Constantinus álma – Egy látomás győzelmet hoz

312-ben Constantinus császár a Tiberis partján, a Miivius hídnál vívott csatában győzedelmeskedett vetélytársa, Maxentius fölött. Ez az esemény jelezte a Római Birodalom egységesítésének és a kereszténység elterjedésének a kezdetét. A legenda szerint a győzelem annak a látomásnak köszönhető, amely Constantinusnak jelent meg álmában a döntő csatát megelőző éjszakán.

Az eseményt két korabeli dokumentum, a caesareai Euszebiosz Constantinus-életrajza és Lactantius egy szövege őrizte meg.

Egy égi jelenés magyarázata

A csata előtti éjszakán az ég állítólag jelet adott Constantinusnak, hogy győzni fog Maxentius fölött. Az arezzói Szent Ferenc-templomban az olasz Piero della Francesca csodálatos freskója ábrázolja ezt a híres jelenetet.

Constantinus a sátrában pihen, mellette egy szolga áll. A teret fényesség árasztja el, az égből leszálló angyal ragyogása, aki a falfestmény felső és bal oldali részén látható. A jövendő császár alszik, a jelenés kitárt karokkal közeledik felé, s átad egy üzenetet.

constantinus-alma-festmeny

Az egykorú szövegek szerint ezt mondja: „E jelben győzni fogsz!” A „jel” – Lactantius szerint – X alakú, melyet egy fordított I betű keresztez. Vannak történészek, akik pogány jelképegyüttest látnak benne, mások a constantinusi monogramot Krisztus görög nevének két első betűjével azonosítják.

Másnap Constantinus parancsot ad katonáinak, hogy a jelet véssék rá pajzsukra. Piero della Francesca egyik freskója, de más festők is megörökítik a csata különböző epizódjait: a Tiberis egyik partján Maxentius menekül lóháton, a másikon Constantinus serege győzedelmesen vonul előre vezére mögött, aki egy kis fehér feszületet tart a kezében.

A következő nap a folyóban lelnek rá Maxentius holttestére, Constantinus pedig diadalmenetben vonul be Rómába, mint a Római Birodalom most már egyedüli nyugati uralkodója.

Döntő győzelem

Még egy feladat vár Constantinusra: hogy az egész Római Birodalomra kiterjessze uralmát. 312 után egyetlen ellensége marad csak Keleten, akit még le kell győznie, ez pedig Licinius császár, aki saját fiát, Caesart jelölte utódjául.

324-ben Constantinus Hadrianapolisznál (Drinápoly, Edirne), majd Khrüszopolisznál (Szkutari) döntő csapást mér ellenfelére, megöleti Liciniust fiával együtt. Így hát ő lesz az egyetlen császár, és örököséül saját fiát, Constantiust nevezi ki. A Római Birodalom egyesül, a császári hatalom pedig örökletessé válik.

Az események másik, igen jelentős következ-ménye, hogy Constantinus keresztény hitre tér, és a milánói edictumban (313) véget vet a keresztények üldözésének.

Egy felülvizsgálandó esemény

Fölmerül a kérdés: a történelmi események ily módon való értelmezése nem túl elhamarkodott és túl csodás? Constantinus valóban látta vagy látni vélte a keresztet, s ha igen, azon nyomban megtért?

constantinus-fresko
A kereszt megjelenik Constantiusnak. Freskórészlet Raffaello műhelyéből (Vatikán, Stanzák)

Az tény, hogy a Milvius híd melletti csata előtt katonái pajzsára vésette a keresztény jelképet. Vagy talán csak bátorságot akart önteni beléjük, s ezért győzte meg őket, hogy a mágikus jellel talizmán birtokába jutnak? Vagy az magyarázná tettét, hogy többistenhívő római lévén meg akarta nyerni ennek az istennek a támogatását is, akiben éppúgy hihetett, mint a többiben, s aki máris hatással volt a lakosság nem csekély hányadára?

Ami bizonyos: a győzelem után – minthogy az új isten bebizonyította erejét – keresztény hitre tért. Még egy bizonyított tény: mielőtt megtért volna, Constantinus a napisten híve volt, és többször voltak látomásai 310-ben Trierben, egy gall szentélyben Apollón jelent meg előtte a győzelem istennőjenek kíséretében, kezében babérkoszorúval.

