Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views :

Furcsa esők

img

A régi időkben “mennyei mannának” vélték a gabona- vagy kagylóesőket, a “véresők” pedig szó szerint beléjük ültették az istenfélelmet. Manapság a széljárás furcsaságaival magyarázzuk az ilyen jelenségeket, és tudjuk, hogy a “vérzivatar” valójában vörös homok vagy rovarürülék.

Nehezebb hihetően megmagyarázni az égből hulló állatokat – főleg, ha nagy számban záporoznak ugyanolyan fajtájú, méretű és korú lények. A legmegszokottabb e szokatlan műfajban a hal- és a békaeső; de gyíkokról, csigákról, egerekről és rovarokról is szólnak feljegyzések.

Némelyik döglött, mint az angliai Hendonra hulló angolnák 1918-ban (ezek több szekérderék trágyát pótoltak), vagy az indiai Dzselalpurban a rémületesen bűzlő, fejetlen halak.

Sok élőlény azonban elevenen ér földet, sőt mozog is, mintha semmi baja nem volna. A kétkedők szerint a túl élénk képzeletű személyek a zivatarban ugrándozó békákat vélik “békaesőnek”, a “halesőt” pedig tréfás kedvű egyének csinálják úgy, hogy vödörszám öntik szét a folyókból mért vizet.

De vannak megbízható szemtanúk is, ezért mások valódi magyarázatot keresnek. XVII. századi tudósok szerint a halak és békák “önnemzéssel” születnek a felhőkben, onnan hullanak a földre; ma az az elmélet dívik, hogy forgószelek vagy víztölcsérek ragadják föl az állatokat, s ejtik le másutt.

Charles Fort (1874-1932) úgy vélte, az egyetlen magyarázat a teleportáció: olyan természeti erő, amely tárgyakat egy pillanat alatt odébbmozdít a térben. Azzal érvelt, hogy senki nem tudja megmagyarázni, hogyan kapja föl a forgószél az állatokat úgy, hogy nem sérülnek meg – és hogyan ragad föl ezernyi hasonló méretű halat más vízi élőlények, iszap vagy üledék nélkül.

Tények

Hirdetés

1821-ben csigaeső hullott egy gazdaságra az angliai Avonban. Ezt Isten büntetésének tartották, amiért a gazda “tiszteletlenül beszélt a néhai király erényeiről”. (Karolina, IV. György felesége a történészek szerint igen kevéssé volt erényes.)

1934-ben az amerikai haditengerészet Macon nevű léghajója Kalifornia fölött repült, amikor a legénység hangos toccsanást hallott valahonnan fentről. Utánanéztek, s egy “izgatottan evickélő” hatvancentis aligátort pillantottak meg egy vízzel telt ballasztzsákban. Járhattak volna rosszabbul is: az az aligátor, amely “morogva, nagy puffanással” ért földet egy kaliforniai ház mellett, másfél méter hosszú volt.

Az ötvenes években Sally Carrighar biológus az alaszkai lemmingeket tanulmányozta. A frissen hullott hóban egyszer csak a semmiből elkezdődtek a lábnyomok, mintha az állatok az égből hullottak volna alá. Carrighar minderre nem talált magyarázatot – sem arra, hogyan tűntek el fogoly példányok egy megerősített ketrecből. Az inuitok azonban “égből jött egereknek” hívják a lemmingeket, és azt mondják, egy csillagról hullanak a földre.

Hirdetés
This div height required for enabling the sticky sidebar