Egy UFO-kutató azt állítja, hogy a brit kormány eltitkolja az igazságot az országuk égboltján rendszeresen megjelenő azonosítatlan tárgyakról.
Az alloai Malcolm Robinson levelet írt Keir Starmer korábbi brit miniszterelnöknek , amelyben arra kérte, hogy az „átláthatóság” érdekében hozzák nyilvánosságra az összes UFO-kkal kapcsolatos információt.
A Védelmi Minisztérium rövidesen tájékoztatta a férfit, hogy az azonosítatlan objektumok megfigyelését és nyilvántartását, a brit kormány közel 20 éve leállította.
Robinson viszont nem hagyta annyiban a dolgot, és felhívást intézett az új miniszterelnök, Andy Burnham felé is. Felszólította a politikust, hogy a nyilvánosságra hozatali eljárásban kövesse az amerikai kormányzat példáját.
„Ha az Egyesült Államok kormánya hajlandó elismerni a légterébe történt idegen behatolásokat, és erről bizonyítékokat szolgáltat a nyilvánosságnak, akkor a brit kormány miért utasítja el továbbra is az átláthatóságra irányuló törekvéseket?”
– írja levelében Robinson.
„A brit nép megérdemli, hogy tájékoztassák a légterüket és nemzetbiztonságukat érintő ügyekről.”
„Az Egyesült Államok elkezdte ezt a folyamatot. Itt az ideje, hogy az Egyesült Királyság is csatlakozzon ehhez.”
„Itt az Egyesült Királyságban legalább annyi UFO-rejtély van, mint a világ bármely más részén, mi pedig csak válaszokat szeretnénk kapni a Védelmi Minisztériumtól.
„Azt akarjuk, hogy a kormány egyesítse erőit Amerikával, és fogadja el, hogy azonosítatlan járművek repkednek a légterében, amelyek nem a saját helikoptereik vagy repülőgépeik.”
A 69 éves kutató hozzátette, hogy nem vizsgálta volna 45 éven át az UFO-jelenségeket, ha „nem hinné őszintén, hogy valami valóságos, de nem evilági dologgal állunk szemben”, ami magyarázatot igényel.










