Hogy a hajmáskéri esetről szóló első híradás hol jelent meg először, azt ma már lehetetlen kinyomozni, de tény, hogy Keviczky Kálmán és szervezete, az ICUFON által fémjelzett nemzetközi sajtóhíradásokban; nyilatkozatokban és könyvekben rendre felbukkan.
Az esetet leggyakrabban a földönkívüliek katonai akcióinak tipikus példájaként szokták említeni. A beszámolók alapján ma már viszonylag pontos képet alkothatunk a történtekről.
Az incidensre 1975 tavaszán, feltehetően április végén vagy május elején került sor a hajmáskéri katonai laktanya területén.
Nem valami hatalmas laktanyát kell elképzelnünk, hanem egy közepes, eldugott laktanyát, amit viszont rendkívülivé tett, hogy ebben a laktanyában olyan műholdas kommunikációs eszközt üzemeltettek, amellyel jelzéseket lehetett küldeni illetve venni a katonai célokat szolgáló szovjet műholdakról.
Természetesen ennek megfelelően a laktanya őrzését igen komolyan vették. Ezért is volt érthetetlen, amikor azon az éjjelen az őrségváltásról visszatérő felvezető arról értesítette az őrparancsnokot, hogy két őrkatonának nyoma veszett.
Az ügyeletes tiszt utasítására az őrparancsnok azonnal riasztotta a készültséget, és a két őr keresésére indultak. Az egyiküket hamarosan megtalálták az egyik bokor tövébe húzódva.
A kiskatona többszöri felszólításra sem akart előbújni, és mivel élesre töltött fegyver volt nála, csak igen lassan és óvatosan merték megközelíteni. Az őrkatona teljesen magánkívül volt, félelmében reszketett, amikor végre előhúzták a bokorból.
Révülten, üveges tekintettel meredt a sötétségbe vesző útra és láthatóan becsavarodva olyasmit kiáltozott, hogy
társát elvitték a „fekete barátok”, és valamiféle erős fényről hadovált.
A fiatalembert azonnal a katonai kórházba (Veszprémbe) szállították, miközben a készenlét katonái teljes egészében átkutatták a laktanyát és környékét. A kerítéseket kívülről és belülről is megvizsgálták, hátha képet alkothatnak arról, mi történhetett, de semmit sem találtak.
Még azt sem tartották kizártnak, hogy a „becsavarodott” katona esetleg lelőtte barátját, de az őr fegyveréből nem adtak le lövést és a lőszerek is hiánytalanul megvoltak. A lövést pedig a többi őr minden bizonnyal meghallotta volna.
A kórházba szállított őr meglehetősen sok nyugtatót kapott, ezért csak az eset utáni napon, a délutáni órákban tudták kihallgatni. A még ekkor is zaklatott, láthatóan igen megviselt állapotban lévő katonától csak annyit sikerült megtudni, hogy az éjjel apró termetű, fekete csuhás alakokat látott, akik magukkal vitték társát egy, a kerítés túloldalán megjelent fény felé.
Erről a titokzatos fényről csak egyetlen forrás tesz említést, így nem kizárt, hogy csupán a történet kiszínezését szolgálja és semmi köze a valós eseményekhez. Tény viszont, hogy a szellemileg megviselt, később hónapokra pszichiátriai kezelésre szoruló katona változatlanul azt állította, hogy
a „fekete barátok” igen apró — 100-120 cm-es — termetűek voltak; csapatosan, igen csendben és céltudatosan végezték tevékenységüket.
A társát nem vonszolták, hanem közrefogva vitték (kísérték) magukkal. Az elmúlt évtizedek eltérítéseit vizsgálva szinte teljesen hasonló momentumokkal találkozhatunk. Azon sem csodálkozhatunk, hogy az események ennyire megviselték az őrkatonát, akit később többen, köztük magas rangú tisztek, sőt állítólag a katonai ügyészség emberei is kihallgatták, így nyilvánvalóan erről az esetről is kell hogy legyenek akták valahol.Ha másnak nem, hát a kihallgatás jegyzőkönyvének meg kell lennie a katonai ügyészségen.
Elképzelhetjük, mennyire megviselték a kiskatonát a történtek, ha családjának tagjai is csak hat hónap elteltével látogathatták meg. Édesanyja szerint még ekkor is csak az apró fekete barátokat emlegette rémülten, és attól rettegett, hogy őt is elviszik.
A kutatók közül többen is felvetették, hogy
a fekete barátok valójában a közismert, fekete csuhában megjelenő, igen kis termetű szürkék fajához tartozó ufonauták lehettek.
Feltehetően nekik lehet igazuk, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a hetvenes évek UFO-eseteire egyáltalán nem voltak jellemzőek a harmadik, negyedik típusú találkozások, sokkal inkább az úgynevezett „hagyományos” UFO-észlelések.
Borítóképünk illusztráció
RYUFOR archívum/Kriston Endre
