őrzött zónahatárt húztak a bázis köré.
Nincs itt, kérem, semmi látnivaló
A CIA 2013 nyarán nyilvánosságra hozott dokumentumaiból kitűnik, hogy a titkos bázis kiépítésére a Lockheed cég által ekkoriban kifejlesztett, a maga nemében egyedülálló magassági felderítőgép, az U-2 „Dragon Lady” (Sárkányhölgy) tesztjei és berepülése miatt volt szükség.
Az U-2-t bizonyos szempontból még ma is rendkívüli repülőgépnek tekinthetjük, az 1950-es évek derekán pedig olyan forradalmian új konstrukciónak számított, hogy nem szerették volna, ha a létéről tudomást szereznek a szovjetek.
Az akkoriban páratlan U-2 képes volt egészen a középső sztratoszféráig felemelkedni. 27 500 méteres csúcsmagassága minden korabeli vadászgép és légvédelmi rakéta számára elfoghatatlanná tette. Az U-2 berepülő- és tesztprogramját 1955 augusztusában kezdték meg az 51-es körzet légterében.
Noha 1960. május 1-jén a Szovjetunió légterében sikerült rakétával megsemmisíteni az U-2 egyik, Gary Powers őrnagy által vezetett, kémfeladatot végrehajtó példányát, ez sem vetett véget a szupertitkos repülőkísérleteknek az Area 51-ben.
Csak a napfény csillogott a gépeken
A Lockheed mérnökei ugyanis ekkorra már megtervezték az U-2 váltótípusát, amelynek a mai napig nincs méltó utódja. A futurisztikus megjelenésű, a korszak repülőgépeitől merőben eltérő formát mutató SR-71 Blackbird (Feketerigó) magassági felderítő – annak ellenére, hogy a nagy üzemeltetési költségek miatt már kivonták a hadrendből – napjainkig a leggyorsabb és legnagyobb magasságban haladó szériatípusnak tekinthető.
(Az is igaz, hogy csak 32 példány épült belőle.)
Több világrekordot is felállított ez a Csillagok háborúját idéző gép, amely képes volt 26 000 méternél nagyobb magasságban több mint háromszoros hangsebességgel repülni. (Abszolút sebességrekordja valamivel több, mint 4 Mach, azaz kb. 4500 km/óra volt.)
Az SR-71 kísérleti repüléseit 1962-ben kezdték meg az 51-es körzet légibázisán. 1977-ben egy újabb szupertitkos projekt vette kezdetét a világtól szigorúan elzárt katonai bázison.
A világ első, a radarhullámok számára 98,4%-ban – tehát gyakorlatilag teljesen – láthatatlan gépe, a szintén a Lockheed által tervezett F-117 Nighthawk (Éjszakai sólyom) berepülését kezdték meg ekkor.
Az F-117 első ránézésre inkábbtűnhet ufónak, sem mint egy hagyományos repülőgépnek a kevéssé hozzáértő szem számára.
A kísérleti repülések leálltak, a titkolózás maradt
Ami viszont elgondolkodtató, hogy a hidegháború 1991-es vége után is megmaradt a titkolózás a rejtélyes 51-es körzet körül. Noha az U-2 már régóta nem katonai titkok tárgya, és az SR-71-et 1999-ben, az F-117-et pedig 2007-ben végleg kivonták a szolgálatból, az Area 51 titkait még mindig sűrű homály fedi.
A CIA igyekezett eloszlatni a környéken csak konzekvensen „aliens field”, azaz idegenek mezeje néven emlegetett bázis körüli makacs szóbeszédet.
A szervezet 2013. augusztus 17-i kommünikéje szerint a körzettel összefüggésbe hozott állítólagos ufóészlelések elsősorban az U-2, illetve a későbbi szupertitkos kísérleti gépek repüléseivel kapcsolhatók össze. Ezek a gépek ugyanis az utasszállító jetek repülési magasságánál kétszer, sőt majdnem háromszor magasabban repültek.
Gyakran előfordulhatott, hogy az éjszakai sötétben, amikor a 10-12 000 méter magasan szálló polgári gépeknek legfeljebb csak a helyzetjelző fényeit lehetett látni, a közel 30 km magasságban nagy sebességgel repülő kísérleti felderítők még csillogtak a napfényben.
A CIA szerint e miatt a jelenség miatt sokan – tévesen – földön kívüli repülő tárgyakként azonosíthatták a kísérleti felderítőgépeket.
Könnyen lehetséges, hogy valóban ez áll sok, a körzetből jelentett ufóészlelés hátterében.
Az 51-es körzetnek azonban van egy még mindig kibeszéletlen titka. Ez a történet 68 évvel korábbra röpít vissza bennünket a híres hollywoodi filmsztár, Demy Moore szülővárosa, Roswell határába.
Kozmikus metamorfózis
Történt ekkor, 1947. július 2-a fülledt éjjelén, hogy az új-mexikói Roswell határában egy fényesen világító tárgy csapódott a földbe. A furcsa jelenséget sok környékbeli látta, köztük William Brazel is, az a farmer, akinek a birtokán landolt a furcsa eszköz.
