Az óriások egykori létezéséről sok régi legenda, és a különböző szent könyvek is beszámolnak. A Biblia arról tudósít minket, méghozzá nem is egy helyen, hogy a Földön valaha igenis éltek óriások.
„Óriások éltek akkor a földön (és később is), amikor az Isten fiai az emberek lányaival összeházasodtak, és ezek gyermekeket szültek nekik; ezek a régi idők híres hősei.” (Teremtés könyve 6.4)
Már ez az idézet is felvet bennünk egy elgondolkodtató kérdést: Vajon miféle Istennek a fiairól beszél az özönvíz előtti időkről szólván, a régi krónikás, amikor az egyházak jelenleg is érvényes tanítása szerint az Isten Fia, titulus mindössze egyvalakit illet meg, mégpedig a Názáreti Jézust?
Ezzel szemben itt olyan istenfiakról olvashattunk, akik szemet vetettek a földi leányzókra, sőt összeházasodtak velük. Az óriás kifejezés azonban ezen istenfiak meghatározására nem egészen pontos.
Az ősi szövegekben szereplő nefilim szó nem óriást jelent, hanem azt, hogy akik leszálltak az egekből. Tehát itt megint felbukkannak a földönkívüliek.
Gyorsan tegyük hozzá, mindez persze nem azt jelenti, mintha az idegenek nem lettek volna magasak. Az akkori idők embereinek átlagos testmagasságát figyelembe véve a helyiek szemében valóságos óriások lehettek. Énok apokrif könyve szerint magasságuk a háromezer rőföt is meghaladta. Ez ugyan költői túlzás, de ha feltételezzük, hogy elérték a két-három méteres magasságot, talán nem járunk messze a valóságtól.
A héber hagyomány úgy tudja, hogy az óriások mind a bukott angyalok leszármazottai. A bukott angyalok gyakori értelmezés szerint olyan földönkívüliek, akiket parancsnokuk mivel fellázadtak ellene büntetésül száműzött a Földre. A vízözön egyik kiváltó oka a héber mítoszok szerint az volt, hogy amikor az idegenek parancsnoka visszatért a Földre, elborzadva látta, hogy határozott tilalma ellenére alárendeltjei elkeveredtek az emberekkel. Nem csoda, ha a Legfőbb arra a radikális elhatározásra jutott, hogy az óriásokat vízözönnel eltörli a Földről.
Az apokrif Bátuk könyve még a pontos számukat is tudja:
„A Magasságos árvizet bocsátott Földre és megölt minden élőt, a 4 090 000 óriást is.”
Az özönvíz azonban nem végzett tökéletes munkát, mert még Dávid király idejében is éltek a Földön óriások. Itt nem csak Dávid közismert küzdelmére gondolhatunk Góliáttal.
Izrael történelme folyamán jó néhányszor szembekerült a filiszteusokkal. A filiszteusok zsoldjában szép számmal harcoltak óriások. Így ír erről a Biblia:
„Újabb csatát vívtak Gátnál. Volt ott egy óriás ember, akinek hat ujja volt a kezén is, és hat ujja a lábán is, összesen huszonnégy. Szintén Rafa leszármazottja volt. Ám amikor kihívta párviadalra Izraelt, Dávid testvérének, Simeának a fia, Jonatán legyőzte. Ezek mind a négyen a Gátból való Rafa leszármazottai voltak, de elestek Dávidnak és embereinek a kezétől.” (2Sámuel, 21.20-22)
A csatát követően Dávid hálaénekkel mond köszönetet a Legfőbbnek, melyben megemlíti azt, hogy az óriásokat egy, a Legfőbb által vezetett éjszakai légitámadás söpörte el. A hálaének így hangzik:
„Megremegett és megrendült a föld, az ég alapjai meginogtak. [Reszkettek, mert oly bősz volt haragja. Orrából füst csapott ki, szájából pusztító tűz. [Izzó parázs tört belőle elő.] Lehajtotta az eget és lejött rajta, fekete felhő volt a lába alatt. Egy kerubon ült, s azon repült, a szelek szárnyán lebegett. A sötétségből kerítést csinált, sátort a sötét vízből, a fekete felhőből. Előtte láng csapott fel, izzó parázs záporozott. Az Úr megdörgette az egeket, hallatta szavát a Mindenható. Kilőtte nyilait és szétszórta, villámot szórt és elkergette őket.” (2Sámuel 22.8-15)
Ez az ének csattanós cáfolata annak az elméletnek, miszerint a földönkívüliek nem avatkoznak be az emberi történelembe. Ez a bibliai idézet pont az ellenkezőjét bizonyítja. Az idegenek repülőgépeiből izzó parázs záporozott. (Valószínű, hogy az idegenek erőteljesen bombáztak, így avatkoztak be a csatába.) A Szentírás tanúsága szerint Dávid hadseregében is szolgált egy óriás, a hettita népcsoporthoz tartozott, a neve: Uriás. (Az ő felesége volt a szépséges Betsabé, akit Dávid elcsábított, és hogy a gaztett ki ne derüljön, rendkívül aljas módon megölette Uriást.)
