Egy évtizede történhetett Angliában. Suzanne Padfieldet különös álmok gyötörték. Álmában mindig egy ismeretlen mellékúton találta magát.
Mialatt a hazavezető utat kereste, hatalmas, vakítóan fényes, csészealj formájú szerkezet jelent meg fölötte. A következő, amire emlékezett, hogy ismét otthon van.
Hónapokon át újra és újra visszatért ez az álma. Egyik éjszaka hazafelé tartott autóján. Gondolta, lerövidíti az utat, de a földutak labirintusában alaposan eltévedt.
Egy domb tetején megállt az útjelző táblánál, s ekkor egy fényes, csészealj formájú valami tűnt fel az égen. Halálra rémülten a kocsijába vágódott,és a közeli város távoli fényei felé száguldott. Teljesen megdöbbent, amikor rájött, hogy az álmaiban látott útszakaszon robog!
A másnapi újságok tele voltak UFO-észlelésekről szóló beszámolókkal. Az álomban látott út és a valóságos út ilyenfajta összefüggése a szinkronicitásból ismert egybeesésekre emlékeztet.
Nagyon tanulságos lesz, ha meghallgatjuk, hogyan magyarázza maga Padfield az esetet. Mielőtt rátérnénk erre, ismerkedjünk meg Padfield nem mindennapi képességével.
Bizonyítottan nagy tehetsége van a pszichokinézishez: akaratával mozgat tárgyakat – dobókockát vagy felfüggesztett ingát -, befolyásolva így az események kimenetelét.
Amikor ezt teszi, olyan érzése támad, mintha egy lehetséges végeredményt választana ki a sok közül.
„Van valamilyen belső érzékünk, amellyel számba vehetjük a rendelkezésünkre álló lehetőségeket, valahogy úgy, ahogy végiggondoljuk, mit tettünk és mi mindent tehettünk volna előző nap. Hangsúlyoznom kell azonban, hogy gyakorlás alatt a folyamatok részének érzem magam, és nem rajtuk kívül állónak”.
Ha az adott pszichokinetikus kísérletben elképzelhetek különböző lehetőségeket, és kiválaszthatok egyet közülük, akkor, vonta le a következtetést Padfield, a gondolatok előmozdíthatják, hogy a kiválasztott lehetőség megvalósuljon a valós, anyagi világban.
Mégsem hihetjük, hogy minden valóra válik, ami csak eszünkbe jut. Padfield a helyzetből adódó lehetőségek közül választ, és nem újakat teremt.
Ellenben minél gyakrabban és minél többen gondolnak valamire, annál nagyobb lesz a valószínűsége, hogy az megvalósul.
Például arról álmodunk, hogy repülőgéppel Kansas Citybe utazunk, és a gép lezuhan. Padfield szerint ez nem jelenti azt, hogy a gép valóban le fog zuhanni, bár ennek megnőtt az eshetősége az álom miatt.
Tegyük fel, lemondjuk az utat. Ezzel fokoztuk a tragédia bekövetkeztének valószínűségét, mert erre a lehetőségre összpontosítottuk gondolatainkat.
Padfield nézete szerint a prekogníció vagy a jövőbelátás igazából nem is a dolgok előrehaladása, hanem inkább azoknak a feltételeknek az ismerete, amelyektől a szóban forgó esemény bekövetkezte függ.
Ugyanez érvényes a szinkronicitás olyan eseteire is, amelyekben a gondolatot előbb-utóbb követi a gondolat tárgyának megvalósulása. Erről volt szó a szkarabeusz-példában is.
Nézzük a következő esetet. – Egyik délután elszunyókáltam, és valami rém nagy ostobaságot álmodtam galambokról. Hirtelen arra riadtam, hogy nagy csörömpöléssel betörik a szoba ablaka, és egy galamb pár centiméterre a lábamtól ért földet.
Dame Rebecca West is hasonló esetről számolt be Koestlernek. Dél-Franciaországban az írónő éppen egy olyan részleten dolgozott, melyben
egy lány sündisznót talál a kertjében.
És ekkor hirtelen félbeszakította őt a szolgája a munkájában, megkérdezvén, hogy megnézi-e a sündisznót, amit az imént találtak a kertben.
Padfield ufóélménye is beleillik az iménti példák sorába. A gondolatok fokozzák annak az esélyét, hogy egy adott esemény bekövetkezzék, ha bármilyen valószínűtlennek látszik is.
Padfield olyan gyakran álmodott arról és töprengett azon, hogy a mellékút egy bizonyos szakasza fölött egy ufó jelenik meg, hogy a valóságos ufót
mások is észlelték.
Padfield és Jung szinkronicitásról vallott nézetei teljes összhangban állnak egymással. Mindketten egyetértenek abban, hogy a szinkronicitásnál az egybeesés egyik eleme az anyagi valósághoz, a másik pedig – egy gondolat – a tudathoz kötődik.
Bár Jungnál mindig jelen van valamelyik archetípus is. (Jung komoly figyelmet szentelt az ufójelenségnek, mert úgy gondolta, az ufók a mandala archetípusának kivetülései. A mandala jelképezi Jungnál a tökéletesen fejlett személyiséget.)
Padfield ufóértelmezése is belesimul korábbi fejtegetéseinkbe az implicit rend szerepéről a szinkronicitásban. A pillanatnyi gondolat belemerülhet
az implicit rendbe, hogy azután az anyagi valóságban tűnjön fel ismét.
De a dolog fordítva is működik. Az anyagi valóság eseménye is belemerülhet az implicit rendbe, hogy utána gondolatként tudatosuljon.
Szemléltetésképpen tekintsük azt az esetet, amikor valakire gondolunk, esetleg egy barátunkra, aki körülbelül éppen ez idő tájt adhatta postára a nekünk szóló levelet, vagy aki néhány pillanattal később felhív bennünket telefonon.
Gyakorlatilag valamennyi ESP-jelenség – a telepátia, a prekogníció, a pszichokinézis – a szinkronicitás különös esetének tekinthető.
Ezt a gondolatot Koestler vetette föl először a The Roots of Coincidence (Az egybeesés gyökerei) című művében: ha kellően kitágítjuk a szinkronicitás fogalmát, akkor a legtöbb klasszikus értelemben vett parapszichológiai jelenséget értelmezhetjük a szinkronicitás keretén belül.
Azaz, mondhatjuk úgy is, hogy a parapszichológia csupán egyetlen területtel foglalkozik, mégpedig a szinkronicitással.
(Felhasznált irodalom:Alan Combs:Szinkronicitás/szerkesztette:Rejtélyek szigete)
