Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views :

Lehet még újat mondani a mesterséges intelligenciáról?

img

El fogják venni az okos gépek a munkánkat? Túlfejlesztjük a mesterséges intelligenciát, és veszélybe sodorjuk a saját fajunkat? A gépek egyszer átveszik majd felettünk az uralmat, és rabszolgává tesznek minket?

Elég slágertéma most az MI, nem is csoda, hiszen a potenciális veszélyek itt vannak a küszöbön, és nagyon kevesen értik pontosan, hol is tart most a mesterséges intelligencia.

Ismerjük Hawking és Musk véleményét a dologról, még Bill Gates is előszeretettel nyilatkozik a témában – de lehet újat mondani róla, vagy magunkat ismételgetjük?

Brian David Johnson futurista elég sokat tanulmányozta az emberek és az új találmányok, forradalmi technológiák kapcsolatát. Ami most a tudománynak a deep learninget használó robotika, az átlagembernek a fejlődő mobiltelefonok, az néhány évtizede még az ördög dobozának tartott tévé, előtte pedig a természetellenesnek kikiáltott telefon, még korábban a rettegett nyomatott sajtó volt.

Johnson szerint az emberek életébe alapvetően négy szakaszban érkeznek meg a forradalmi technológiai újítások.

kisrobot
Az ICub nevű humanoid robot egy labdát próbál megfogni
Forrás: AFP/Philippe Desmazes

Mind meghalunk!

Az első fázis a “Mind meghalunk!”, amikor egy teljesen új technológia (mint mondjuk a biotechnológia) belép az életünkbe, és már nem csak nehezen érthető tudományos értekezésekben olvashatunk róla, hanem testközelbe kerül, és érezzük a hatását. A biotechnológia esetében ez a

GMO-növényeknél és az állatklónozásnál érkezett el,

és máris a beláthatatlan következményekről és a génmódosítás okozta egyentársadalomról szóltak a hírek. Jellemzően Hollywood is fel szokta kapni az újabb és újabb tudományos divathullámokat – a Terminátor például elég mély nyomot hagyott az emberekben a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Mindig alábecsüljük a nagy kasszasikerek nyomásgyakorló hatását, pedig tényleg tudják befolyásolni a közhangulatot.

Rossz hatással van a fiatal generiációra

A második fázisban az emberek azon kezdenek el pánikolni, hogy az új technológia átveszi az életük felett az irányítást, a gyerekek elszigetelve és bután nőnek fel tőle, elveszi a munkahelyeket, megbomlasztja a közösséget.

okostelefon
Ma már az okostelefonok az életünk szerves részei – nem volt ez viszont mindig így
Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Monika Skolimowska

Ez jellemzően akkor érkezik el, amikor a társadalom mindennapi életébe is beszivárognak az újítások, használjuk őket otthon, az iskolában, a munkahelyen, szórakozás közben. A tech még mindig ismeretlen, de már nagyon közeli – és mindent megkaparint, amit valaha szerettünk. Jó példa erre az aggódó szülő, aki azt hiszi, hogy a gyereke képtelen szocializálódni, mert egész nap a telefonját nyomkodja –

holott kommunikál ő, csak teljesen más csatornán.

Ebben a fázisban egyébként a korábban vészmadár média az, amely végül a technológia segítségére siet. Ahogy a technológiai újítás már nem is olyan új, a mindennapjaink része, a képernyőn és a mozivásznon, a reklámokban és az interneten is egyre inkább úgy találkozunk vele, mintha nem volna benne semmi különös.

Az a jó, ha már mindenki használja?

A harmadik fázis az “Én biztos, hogy nem fogom használni” szakasza – és jellemzően az idősebb generációk sajátja. Ekkor már elfogadjuk az új technológiát, és megértjük, hogy az életünk része lett, de úgy gondoljuk, hogy a bojkottálásával kizárhatjuk a negatív hatásait.

Persze ennek általában az a vége, hogy a szkeptikusok többé-kevésbé önszántukból elkezdik használni az újításokat – mondjuk, egy jószándékú rokon új okostelefont ajándékoz nekik, vagy a munkahelyen kénytelenek megbarátkozni vele.

led-tv
Régen a televíziót is ördögi doboznak tarották, mára lassan ki is megy a divatból
Forrás: Sony

A negyedik szakasz a teljes megszokás időszaka – a korábban szinte mágikusnak tartott új technológia a mindennapi életünk részévé válik, és már semmi különlegeset nem látunk rajta. Gondoljunk csak az okostelefonokra – pár éve még az is ritkaságnak számított, ha valakinek érintőképernyős verziója volt, most pedig már szinte mindenki tudja használni, és nehezen is végeznénk a napi teendőinket, ha nem tudnánk gyorsan rákeresni valamire a neten útközben is, vagy nem tudnánk megkérdezni egy gyors ingyenes üzenettel a családot, hogy mit vigyünk haza a boltból. Furcsán hangzik, de ez az, amire az összes fejlesztő vágyik – hiszen

ha elmúlik a varázsa az új eszközöknek, automatikusan beírják magukat a történelembe,

és mindennapi használati tárgyakká válnak. Jó dolog high-tech gyártónak lenni, de még jobb, ha a kütyüjeinket mindenki alapvető használati eszközként kezeli.