Azonban nemcsak a Biblia, hanem más régi források is megemlékeznek az óriásokról. Az etióp egyház szent könyve, a Kebra Negest így ír:
„Káinnak azok a lányai, akikkel az angyaloknak dolga volt, terhesek lettek, ám nem tudtak szülni és meghaltak. Közülük (az óriások közül) néhányan már anyjuk méhében meghaltak, mások pedig kijöttek úgy, hogy anyjuk testét kiszakították, kijöttek a köldöknél. Amikor idősebbek lettek és felnőttek óriásokká váltak…”
Nem állhatjuk meg, hogy el ne morfondírozzunk azon, hogy a régészek által termékenység-szobrocskáknak minősített anyaistennők —melyek legismertebb tagja az ún. willendorfi Vénusz—vajon nem azért olyan természetellenesen kövérek, mert a normálisnál nagyobb méretű magzatot hordoznak?
A willendorfi lelet óta több terhes anyaistennő szobrot találtak Málta szigetén is. Ezeknek a szobroknak közös jellemzőjük, hogy testük nagyon megvastagodott. Van olyan vélemény. is, miszerint ezek a prehisztorikus anyaistennők azért olyan kövérek, mert a primitív kőkorszaki művészek nem találták el az arányokat, és nem tudták kidolgozni a test finomabb részleteit. Ez az állítás azonban nem felel meg a valóságnak! A vállak például precízen vannak kidolgozva.
Nemcsak bibliai források számolnak be az óriásokról, hanem a Bibliánál több ezer évvel régibb sumér agyagtáblák is.
S. N. Kramer sumerológus professzor elolvasott egy ilyen agyagtáblát, amely meghökkentő dolgokról számol be.
Egyszer Enlil, az óriási termetű isten szemet vetett egy leányzóra, bizonyos Ninlilre.
A szerelmes isten mindent be is vetett, hogy választottját meghódítsa, de a leány nem kért az isteni szerelemből, sőt elkezdett könyörögni Enlilnek:
Ám könyörgése dacára az isten rendkívül lovagiatlanul viselkedett, és megerőszakolta őt. A szerencsétlen sorsú leány a szó szoros értelmében véve óriásbébit szült. (Az anya a szülés következtében meghalt, gyermeke további sorsáról nem tudósít a krónika.)
A legenda ismeretében felvetődött sokakban egy kérdés: vajon a sumér pecséthengereken és domborműveken nem azért magasabbak -e még ülve is a sumér istenek az akkori embereknél, mert a sumér művészek így akarták azt jelezni, az istenek még ülve is föléjük magasodtak?
Nemcsak a sumér legendák és a Biblia, hanem az arab világ is ismeri az óriásokat. Mohamed-el Hasszán arab történetíró beszámol róla, hogy I. Válid kalifának (uralkodott Kr.u.705-7 15) jelentették az emberei, hogy Tadmor városában megtalálták Salamon király egyik feleségének, Bilqisznek a sírját.
Minthogy a Korán is tiszteli a legendás királyt, a kalifa természetesen óriási izgalomba jött, és azonnal elutazott a helyszínre. Szolgái megmutatták neki a sírt, ami egy barlangban volt. I. Válid kalifa be is ment a barlangba, de néhány perc múlva igen sápadtan jött ki onnan.
A szolgák nem merték faggatni, de bizalmasainak később elmondta az uralkodó, hogy a sírboltban egy legalább 3 méter magas (mai méretekben számolva), óriás nő teljes csontvázát látta! Parancsba adta, hogy többé senki ne merje háborgatni az óriás nő nyugalmát, és hogy ezt biztosítsa, a barlang fölé egy mecsetet építtetett.
