Negyedik típusú találkozások – Egy földönkívüli emlékei 3.rész

Dr. Edith Fiore klinikai pszichológus, aki pontosan tisztában van az UFO-kra vonatkozó tudományos paradigmával, amely szerint csak az tekinthető igaznak, amire fizikai bizonyítékot találunk, ilyesmi nélkül a biológiai, pszichológiai vagy lelki igazságok sem tekinthetők bizonyítottnak.

Éppen ezért Dr. Fiore tudatosan hangsúlyozza, hogy terápiás szakemberként s nem tudományos kutatóként közelít az adott témához. Dr. Fiore számos olyan pácienssel foglalkozott, akiknek vélt vagy valós UFO-élményben volt részük. Most az egyik legérdekesebb hipnoterápiás foglalkozást idézzük fel a praxisából.


Az előző részek itt olvashatók:

Negyedik típusú találkozások – Egy földönkívüli emlékei 1.rész

Negyedik típusú találkozások – Egy földönkívüli emlékei 2.rész

 

Hogy érzi magát?

Mintha újjászülettem volna. Mindenki azon mulat, hogy milyen ruha van rajtam.

Milyen ruhát visel?

Farmernadrágot és hegyes orrú cowboycsizmát. Kénytelen vagyok levenni a csizmát, mert be kell bizonyítanom, hogy a lábaim nem hegyesek. rengetegen vagyunk. Csodálatos háborús történetek. Jó kis parti. Végigjárjuk az űrhajókat, és felidézzük a régi szép emlékeket.

Ez még ugyanaz az űrhajó?

Igen, ugyanaz. Amelyiken szolgáltam.

Mit néznek meg?

A vezérlőteremben kezdjük a sétát. Új arcok. A személyzet teljesen kicserélődött. Kinézünk az ablakon. Leülünk az ablaknál, beszélgetünk és nézzük a csillagokat. Aztán sétálgatunk a hajón. Végigjárjuk a régi épületeket. Kimegyünk a felszállópályára. Aztán haza. Nagyon szerettem volna maradni még. Bárcsak engedték volna! Belefáradtam már abba, hogy állandóan ide-oda ráncigáljanak.

Van rá esélye, hogy visszamenjen hozzájuk?

Talán visszamehetek. A kapitány említette, hogy fontos bevetésre készülnek. Szükség lesz a tapasztalatra. De már elfelejtettem mindent. Az összes szakmai tudásom és tapasztalatom elveszett. Nem hiszem, hogy képes leszek előbányászni őket valahonnan. Mesélt a készülő bevetésről. A naprendszer másik végében kerül rá sor. A régi szép időket juttatja eszembe.

Mit ért bevetésen?

Berepülés az ellenséges zónába. Feltöltés. Felkészülés. Kilövőegységek készenlétbe helyezése. Leszállóegységek indítása. Célpont megközelítése.

A bevetések mindig támadó szándékúak?

Mindig. Ez benne a szórakozás.

Hány űrhajó vesz részt egy nagyobb bevetésben?

Négy vagy öt.

Hány főnyi legénység van az űrhajókon?

Háromezer-ötszáz. Minden űrhajó M-es besorolású. A legnagyobbak. Tizennégy leszállóegység minden űrhajón.

Mindegyiken tizennégy kisebb űrhajó található?

Igen.

Hány fős legénység van a kisebb űrhajókon?

Száz.

Felcsigázta az érdeklődését a nagy bevetés, amiről a kapitány beszélt?

Igen. Jó buli lesz.

Hogyan fogják végrehajtani?

A kapitány mutatott néhány fotót, amit a felderítő gépek készítettek. Három városra kell egyszerre lecsapni. Fogalmam sincs, hogy mi a bűnük az ott lakóknak. Valószínűleg nagy disznóságot követtek el, mert el akarják törölni őket a föld színéről.

Tudja, hogy melyik bolygóról van szó?

Nem.

Tudja, hogy melyik naprendszerben van a bolygó?

Ugyanabban, amelyikben a Föld, csak a másik végén. Egészen a legszélén. Nem hiszem, hogy a Földön tudnak a létezéséről.

Mikor lesz a támadás?

Rövidesen sor kerül rá. Komoly ellenállás nem várható. Hatalmas méretű akció lesz.

A Földön is lesz bevetés?

Nem. Nincs rá szükségük.

Miért?

A Föld nem fontos nekik.

Meséljen többet a legutolsó találkozásról!

A kapitánnyal bedobtunk néhány pohár italt. Azt mondja nekem, hogy szükségük van valakire, aki koordinálni tudja az akciót. Megkérdezem, hogy miért nem csinálja ő maga. Erre azt mondja, azt az utasítást kapta, hogy kérjen meg rá engem. Megkérdezem, hogyan képzeli a dolgot, mivel ellentétes a szabályzattal. Azt feleli, hogy fogalma sincs. Ekkorra már kellően becsiccsentettünk, és eléggé összevissza beszélünk. Azután…újra otthon vagyok.

