A tudóstársadalom egy részét mélyen megrázta az a felismerés, hogy DNS-ünk pusztán a gondolat erejével megváltoztatható. Mégis másképpen épülne fel fel és működne a világ, mint ahogyan eddig gondoltuk?

A következőkben ismertetett kísérletek újabb fontos lépést jelentettek. Az Egyesült Államok hadseregének megbízásából az 1990-es évek elején azt vizsgálták kutatók, hogy az érzelmek akkor is hatással vannak-e az élő sejtekre, ha azok másutt vannak – távol a testtől.

Az ötletet eleinte kétkedéssel fogadták, hiszen az addigi fizikai ismeretek értelmében ez egyszerűen lehetetlennek tűnt. Nem hitték tehát, hogy például a szervek vagy a csontok, a bőr vagy a szövetek továbbra is kapcsolatban maradnak azzal a személlyel, akiből kivették őket.

1993-ban azonban megjelent az „Advances” című lapban egy cikk, amely beszámolt a hadsereg kísérleteiről. E kísérlet során azt vizsgálták, hogy bizonyíthatóan kapcsolatban áll-e a DNS a kísérleti személy érzelmeivel; a szájból vettek szövetmintákat és DNS-t, amelyet elkülönítettek, és az épület másik szárnyába vittek.

Erre a célra kifejlesztett műszerek segítségével azt akarták megvizsgálni, hogy akkor is reagál-e a DNS az egyén érzelmeire, ha messzire eltávolítják tőle.

A kísérleti személyben erotikus fotókkal, valamint háborús jelenetek, komikus helyzetek és erőszakos cselekmények képeivel keltettek érzelmeket. Ily módon az érzelmek teljes skáláját lefedték, hogy a résztvevő az érzelmek minden hullámzását átélje.

Habár a legtöbb tudós ezúttal is kételkedett a DNS-re gyakorolt hatásban, ismét olyasmit kellett látniuk, ami a fizika jelenlegi törvényei szerint nem létezhet.

Miközben a kísérleti személy a vegyes érzelmeket átélte, a tudósok az eltávolított szövetmintákon egyértelműen elektromos reakciókat mértek. A DNS úgy viselkedett, mintha még mindig az illető személy testében lenne!

Gregg Baden írja egyik könyvében, hogy dr. Backster fenti kísérleteit később azzal bővítették ki, hogy az érzelmeket sugárzó egyén és a DNS távolságát fokozatosan növelték. Az egyik kísérlet során a távolság az 560 km-t is meghaladta!

Ekkor – egy atomóra segítségével – már az érzelmek sugárzása és a DNS reakciója között eltelt időt is mérték, és megállapították, hogy a reakció késedelem nélkül, azonnal bekövetkezett, vagyis ugyanolyan gyors volt, mintha a DNS még mindig az érzelmeket sugárzó személy testében lenne.

Bármit érezzünk, gondoljunk vagy higgyünk is, a DNS-ünk a másodperc milliomod része alatt felfogja.

Teljesen mindegy, hogy a rezonáló DNS közvetlenül mellettünk vagy a földgolyó másik oldalán található-e. Időközben arról is meggyőződtek, hogy a már említett erőtér – a mátrix, a kvantummező  – közvetíti gondolatainkat és érzelmeinket. Méghozzá nem fénysebességgel, hanem sokkal gyorsabban!

A kísérletekben szintén részt vevő dr. Jeffrey Thompson ezt a felismerést a következőképpen fogalmazta meg:

Többé nincs olyan pont, ahol egy test véget ér, és olyan sincs, ahol elkezdődik.

Ezzel kapcsolatban az orosz Pavlov Intézet egy további, igen érdekes kísérletet végzett, amely igazolta amerikai kollégáik felfedezését. Egy fiatal anyapatkánytól elvették, és a Föld hat különböző pontjára szállították hat kölykét. Ezt követően az anyában pánik, félelem vagy az öröm érzését keltették. Ebben az esetben is tapasztalniuk kellett, hogy a kölykök, habár a világ különböző pontjain tartózkodtak, nyomban reagáltak anyjuk érzelmeire.

A tudomány számára ezek a felismerések egy új dimenziót jelentenek, és mérföldkőnek számítanak az emberi sejt felépítésének és működésének újfajta értelmezésében.