Garcilaso de la VegaAz óriások nyomát még olyan távoli földrészen is megtaláljuk, mint Dél- Amerika. Egy Garcilaso de la Vega nevű katolikus pap az inka indiánok utódai között térített. 1609-ben jelent meg egy lenyűgözően érdekes könyve, az Igaz jegyzetek az Inkák Birodalmával kapcsolatban.
Ebben a könyvben a szerző beszámol arról, hogy egykor óriások éltek az Inka Birodalomban. Történetét ugyan egy jó nagy adag keresztény szósszal együtt tálalja fél, de ezen katolikus papról lévén szó, nem csodálkozhatunk ezen.
Át is adjuk neki a szót:
„Mielőtt elhagynánk ezt a vidéket jó lesz tudósítanunk arról a jelentős és felettébb csodálatos történetről, melyet e táj bennszülötteire hagyományoztak elődeik az ősi időkből. Ez a történet óriásokról szól, akik a tenger felől jöttek ide, és annál a foknál, amely Szent Ilona nevét viseli partra szálltak.
A bennszülöttek azt mesélik, hogy az óriások akkorák voltak, hogy a földi emberek csak a térdükig értek. Azt mondják, hogy nem volt szakálluk, némelyikük állati bőröket vett magára. Mások meg azt a ruhát viselték, mellyel a természet ajándékozta meg őket. Asszonyaik nem voltak. Az óriások várost építettek, majd kutakat és ciszternákat ástak, melyekből ittak, a környék minden élelmét elpusztították és felfalták olyan mennyiségben, hogy a tudósítás szerint egyetlen óriás annyit evett, mint ama ország ötven bennszülöttje.
Mivel a táplálék amit találtak, nem elégítette ki őket, hálóikkal és egyéb eszközeikkel rengeteg tengeri halat öltek meg. Az inkák rettenetesen gyűlölték az óriásokat, mert asszonyaikat megerőszakolták, és ezáltal megölték őket. A férfiakat pedig egyéb okokból gyilkolták le. Miután eltelt néhány év, és az óriások még mindig az országban tanyáztak, mivel nem voltak asszonyaik, és a bennszülött asszonyok túl kicsik voltak számukra, vagy pedig mert ez volta szokás náluk, az ördög sugallatára az egymással való természetellenes fajtalankodás szörnyű bűnébe estek.
Nyilvánosan mindenki előtt paráználkodtak, anélkül, hogy a legcsekélyebb szégyent érezték volna. És minden bennszülött tanúsítja, hogy Isten, a mi Urunk, nem állván szándékában ekkora bűn fölött szemet hunyni, elfajzott bűneik mértékének megfelelő büntetést mért rájuk.
Azt mondják, hogy egyszer, amikor az óriások mind együtt valának, épp elvetemült paráznaságukat űzvén, egyszer csak hatalmas dübörgéssel szörnyű és félelmetes tűz jött alá az égből, s a tűzből egy sugárzó angyal lépett elő, a kezében éles és villámló karddal, amely egy csapásra megölte az óriásokat, a tűz pedig úgy elemésztette őket, hogy csak néhány csont maradt belőlük.”
Egyes teóriák szerint ezek az események Hirosimára emlékeztetnek. Minden jel arra mutat, hogy az óriásokat egy atomtámadás pusztította el. Nem tudni, hogy a Legfőbb — akit nem minden kutató azonosít Istennel —, végül is miért döntött úgy, hogy évekig tartó türelmi idő után lázadó alárendeltjei ellen ilyen radikális eszközt vet be.
Mindenesetre szembetűnő, hogy az óriások magasabb technikai fejlettségük ellenére mennyire primitíven viselkednek. Nemcsak azzal vívták ki az őslakosok gyűlöletét, hogy felzabálták a teljes élelmiszerkészletüket, de megerőszakolták a náluk jelentősen kisebb földi asszonyokat, ezzel gyakorlatilag a halálukat okozva, hiszen a normálisnál nagyobb méretű embrió kihordása, és maga szülés iszonyatos megterhelést jelentett számukra.
Zárszóként leszögezhetjük:óriások nemcsak a mesében vannak, de kollektív emlékezetünk tanúsága szerint, ők egykor valóságosan is köztünk éltek.