A koszorúban a császár olyan jelet vélt látni, amelyet hosszú uralkodás ígéreteként értelmezett. Hogy még megtérése után is milyen erősen és sokáig kötődött az Apollón-kultuszhoz, annak nyilvánvaló bizonyítéka, hogy a pénzérméken látható képmásai mind a napistennel együtt ábrázolják.

Egyébként a keresztények sorsuk jobbrafordulását a birodalomban Galerius császárnak köszönhetik, aki 311-ben egy rendelkezésében elismerte a keresztények szabad vallásgyakorlását, azzal a föltétellel, ha nem zavarják a közrendet, és imádkoznak istenükhöz a császár boldogulásáért.

A híres milánói türelmi rendelet nem is közvetlenül Constantinustól ered, hanem Licinius keletrómai császártól, aki ez idő tájt provinciái keresztény lakosságának a támogatására számított. Maga Constantinus valószínűleg csak megerősítette a rendeletet.

A pénzérmék tanulmányozása azt bizonyítja, hogy a császár csak 320-tól fordul egyértelműen a kereszténység felé, s az is köztudott, hogy 312-es megtérése ellenére csak közvetlenül halála előtt, 337-ben veszi fel a keresztséget. Elképzelhető, hogy közeledése a kereszténységhez kapcsolatban állna Licinius elleni küzdelmeivel 324 előtt, aki az edictumok ellenére továbbra is üldözi az új hit híveit keleten? Igaza lenne annak a keresztény okmánynak, hogy Constantinus hadrianapoliszi győzelme a kereszténység diadalát jelentette a pogányság fölött?

Ez nem valószínű, hiszen a császár nem teszi a kereszténységet államvallássá, és megengedi a keletieknek, hogy régi hitüket szabadon gyakorolják. Ha nem is valószínűsíthető, hogy Constantinus a legendákban oly híressé vált égi látomás hatására tért volna meg, mindenesetre ez a jelenés – a máskor és máshol történtekkel együtt – joggal illeszkedik be a csodálatos, ám bebizonyíthatatlan rejtélye sorába…

[box type=”shadow” align=”alignleft” class=”” width=”659″]Történelmi jelentőségű látomások

A Bibliában: Isten többször megjelenik különböző személyeknek, hogy hírül adja a várható eseményeket. A Szentírásban olvasható leghíresebb látomás Ábrahámé: mikor már a halálra készülődik, és nincs örököse, az Úr megjelenik előtte, hogy megmutassa neki eljövendő leszármazottait, az egész zsidó népet.

„És kivivé őt és monda. Tekints fel az égre, és számláld meg a csillagokat, ha azokat megszámlálhatod, – és monda nékie: Így lészen a te magod.” (Mózes I. könyve, 15, 5, Károli Gáspár fordítása.)

Hasonlóképpen: Isten úgy szól Mózeshez, tudtára adva, hogy neki kell kivezetni a zsidókat Egyiptomból, hogy leküldi angyalát, aki a híres égő csipkebokorban jelenik meg:

„És megjelenék az Úr angyala tűznek lángjában egy csipkebokor közepéből, és láta, hogy a csipkebokor ég vala: de a csipkebokor meg nem emésztetik vala.” (Mózes II. könyve, 3, 2, Károli Gáspár fordítása.)

Isten nevén szólítja Mózest, és fölfedi magát előtte: „Én vagyok a te atyádnak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákobnak Istene.” (Mózes II. könyve, 3, 6, Károli Gáspár fordítása)

A római korban az álomban megjelenő látomások igen gyakoriak, és általában jóslatok. Így Julius Caesar halála előestéjén tudomást szerez a fenyegető veszélyről; látja magát álmában „a felhők fölött repülve és Jupiter kezét szorítva”, mint azt Suetonius római történész állítja.

Ugyanez a szerző ír Nero utódjáról, Galba császárról is, aki jó előre megsejti, hogy meggyilkolják. Amikor egy gyöngysort kellene fölajánlania Fortuna istenasszonynak, meggondolja magát, és Venusnak adja az ékszert. Fortuna ekkor megjelenik álmában, „elpanaszolja, hogy nem kapta meg a neki szánt ajándékot, és megfenyegeti a császárt, hogy ő is visszaveszi minden ajándékát, amit eddig adott”. [/box]

Hirdetés