A labirintusok szakrális geometriai alakzatok és építmények, amelyek már legalább 4000 éve léteznek. Példákat találunk rá a régmúltból a világ sok kultúrájában, beleértve Európát, Indiát, az Amerikai Egyesült Államokban pedig Új-Mexikót és Arizonát.
A labirintus ösvényét azért hozták létre, hogy bejárják, sétáljanak vagy táncoljanak benne, az elmélkedés, ima vagy meditáció közvetítőjeként.
Az elsőként ismert labirintus Kréta szigetén jelent meg i.e. 3000 körül. Az, hogy az eredeti labirintusnak pontosan mi volt a célja, nem ismert, azonban a kutatók úgy vélik, egy ősi görög táncnak lehetett a lerajzolt körvonala, ahol a táncolók sora egy kanyargós utat követett a középpontig, talán egy megváltozott tudatállapot eléréséhez. Az első labirintusábrázolás a tánc útvonala lehetett, amelyet a földre rajzoltak a táncolók számára.
Mint a spirituális utazás és átváltozás szimbólumai, a labirintusok elterjedtek és elkülönültek a tánctól, mellyel eredetük összefonódott. A keresztes háborúk idején például a labirintusok a Szentföldre való zarándoklatot jelképezték. Az amerikai hopi indián nép számára a labirintus a halált és újjászületést, illetve a Földanyához való visszatérést szimbolizálja.
A labirintus alaprajza
A labirintus nem azonos az útvesztővel. Egy útvesztőben sok téves fordulón és zsákutcán keresztül kell átjutnunk, hogy elérhessünk a közepéhez. Ezzel ellentétben a labirintusnak csak egy folyamatos útvonala van a középponthoz; és kifelé ugyanezen az útvonalon érsz vissza a kiindulási ponthoz. Emellett a labirintus nem egy spirál, ugyanis van kerülete, ami a spirálnak nincsen.
A labirintus szerkezetét jobban megérthetjük, ha felülnézetből képzeljük el, mintha egy épület alapjaira néznénk le a magasból.
A labirintus külső kerületén csak egy nyílás van, ahol a középre vezető út kezdődik. A vonalak maguk hozzák létre a labirintus „falait” és a vonalak közötti hely alakítja ki az „utat”. Az út kitölti az egész belső területet, amely önmagukhoz visszahajló körutakból áll, ezek irányt változtatnak, közelebb visznek a középponthoz, majd eltávolítanak tőle.
Minden esetben, amikor másik körbe lépsz, 180 fokkal elfordulsz. Amikor irányt változtatsz, érzékelésedet a jobb agyféltekéről a bal agyféltekére irányítod, így tudatod érzékelése fogékonyabbá válik. Végül megérkezel a középpontba – a meditáció, ima vagy elmélkedés helyére. Amit ott felfedezel vagy megkapsz, kifelé vezető sétád alatt fogod befogadni és értékelni.
A spirituális átalakulás metaforája
A labirintusforma, a spirituális és személyes átalakulás gyönyörű metaforája. A körülvevő fal és a bejárat jelöli egy olyan utazás kezdetét, amely elvezet szokásos hétköznapi életedtől, és egyre befelé visz. A labirintus belseje nagyon bonyolult és némileg zavarba ejtő.
Egy spirituális utazás – amely során olyan átfogó kérdéseket teszünk fel, mint a létezés értelme, Isten mibenléte, illetve a jó és a rossz létezése – nem egyszerű feladat. Gyakran kétségeket ébreszt; komplikált és zavarba ejtő lehet, és már az utazás megkezdése is bátorságot és felkészültséget igényel.
A labirintus belsejében lévő úton a maximális számú kanyarodó található, amennyi még a területén elfér és a leghosszabb utat adja a középpontig.
Éppen amikor úgy tűnik, elérkezel a középpontba, az út elfordul felőle. Mint spirituális ösvény, a labirintus ösvénye néha nehéz és csalódást okoz. Úgy érezheted, nem éri meg, esetleg azt, hogy te nem vagy rá képes vagy érdemes. Azonban ha elviseled az aggodalmakat és a stresszt, és nem adod fel, végül el fogsz jutni a közepéhez.
