Egy veterán felügyelő új könyvében több tucat olyan UFO-esetet tárt fel, amelyeknek kizárólag rendőrök voltak a szemtanúi. A férfi figyelmeztet, hogy az emberiséget idegenek figyelik, a Föld pedig egy „kozmikus állatkert”.
Az emberiség egy kozmikus „emberi állatkertben” él, miközben fejlett idegen űrhajók kémkednek utánunk odafentről – állítja a West Midlands-i rendőrkapitányságon szolgáló 51 éves Roy Teague. Kutatómunkája során több mint 250 rendőrtársától gyűjtött beszámolót az Egyesült Királyság egész területéről.
A 27 éve szolgálatot teljesítő, jelenleg egy segélyhívó kivonuló egységet vezető korábbi tiszt azt mondja, hogy a bátor rendőrök évtizedekig hallgattak tapasztalataikról, mert féltek kollégáik gúnyolódásától.
Teague felügyelő azt mondja, hogy sok megbélyegzést kap, aki előáll egy ilyen történettel, hozzátéve, hogy az évek során neki is kijutott a gúnyolódásból.
„Szomorú, hogy még ma is vannak páran a rendőrségen, akik kinevetnek engem, pusztán a könyvem és az érdeklődési köröm miatt.”
Rendőrségi Találkozások című új könyvében Teague felügyelő leleplezi a brit bűnüldöző szervek által valaha feljegyzett 75 legrejtélyesebb UFO-esetet.
Véleménye szerint, a földönkívüliek úgy tekintenek a bolygónkra, mint ahogy mi tekintünk egy jelentős természetvédelmi területre vagy egy állatrezervátumra.
„Létezik egy úgynevezett állatkerti hipotézis, miszerint csak megfigyelnek, de nem avatkoznak közbe.”
„Észre sem vesszük, milyen szerencsések vagyunk. Egy olyan bolygón élünk, amelynek 70 százaléka víz. Ez egy oázis… Azt hiszem, ezért is érdekli őket a bolygónk.”
A könyv legizgalmasabb beszámolói közé tartozik egy 1997 júliusából származó döbbenetes találkozás, amikor két rendőrségi helikopterpilóta egy fémes, nyílvessző alakú járművel találkozott, amely 300 méterrel lebegett a londoni MI6 épülete felett.
A pilóták hőkamerákkal figyelték, ahogy az objektum hátulja hirtelen felforrósodott, majd egy „égbolton tátongó lyukba” repült.
„A tisztek a nevetségessé válástól tartva nem szóltak róla feletteseiknek. 18 évvel korábban egyik kollégájuk részt vett egy henger alakú tárgy helikopteres üldözésében. Később jelentette az incidenst, és a mai napig gúnyolják miatta. Nos, ezek a srácok épp ezt akarták elkerülni.”
– mondja Teague.
A felügyelő a rendőrök UFO-beszámolóit a szakmájára jellemző következetességgel és alapossággal vizsgálta. Kihallgatta az összes szemtanút, s mielőtt egy esetet hitelesnek minősített volna, módszeresen kizárta a racionális földi magyarázatok, mint például a drónok, lézerek és kínai lámpások lehetőségét.
Gyűjteménye egy megdöbbentő 2010-es birminghami incidenst is részletez, ahol egy J-alakú UFO-t két rendőr és egyszerre 30 ember látott az utcán.
Adatbázisában olyan esetek is megtalálhatók, amelyek szereplői olyan rendőrök, akik az „elveszett idő” jelenségét, s egyben az idegenek általi elrablást is megtapasztalhatták.
Bár Teague felügyelő még soha nem látott UFO-t, továbbra is meg van győződve arról, hogy az igazság odaát van.
„Tényleg azt várják tőlem, hogy elhiggyem, hogy mind a 250 rendőr, akiket megkérdeztem, és a bolygó több százezer embere, akik UFO-kat láttak és jelentettek, mind téved, vagy hazudik?”
– zárta mondandóját.







