Szepes Mária: Gondolatok gyógyító ereje

Meg kell értenünk végre teljes súlyában, hogy minden testet öltött dolgunk nemzője a gondolat, nemzője betegségeinknek, kudarcainknak, balsorsunknak is.

Egészséges, konstruktív, harmonikus gondolatok egyensúlyt hoznak létre szervezetünkben éppúgy, mint körülményeinkben. A gondolatok mögött erjedő, a gondolatokat inspiráló terhelések, a szervezet és a pszichikum determinált alkata csak látszólag teszik kezdet és vég nélkül való circulus vitiosusszá a démoni impulzusok és az azokból kialakuló gondolatok egymásra hatását.

Valójában addig tart ez a görcsös összefonódás, míg a kezdeményezést és az uralmat a démoni elemek birtokában hagyjuk. Míg eltűrjük, hogy a kétes gyökerű, szubjektív értékek és ítéletek gazként burjánozzanak agyunkban, minden rendszer és irányítás híján olyan irányba sodródjanak, ahová a mélység vonzása vezeti őket.

Abban a pillanatban, amint kristályosan világos, valódi pszichikai és erkölcsi érdekeinket szolgáló gondolatokat helyezünk a destruktív formulák helyébe, oly módon, hogy azok kiszorítják a negatív hatásokat, gyökeres változás áll be életünk minden tendenciájában. Akkor is, ha bénító hajlamokkal születtünk, feltéve, hogy szervezetünkből még épségben hagytunk valamit.

Az oldó, gyógyító gondolatok megtalálása azért nehéz, mivel a személyiség démoni fertőzéstől kikezdett részei védekeznek a fénybe helyezés minden kísérlete ellen. A legintelligensebb embernél is szinte értelemzavar mutatkozik e pontokon.

Úgy tűnik, a diagnózis bármilyen pontos meghatározása sem képes összekapcsolni az egyén tudatát a benne végbemenő folyamatok valódi természetével, márpedig az ellenszérumot e felismerésből neki magának kell kitermelnie.

Erről az állapotról bármelyik pszichoanalitikus orvos és a lélek minden gyógyítója érdekes tényeket közölhet. Nyilvánvaló persze, hogy e rövidzárlatot, éppúgy, mint az érzékeny tiltakozások, riadt elzárkózás, sértődött ellentámadás és önáltató fedő-történetek áradatát is a védekező ösztönélősdiek hozzák létre a gyógyszer hatástalanítására, amely létüket fenyegeti.

Mindazonáltal addig is, míg gyarapodó ismereteink, segítőtársaink, végül az önanalízis támogatásával rátalálunk egyéniségünk minden betegséggócának sajátos szellemi ellenszérumára, vannak bizonyos általános törvények, amelyeket belső és külső magatartásunkban sem szabad többé figyelmen kívül hagynunk.

A lélek egészségének olyan törvényei ezek, mint a test elemi higiéniai szabályai. E törvényeket négy pontban foglaljuk össze.

1. A barátságtalan légkört árasztó embert taszító, láthatatlan örvény zárja körül.

2. A panaszkodó ember a legjobb szándékot is kimeríti. A panaszkodás vámpirizál, tehát ösztönösen elzárkóznak tőle.

3. A félelem és elkeseredés betegséget okoz, és balsorsot idéz fel.

4. A sérelmeit, fájdalmát, rossz állapotát maró szavakkal megfogalmazó, elégedetlen, türelmetlen ember folytonosan ismételt, szuggesztív dühkitöréseivel saját helyzetét teszi elviselhetetlenné, s előbb-utóbb végzetes bajokat zúdít magára. 

Most nézzük meg, mi a kivezető út ebből a már eléggé krónikus állapotból!

Mindenekelőtt az, hogy megváltoztatjuk szemléletünk alapját. Nem a külső jelenségeket, hanem saját belső magatartásunkat ismerjük fel a bennünket ért sérelmek kiváltó okaként. Az élet rejtett, legmélyebb törvénye gyanánt állítjuk világképünk középpontjába a tételt, hogy a külső események mindig másodlagosak.

Az ember szellemének és jellemének a történésekhez való viszonylata határozza meg jó vagy rossz sorsát. Ez az átcsoportosítás rögtön és döntő módon megváltoztatja a belül uralkodó erőállapotokat. …

A módszer lényege, hogy erős érzéseket és zsarnoki gondolatokat még erősebb hatásokkal semlegesítsünk! Egyenlő erejű kívánság vagy passzív óhaj, hogy közérzetünk megjavuljon, magában nem hoz eredményt.

Kellemetlen komplexumok áthangolásának művelete abban áll, hogy az érzeteket frekvenciaemeléssel csúsztatjuk át egy magasabb síkba. Olyan esetben persze, ahol a depresszió oka évtizedes autoszuggesztió és helytelen életmód, csak fokozatosan lehet javulást elérni.

Senki se várhatja azt, hogy húsz-harminc év alatt beidegzett rossz szokásaitól két nap alatt megszabadulhat. A helytelen irányba vezető medrek feltöltése sok önmegtagadással jár, s míg a gondolatáramok új, egészségesebb medreket vájnak maguknak, az is időbe telik.

Mindenesetre ez a gondolatokon keresztül véghezvitt mágikus tendenciacsere éppen krónikus állapotoknál produkál meglepő változásokat. Fontos, hogy a fellépő kedvetlenségi érzetekkel erős elleningereket állítsunk szembe, valahányszor fellépnek.

Nem szabad megengednünk, hogy akár egyetlenegyszer is reménytelen kesergés legyen úrrá rajtunk. Végcélunk az, hogy gondolkodásunk villamos kapcsolótáblává váljék, melynek fogantyúit akaratunk irányítja.

Gondolataink determinálják körülményeinket. Az ember szellemi tevékenysége, fizikumának működése és sorsa között szoros kapcsolat áll fenn. Az idea ebben az összefüggésben nemző szerepét tölti be, és automatikus vonzás útján szabályozza a körülményeket. Aki sorsán, depresszióin, démoni kötésein úrrá akar lenni, annak úrrá kell lennie gondolatain.

Szelleme egész mechanikáját meg változtatnia, végérvényesen száműzve onnan a félelmet és csüggedést. A konstruktív, pozitív ember tudja, hogy útja különféle küzdelmeken, akadályokon át az önmegváltás célja felé vezet.

Kitartás és akarat segítik előre, de megismerése és intuíciója irányítja.Vigyázzunk ezért a szavakra, amelyek agyunkban elhangzanak!
Gondolkodni annyi, mint mágiát gyakorolni!

vonzás törvénye

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

error:
Send this to a friend