Különös fekete “gyűrűt” örökített meg az égen egy 16 éves angol lány

Warwickshire, Leamington Spa – Egy furcsa, fekete színű, gyűrű formájú objektumot kapott lencsevégre a 16 éves diáklány, Georgina Heap, aki elmondása szerint édesanyjával volt teniszezni péntek este, és útközben, nagy meglepetésére észrevette a nem mindennapi jelenséget az égen, nem messze a Warwick-kastélytól.

Nem is habozott sokáig, előkapta az iPhone-ját és felvételt készített a gyűrűről, melynek eredetét még nem sikerült kinyomozni. A látvány nagyjából három percig tartott, majd teljesen eltűnt.

Nick Pope neves UFO-szakértő, és korábbi kormány tanácsadó úgy nyilatkozott, hogy az objektum meglátása szerint organikus.

“Ez egy igazán bizarr kép! Olyan, mint egy füstgyűrű, de nem látom, hogy honnan jött, miként alakult ki…”

“Többek között annak a lehetősége is felmerült, hogy valamilyen időjárási jelenségről, illetve méhek vagy más rovarok alkotta formáról van szó, bár én még ezelőtt nem hallottam olyanról, hogy ezek az állatok így viselkednének. Szóval, egy igazi X-akta.”

– mondta Pope.

Hirdetés