A város határában működött a katonai repülőtér, a RAAF (Roswell Army Air Field), így az 509. stratégiai bombázó ezred emberei villámgyorsan a helyszínre érkeztek, a környéket lezárták, majd – a farmer és a még a katonák előtt odaérkezett helybeliek visszaemlékezése szerint – összeszedték a roncsdarabokat, és teherautókon mindet a katonai bázisra szállították.
A helyszínen ott volt Denis Balthazar, a Roswell Morning Dispatch helyi napilap agilis munkatársa is, aki a történtekre egészen másképp emlékszik vissza, mint ami a jelenlegi hivatalos álláspont. Néhány nappal később, július 8-án a helyi napilap, a Roswell Daily Record címlapon közölte a RAAF parancsnoka, William H. Blanchard ezredes közleményét, amely szerint földön kívüli repülőeszköz zuhant le a roswelli határban.
Másnap, július 9-én a 8. légi hadsereg parancsnoka, Roger Ramsey tábornok nyilatkozatában tévesnek minősítette Blanchard közleményét, azt hangoztatva, hogy a Project Mogul egyik lezuhant meteorológiai ballonját találták meg, tehát szó sincs földön kívüli repülőeszközről.
Közben a helyiek között elterjedt, hogy a roncsok között három idegen maradványait is megtalálták.
A következő napokban a farmert és a többi szemtanút Washingtonból érkezett sötét öltönyös ügynökök keresték fel. Nem tudni, hogy miről tárgyalhattak, de tény és való, hogy soha többé nem beszéltek idegen űrhajóról és asztronautákról.
Furcsa kérdések válaszok nélkül
Annak ellenére, hogy a hadsereg a RAAF első közleményét megváltoztatva később konzekvensen meteorológiai ballonról beszélt, néhány napig légtérzár és felszállási tilalom volt érvényben az 509. műveleti bázison, a Roswell-aktát pedig titkosították.
A roswelli repülős ezred elhárítótisztje Jesse Marcel őrnagy volt az első, aki 1947. július 8-án Blanchard ezredes parancsára embereivel a helyszínre érkezett.
Az 1986-ban elhunyt Marcel még az 1970-es években egy dokumentumfilmben arról számolt be, hogy William Brazel birtokán egy földön kívüli repülőszerkezet és három idegen maradványát találták meg.
Állítása szerint a titokzatos űrjárműből néhány fémszilánkot el is tett magának.
A kormányzati szervek sokszor megismételt cáfolata sem vitte azonban nyugvópontra az úgynevezett roswelli ufóbaleset ügyét.
1978-tól több amerikai ufókutató, így többek között a publikációiról ismert Stanton T. Friedman, William Moore, valamint Karl T. Pflock a Freedom of Information Act-re (a információ szabadságáról szóló törvényre) hivatkozva folyamatosan kérték a hatóságokat, hogy a titkosítás feloldásával tegyék hozzáférhetővé a roswelli incidens aktáját, minden eredmény nélkül.
John Podesta tábornok, a Clinton-adminisztráció egykori vezérkari főnöke 2002 októberében a következőket nyilatkozta a roswelli esemény ügyében kitartó nyomozást folytató Sci-Fi Channel munkatársának:
„Itt az ideje, hogy a kormány feloldja és a tudósok számára hozzáférhetővé tegye azokat az adatokat, amelyek a Roswell-jelenség valódi természetének meghatározásához szükségesek.”
Még a szenátor számára is tabu volt a Roswell-dosszié
A Roswell-akta azonban továbbra sem hozzáférhető, és nemcsak mezei ufókutatók, hanem még befolyásos politikusok számára sem. Bill Richardson, demokratapárti elnökjelölt és szenátor 2007. október 26-án azt nyilatkozta, hogy még korábban, amikor kongresszusi képviselő volt, és megbízásból érdeklődött a Roswell-akta iránt, azt a felvilágosítást kapta a Védelmi Minisztériumtól, illetve a Los Alamos Lab katonai kutatóintézettől, hogy az akta titkos, és még ő sem tekinthet bele.
„A kormány nem az igazat mondja ebben az ügyben, ahogyan kellene”
– fűzte hozzá Bill Richardson. Érdekes fejlemény volt a roswelli rejtély ügyében, amikor 2011. április 10-én az FBI (Federal Bureau of Investigation) közzétett egy addig titkosított, 1950-ből származó összefoglaló jelentést.
A jelentés szerint
„… a légierő egyik nyomozója megállapította, hogy három, úgynevezett repülő csészealjat találtak Új-Mexikóban.”
A kérdéses eszközök maradványait azonban – ha egyáltalán léteznek – állítólagos bennfentesek kivételével senki sem látta. És hogy mindennek mi köze az 51-es körzethez? Csupán annyi, hogy a katonai hírszerzés egykori – a roswelli eset kivizsgálásával megbízott – alezredesének, Philip J. Corsónak még a halála előtt, közjegyző által felvett és esküvel megerősített nyilatkozata szerint az ufó és az idegenek maradványait – több közbenső állomás után – az 50-es évek vége óta az 51-es körzetben őrzik, ahol az ország legkiválóbb tudósai, szigorú titoktartás mellett, hosszú évekig vizsgálták, forradalmi felfedezésekre jutva.
Így volt-e, vagy sem, nem tudhatjuk. Mindenesetre tény, hogy erről a kérdésről mélyen hallgat a több mint két éve közzétett dokumentum. Hiába, „az igazság odaát van”.
