Az ufológia már bőségesen dokumentálta, hogy az UFO-k fedélzetére szállított személyek a földönkívüliekkel telepátia segítségével kommunikálnak.
Nem tudjuk pontosan, hogyan működik ez a folyamat, mely bár a Földön nem mindennapi, látogatóink körében általánosnak tűnik. Láthatóan könnyedebben fejezik ki magukat telepátia, mint beszéd segítségével. Ugyan van szájuk, de nem használják hangképzésre, és szinte állandóan csukva tartják.
Arra sincsenek bizonyítékaim, hogy a földönkívüliek rendelkeznének hangleadásra szolgáló szervekkel, például hangszalagokkal. Másrészt, bár az eltérítettek mind beszámolnak, a fülek helyén található nyílásokról, ezek valószínűleg nem a hallást szolgálják.
Az elrablási esetek szakértői azt is tisztázták, hogy az idegen lényeknek nincs légzőrendszerük, azon egyszerű tény alapján, hogy az eltérítettek sohasem hallották őket mélyebben lélegezni. Nem tudni, halló- és hangképző szervek nélkül milyen szinten képesek a hallásra és következésképpen a beszédre – még ha lehetséges is, hogy eme lények birtokában vannak valamiféle hangérzékelésre alkalmas rendszernek.
Például ha az elrabolt lelki ellenállást és zavarodottságot tanúsít, ez akkor is felkelti az idegenek figyelmét, ha éppen nem tartják szemmel a kiválasztott személyt. Hasonlóképpen, amikor egy eltérített beszélni kezd, gyakran felé fordulnak és ránéznek. Mindez telepátia használatára utal, de a kutatók ma még nem képesek választ adni arra, van-e valamilyen hallórendszerük vagy nincs.
Habár a telepátiát biztosan használják kommunikációs eszközként, jó bizonyítékok léteznek arra, hogy a földönkívülieknek írásos kultúrájuk is van, többen is beszámoltak ennek jeleiről az UFO-k fedélzetén: könyvekről, papírokról és más grafikus nyelvi információhordozókról.
Az űrhajó falait és műszereit szintén ábrák borítják. Ily módon, bár nem tudhatjuk teljesen, mi zajlik egy földönkívüli társadalomban, a megfigyelt jelenségek talán egy szavak nélküli nyelv vagy egy kommunikációs eszközként szolgáló jelképes írásrendszer elemei lehetnek.
A több évtizede folyó kutatás során a telepátiával kapcsolatos tanulmányok és az idegenek földi működéséről való növekvő tudásunk alapján megkockáztathatunk néhány általános megjegyzést és találgatást arról a társadalomról, amelyet ez a kommunikációs forma jellemezhet, és bárki, aki mélyebb ismeretekkel bír az UFO-jelenségről, észre kell hogy vegye, a telepátia az idegen kultúra jelenségei közül az egyik legkülönlegesebb.
Hogyan működik a telepátia?
Nem tudni, hogyan hozza létre az agy a telepátiát. Csekély bizonyítékunk van rá, hogy minden ember rendelkezik a telepatikus kommunikáció rosszul kihasznált képességével. Semmit sem tudunk arról, vajon az eltérítetteknél ezt a képességet agysebészeti eljárásokkal, vagy egy beültetett készülékkel aktivizálják.
Bármi is legyen a döntő tényező, elrablók és elrablóik kezdettől fogva érintkezhetnek egymással. A földönkívüliek már az elrablás előtt képesek telepatikus kommunikációt indítani. A célszemélyek beszámolnak róla, hogy késztetést éreznek arra, hogy felkeljenek az ágyukból, lemenjenek az utcára vagy valamilyen közvetlenül az agyukba érkező parancsra várjanak.
Újabb érdekes tény, hogy a telepatikus átvitel ugyanolyan rejtélyesen szűnik meg, ahogy elkezdődött. Az elraboltak nem tudnak számot adni arról, hogyan szüntetik meg velük az idegenek a kommunikációt, de úgy tűnik, a telepatikus kapcsolat fenntartásához szükséges, egy a testükbe épített neurológiai készülék, az ufológiában annyit emlegetett implantátum.
A földönkívüliek és az emberek közötti kommunikáció az ufológia különleges és bonyolult témája. Ha az eltérítetteket beszélgetésünk során a telepatikus összeköttetés kifejezés értelméről kérdezzük, általában azt mondják, hogy benyomás érkezik közvetlenül az agyukba, amely magától szavakká alakul.
Ugyanezt a folyamatot megtapasztalt különböző nemzetiségű eltérítettek tanúsága bizonyítja, hogy a telepatikus üzenetet képesek lefordítani a saját anyanyelvükre. Általában az idegenek egymás közti érintkezésének megértésében sincsenek nehézségeik, de minden részletet már nem tudnak lefordítani a kutatónak, mivel annak idején inkább elrablóikkal folytatott „beszélgetésükkel” voltak elfoglalva.
Emiatt olyan kifejezéseket használnak, mint „valami ilyesmi”, vagy efféle szavak, jelezve, hogy a bizonytalanság nem az elrabolt és az idegen, hanem az elrabolt és a kutató között jelentkezik.
Dr. David Jacobs PH. D. cikke nyomán
