A kifordult teniszlabdák története

Dr. Lyall Watson , angol antropológus meghökkentő levelet kapott, 1975-ben egy velencei férfitól, aki azt állította, hogy ötéves kislánya, Claudia időnként teniszlabdák kifordítását végzi úgy, hogy a levegő nem megy ki a labdából, “pusztán” annyi történik, hogy a szőrös része kerül belülre, a csupasz pedig kívülre.

Watson saját szemével akart a dologról meggyőződni, ezért Velencébe utazott. Claudia teljes megvilágításban, mindenféle hókuszpókusz nélkül fordította ki a labdát Watson előtt.

Gyöngéden megsimogatta, mintha csak egy kis állatka lenne – aztán egy pukkanás hallatszott, mintha dugót húznának ki egy palackból – , s a labda ott állt a kislány tenyerén kifordítva.

Watson hitetlenkedve felvágta a labdát egy késsel, a levegő sziszegve tódult ki a lyukon, és belül ott volt az előbb még kívül látott bolyhos textilborítás.

Claudia aznap este még egyszer megismételte a “labdafordítást”, s Watson újra láthatta, hogyan pattog a kifordított labda, a levegő nem megy ki belőle, és semmilyen lyuk nincs a felületén.

Három év múlva Watson újra meglátogatta a családot. Ekkorra a kislány már “beilleszkedett” és többé nem csinált “butaságokat”.

A labda, vagy bármilyen zárt háromdimenziós felület kifordítása természetesen elvileg is kivihetetlen három térdimenzióban. Legalább még egy térdimenzió esetében viszont egy zárt háromdimenziós felület éppúgy kifordítható , mint például a kabát ujja.

forrás: Dús Magdolna és Egely György:Titokzatos erők tudománya? című könyve

Hirdetés