Információtúladagolás a nyomtatott sajtótól

Nagy vonalakban ezeket a fázisokat nagyjából minden technológiai újításra rá lehet vetíteni: Szókratész azt tanácsolta a szülőknek, hogy ne tömjék a gyerekek fejét kitalált történetekkel, csak igaz mesékkel, mert a fiatalok agya képtelen megkülönöböztetni a kitalációt a valóságtól. Egy svájci tudós, Conrad Gessner volt az első, aki felemelte a hangját az információtúladagolás ellen – méghozzá nem később, mint 1565-ben, a nyomtatott újságok megjelenése miatt. A 18. században a nyomtatás elterjedésével attól rettegtek, hogy ha

az emberek az újságokból tudják meg a híreket, az el fogja szigetelni őket a környezetüktől.

A 19. században az iskolai tanítás egyre népszerűbbé válásával attól féltek az emberek, hogy a gyerekek agyának rosszat tesz a sok tanulás – hiszen az agyat is csak egy olyan izomnak hitték, mint mondjuk a vádlit, amelynek ugyanúgy kell a pihenés és a regenerálódás. 1958-ban olyan film készült, amely a Műholdak háborúja címet viselte, és a műholdkísérletek előrevetíthető veszélyeiről szólt. Minden olyan újításról anekdotázhatunk így: ami ismeretlen, az először félelmetes is.

Nincs ez másképp a mesterséges intelligenciával sem, ami egyelőre jócskán a Johnson-féle lista első és második pontja között jár. Nem segít sokat az sem a helyzeten, hogy Stephen Hawking, Elon Musk, Bill Gates és a tech szféra legnagyobb alakjai is általában óvatosan beszélnek a témáról, és inkább a veszélyeket, mint az előnyöket hangsúlyozzák ki vele kapcsolatban. A média és Hollywood ott üti a témát, ahol éri, sorra születnek a “Mesterséges intelligencia fogja romba dönteni a világot” témájú cikkek, ezzel is fokozva az olvasók és nézők félelmeit.

Miért riogatunk?

Persze tagadhatatlan, hogy nagy veszélyekkel járhat, ha a mesterséges intelligencia fejlesztése rossz irányba indul el – de ahhoz, hogy ez megtörténjen, a világ legokosabb embereinek kellene minden józan észt sutba dobniuk, és kísérletezgetniük a deep learning és MI adta lehetőségekkel. A félelem valószínűleg inkább abból adódik, hogy nem igazán látjuk át, hol tart most a techcnológia. Mindaz, amit a sajtóból tudunk, elég félelmetes is lehet, hiszen érkeznek a hírek

  • logikai játékban bajnok számítógépekről,
  • olyan mesterséges intelligenciáról, amely zenét ír,
  • magazint rak össze,
  • rajzokat ismer fel,
  • választási eredményeket jósol,
  • figyeli a tőzsdét,
  • számítógépes játékot játszik,
  • és felismeri az érzelmeinket.

Mégsem tudjuk pontosan, ez mit jelent a saját életünkre nézve.

mesterseges-intelligencia
Kevés az információnk arról, hol tart most az MI fejlesztése – részben ezért félünk a technológiától

A témában elég gyakran kerül szóba Nick Bostrom filozófus könyve, a Szuperintelligencia, amelyben az Oxfordi Egyetem kutatója azon mereng, mi lehet a jövője a mesterséges intelligenciának. Ebben Bostrom arra is kitér, hogy igazából nagyon egyszerű óvatos, előrelátó programozással is olyan gépet készíteni, amely gyakorlatilag

a kiskapukat megtalálva önállóan szabhatja meg magának a feladatait

– a könyvben gémkapocs-gyártó robot szerepel példaként, de ugyanígy beszélhetünk fegyvergyártóról is. A robotikával foglalkozó Rodney Brooks szerint az alapvető probléma az ehhez hasonló könyvekkel és általában a mesterséges intelligenciát ellenző emberekkel az, hogy nem értik pontosan, mit jelent, ha azt mondjuk egy gépre, hogy okos – bár fejlett a technológia, egyelőre még nem tartunk ott, hogy egy számítógépnek saját akarata legyen.

A megoldás talán éppen ezért egyedül a tájékoztatás lehet – minél több információnk van a mesterséges intelligenciáról, annál könnyebben alkotunk véleményt saját magunktól, és kevésbé vagyunk rákényszerülve mások személyes véleményére, ami egy kicsit mindig torzít, soha nem lesz objektív.

Mindig lehet, sőt, érdemes újra és újra beszélni a szingularitásról, a munkarobotokról, a deep learningről és a robotikáról, mert ha nem tesszük, nem áll elég információ a rendelkezésünkre ahhoz, hogy megértsük, hol is tart most a mesterséges intelligencia fejlesztése.

forrás: origo.hu – Nagy Nikoletta / slate.com

Hirdetés
This div height required for enabling the sticky sidebar