Hogyan jutott haza? Próbáljon meg visszaemlékezni rá!

Belépek az ajtón. Becsukom magam mögött, és máris otthon vagyok.

Hogyan került az űrhajóból a házba?

Nem tudom pontosan.

Próbáljon visszaemlékezni!

Nem hiszem, hogy el tudnám magyarázni. Technikailag túlságosan bonyolult ahhoz.

Átszállt egy kisebb űrhajóba?

Nem. Nincs szükség szállítóeszközre. Egyszerűen belépek az ajtón, és becsukom magam mögött. És ahogy becsukom, máris otthon vagyok.

Miután becsukja az ajtót, vissza tud még emlékezni az átélt eseményekre?

Nagyjából. Nagyon felzaklat a visszatérés. Gyűlölöm az ilyesfajta utazást; a helyszínek hirtelen váltogatását.

Próbáljon visszaemlékezni rá, hogy részt vett-e negyedik típusú találkozásban másik űrhajón is!

Bevetés. (Elhallgat.) Változatos helyek. Változatos élőlények. (Elhallgat.) Az űrhajók személyzete között csak felszínes az érintkezés. az idő nagy részében távol vagyunk egymástól. Csak a bevetések után találkozunk. Túl sokan vagyunk ahhoz, hogy alaposabban megismerhessük egymást. (Elhallgat.) Nem alakul ki szoros kapcsolat az űrhajók legénysége között. Nincs rá idő, és nincs rá lehetőség.

Mikor volt ez a bevetés? Már azután, hogy elfoglalta Dan testét?

Nem.

Előtte történt?

Igen.

Miután elfoglalta Dan testét, találkozott másfajta földönkívüliekkel is?

Csak az értelmiségivel és a visszataszító kinézetűvel.

Készen áll rá, hogy felidézzük azt a negyedik típusú találkozást, amelyikről eddig nem akart beszélni?

Nem szívesen emlékszem rá. Nem szívesen beszélek róla.

Próbáljon felidézni belőle egy részletet!

Ha lett volna fegyverem, keresztüllőttem volna őt.

Hogy nézett ki?

Még mindig magam előtt látom a kiugró pofacsontját, és hatalmas sárga fogait. És szőrös, durva, zsíros pofáját.

Hol került sor a találkozásra?

Nem emlékszem rá.

Talán a házban? Vagy az űrhajón?

Azt hiszem, mentális úton érintkeztünk. egy ilyen soha nem jöhetett volna ide.

Miért?

Képtelen lett volna elvegyülni és beilleszkedni. Egyszerűen alkalmatlan rá. Túlságosan feltűnő jelenség. Egyébként nem is akarna ide jönni.

Találkozott már korábban is ilyen fajtával?

Igen.

Ez még azelőtt történt, hogy elfoglalta Dan testét?

Igen.

Készülnek bevetésre a Föld ellen? Illetve került sor már ilyesmire korábban?

Nem, tudomásom szerint nem. A Föld nem esik a fő áramlatba. Nincs stratégiai jelentősége. Csak a nyugdíjasok jönnek ide.

Ön szerint sokan keresik fel a Földet ilyen célból?

Valószínűleg elég sokan.

Most emlékezzen vissza az értelmiségivel való találkozására! Magánál tartotta a fickó a kinyomtatott papírokat?

Igen.

Mit szándékozott velük kezdeni?

Fogalmam sincs, hogy mire kellettek neki. szerintem semmi hasznukat nem vette. Bár ezeknél az értelmiségieknél sose lehet tudni.

Valamilyen különleges program volt a számítógépben?

Nem. Egyszerű nyelvprogram. el sem tudom képzelni, mire kelhetett neki. Valószínűleg csak szuvenírnek.

A szobában találkoztak?

Igen.

Le is ült a számítógép mellé?

Nem. Mellette állt, és nézte ahogy dolgozom. Aztán megkért, hogy printeljem ki az anyagot, s én megtettem.

Odaadta neki a papírokat?

Igen. A legjobb tudomásom szerint semmi olyan nincs benne, amit használni tudna.

Látta már az Eggyéválás című könyv borítólapját?

Igen.

Ismerősnek tűnt a rajta látható arc? Hasonlít azokhoz, akikkel találkozott?

Hasonlít, de az életben kevésbé nyújtott az arcuk, mint a rajzon. A szemük viszont sokkal nagyobb a valóságban.

Van még valami, amit szívesen felidézne?

Szívesen eltöltenék akár egy teljes napot is azzal, hogy még egyszer körbejárom az űrhajót! Még mindig nagyon szeretem.

Meséljen még valamit az űrhajóról! Például hol aludt?

Egyszemélyes ágyban fekszem. a fejtámlája állítható. Hatalmas képernyő van a falon.

Vannak berendezési tárgyak a kabinban?

