Bár az egyetemi hallgatók időnként kétségkívül rendkívül fantáziadús szakdolgozati témajavaslatokkal állnak elő, ötleteik eltörpülnek az igazi profik zsenije mellett.

Az arXiv oldalain nemrégiben megjelent egy tanulmány, amely két michigani fizika professzor munkája, bevezető mondata pedig így hangzik:

„Az időutazás ötlete az elmúlt évszázad során nagy népszerűségre tett szert, arra azonban mindeddig senki sem tett kísérletet, hogy ténylegesen időutazók után kutasson.”

Robert J. Nemiroff és Teresa Wilson pedig pontosan ezt tették: a világhálón kutatták a nyomát annak, hogy jártak-e felénk az elmúlt években jövőből érkezett időutazók. Ennek érdekében olyan fontosabb eseményekre koncentráltak, amelyek jelenlegi elképzeléseink szerint a jövőből visszatekintve is jelentősnek ítéltetnek majd.

A két kutató azt vizsgálta, hogy ezek az események megtörténtük előtt felbukkantak-e a világhálón (a tweet-ek közt, Google-keresések során, online fórumok hozzászólásaiban stb.). Hosszas válogatás után a szakértők végül két fő keresőtéma mellett döntöttek:

az ISON-üstökös és Ferenc pápa világhálón való felbukkanásait vizsgálták.

Azóta azonban tudjuk, hogy az üstökössel valószínűleg nagyon mellényúltak a szakértők. Az égitestet 2012 szeptemberében fedezték fel, és gyorsan nagy ismertségre tett szert, mivel sokáig úgy tűnt, az évszázad leglátványosabb égi jelenségét szolgáltathatja Nap mellett való elhaladása után.

A kutatók tehát tulajdonképpen joggal gondolták, hogy egy jövőből érkező számára ismert lesz az üstökös neve, és talán még arra is emlékezni fog, hogy napjainkban kerül sor az esemény bekövetkeztére.

A szerzők pechére az ISON azonban szétesett a napközelség során, így bár tudományos szempontból kétségkívül nagyon érdekes dolgoknak lehettünk tanúi, erősen kétségesnek tekinthető, hogy az üstökös neve huzamosabb ideig megőrződne az emberiség emlékezetében.

Ami Ferenc pápát illeti, szintén érthető a választás: a pápaválasztás dátuma azonban könnyen vizsgálható határpontot jelent, és mivel Ferenc az első pápa ezen a néven, könnyen kereshető a téma. Az egyházi vezető ráadásul eddigi tevékenysége alapján jelentős reformernek tűnik, így van remény, hogy a jövő számára is ismert lesz a neve.

Az izgalmak további fokozásának elkerülése végett ezen a ponton sajnos közölnünk kell a kiábrándító végeredményt: „Nem találtuk nyomát időutazóknak.”

Ahogy a szerzők fogalmaznak, ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem lehetséges az időutazás, és nem történt meg (fog megtörténni?) máris, de az eddigi legátfogóbb ilyen jellegű kutatás azonban nem hozott eredményt. És hogy mennyivel alaposabb és módszeresebb munkáról van szó a korábbiaknál, azt téma ezt megelőző legfontosabb „mérföldköveinek” felsorolásával szemléltetjük.

Az első ismert kísérlet az „időutazó-fogásra” az volt, amikor 2005 májusában az MIT egyik hallgatója konferenciát hirdetett meg számukra. Steven Hawking 2012-ben némi csavarral megismételte ezt a kísérletet: rendezett egy bulit, amelyre utólag küldte ki a meghívókat. Egyik rendezvényen sem bukkant fel senki, aki azt állította volna magáról, hogy időutazó lenne.

A tanulmány mindent egybevetve roppant érdekes és szórakoztató olvasmány, különösen jópofára sikerült az időutazók fajtáit bemutató alfejezet, bár személyes kedvencünk az első rész bevezető mondata:

„Az időutazás alapötletének eredete a múlt ködébe vész.”