Igen, a szokásos dolgok. És…egy beépített szekrény. Ahogy belépünk, az ajtótól jobbra. Az ágy pontosan szemben van, a képernyő pedig a jobb oldali falon. A beépített szekrény a jobb sarokban áll. Zárható fiókok is vannak benne. Nagyon egyszerű, praktikus bútorok.

Milyen a fal?

Festve van. Fémes tapintású.

Mi van a padlón?

Padlószőnyeg.

Milyen színű?

Sötétbarna, a falak pedig krémszínűek. A mennyezet teljes felülete világít, s az ágy mellett elhelyezett szenzoros kapcsolókkal lehet szabályozni a fényerősséget.

Amikor az űrhajón teljesít szolgálatot, mennyi ideig tart egy őrjárat?

Egy évig.

Mi történik utána?

Vissza a bázisra, azután indulás, és újabb egy év.

Amikor bázist említ, arra a bolygóra gondol, ahonnan származik?

Nem. egy űrállomásra.

Az űrben tartózkodik?

Igen. Igyekszem pontosan felidézni, de már nagyon régen volt.

Az űrhajón férfiak és nők is vannak?

Hát persze.

Mi a nők feladata?

Ugyanaz, mint a férfiaké. Részt vesznek a harcokban. Mindent ugyanúgy megcsinálnak, mint a férfiak.

Ellenzik a házasságot?

Nem ellenzi senki, de a legtöbben tisztában vannak vele, hogy jobban teszik, ha nem kerülnek túlságosan szoros kapcsolatba senkivel.

Gyakran előfordul, hogy megölnek valakit?

Nem. Csak ha elszúr valaki valamit a bevetésen.

A bevetések hány százalékán fordul elő baleset?

Átlagosan minden századikon hagyja ott a fogát valaki. Egy-két haláleset persze bármikor előfordulhat.

Mennyi az átlagos bevetésszám, mondjuk évente leszámítva azokat, amelyek nem jártak veszteséggel?

Minden harmadik-negyedik héten egy alkalom.

Melyik volt a legnagyobb szabású bevetés, amelyben részt vett?

Két M-típusú űrhajóval támadtunk.

Miután Dan visszanyerte normál tudatállapotát, megkérdeztem tőle, hogyan érzi magát.

Nagyon nehéz volt feldolgoznom magamban az erőszakos fickókkal kapcsolatos emlékeket. eleinte nagyon tartottam tőlük, de aztán tudatosult bennem, hogy nem árthatnak nekem. A kapitány megígérte, hogy foglalkoznak velük, és biztosított róla, hogy nagyon-nagyon hosszú ideig nem fognak visszajönni.

Generációk nőnek fel addig, mire újra kijuthatnak a világűrbe. Nem kell tehát sem nekem, sem ásnak aggódni miattuk, ami végtelen megnyugvással tölt el. Az elmúlt alkalommal még nagyon nyugtalanítottak ezek a kínos emlékek. De azóta feldolgoztam és megemésztettem magamban őket.

A felszínre került emlékek alapján komolyan felmerült bennem annak valószínűsége, hogy Dan valóban vissza akar térni a világűrbe. Tudtam róla, hogy felesége és három gyereke van, s megbecsült pozíciót tölt be mint építési vállalkozó, ezenkívül a szakmában is nagy tekintélynek örvend.

Dan, mit fog tenni, ha végül felajánlják magának, hogy visszatérhet az űrhajóra?

Vissza fogok menni! Ennek természetesen semmi köze ahhoz, hogy szeretem-e a feleségemet és a gyerekeimet, vagy nem szeretem. Egyszerűen arról van szó, hogy sokkal fontosabb feladatom van az űrben, mint itt a Földön. Ha visszamehetek, olyan nagyszabású feladatokban vehetek részt, ami mellett minden egyéb szempont eltörpül. semmi más nem lehet fontos! A visszatérés…csodálatos volna! Újra azt tenni, amihez kedvem van, csodálatos volna!

Hogyan fogja közölni a hírt a családjával?

Néhány hónappal ezelőtt a kertben álldogáltunk a feleségemmel, és a csillagokat nézegettük. Gyönyörű, derült éjszaka volt. akkor ezt mondtam neki: Egy napon visszamegyek. azt felelte, hogy ő is szívesen velem jönne. erre azt feleltem, azt hiszem, félreértetted, amit mondtam. Egy napon hazamegyek.

Bólintott és azt válaszolta, szeretnék én is veled menni! De neki nem ott van az otthona, nekem viszont igen!

Megfogalmazódtak már magában korábban is ezek a gondolatok, amelyeket ma felszínre hoztunk, vagy csak élvezte, hogy máshová tartozik?

Valószínűleg nem fogalmazódott meg bennem tudatosan, de soha nem hagyott nyugodni az érzés, hogy közéjük tartozom, és ott van az otthonom. Ezért is figyelmeztettem a feleségemet. Hogy felkészítsem rá, hogy egyszer elmegyek.

És hogy magát is felkészítse!

Igen. Készen állok az indulásra!

Vége

Dr. Edith Fiore írása nyomán 

Hirdetés