Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views :

Atlantiszi elődeink 1.rész

Részlet Rudolf Steiner: Az Akasha Krónikából című művéből:

Atlantiszi elődeink sokkal nagyobb mértékben különböztek a mai embertől, mint azt olyasvalaki, akinek ismeretei pusztán az érzékelhető világra korlátozódnak, elképzelhetné.

Ez a különbség nemcsak az akkori ember külső megjelenési formájára vonatkozik, hanem szellemi képességeire is. Ismeretei, technikai alkotásai, egész kultúrája más volt, mint a mai.

Ha az atlantiszi emberiség első korszakába megyünk vissza, egy a miénktől teljesen különböző szellemi képességet találunk.

A logikus értelem, a számító kombináció, amin mindaz alapul, amit ma létrehozunk, teljesen hiányzott az első atlantisziaknál. Ehelyett igen fejlett emlékezőképességük volt.

Ez az emlékezőerő volt a legkiemelkedőbb szellemi képességük.

Ők például nem úgy számoltak, mint mi, hogy bizonyos szabályokat megtanultak, aztán alkalmazták őket. Az “egyszer-egy” az atlantiszi korban teljesen ismeretlen volt.

Senki sem véste az eszébe, hogy háromszor négy az tizenkettő. Hogy el tudott igazodni olyan esetekben, amikor ilyen számítást kellett végeznie, az azon alapult, hogy visszagondolt azonos vagy hasonló esetekre. Visszaemlékezett rá, hogy hogyan is volt ez a korábbi alkalmakkor.

Tisztában kell lennünk azzal, hogy valahányszor valamilyen lényben egy új képesség fejlődik ki, egyik régi képessége veszít erejéből és élességéből.

A mai ember logikus értelmével, kombinációs képességével előbbre van az atlantiszi embernél. Ezzel szemben visszafejlődött az emlékezőképessége.

Ma az emberek fogalmakban gondolkodnak;

az atlantiszi ember képekben gondolkodott.

S amikor a lelkében felmerült egy kép, visszaemlékezett egy csomó hasonló képre, amelyeket korábban már átélt. Ehhez igazította ítéletét.

Ezért az oktatás is egészen más volt akkor, mint a későbbi időkben. Nem az volt a célja, hogy a gyermekeket ellássák szabályokkal és az értelmét élesítsék, hanem hogy szemléletes képekben mutassák be neki az életet, hogy később minél többre vissza tudjon emlékezni, ha ilyen vagy olyan körülmények között cselekednie kell.

Amikor a gyermek felnőtt és kikerült az életbe, bármit kellett is tennie, visszaemlékezhetett rá, hogy tanuló korában valami hasonlót már mutattak neki.

Akkor igazodott el a legjobban, ha az új helyzet valamelyik látottal volt azonos. Teljesen új körülmények között az atlantiszi ember mindig csak a próbálkozásra volt utalva, amíg a mai embert sok mindentől megkíméli az, hogy el van látva szabályokkal. Ezeket azokban az esetekben is könnyen felhasználhatja, amilyenekkel még nem találkozott.

oszlopok

Az említett nevelési rendszer bizonyos egyformaságot adott az egész életnek. Nagyon hosszú időszakokon keresztül pontosan ugyanazon a módon intézték a dolgokat.

A hű emlékezet semmi olyat sem engedett érvényre jutni, ami mai haladásunk gyorsaságához a legtávolabbról is hasonlított volna.

Azt tették, amit korábban mindig is “láttak”. Nem gondoltak ki semmit; emlékeztek.

Nem az volt a tekintély, aki sokat tanult, hanem az, aki sok mindent élt át, s ezért sok mindenre emlékezhetett. Az atlantiszi korban lehetetlenség lett volna, hogy valaki fontos ügyben döntsön, mielőtt bizonyos kort elért. Csak abban bíztak, aki bőséges tapasztalatokra tekinthetett vissza.

Az itt elmondottak persze nem vonatkoznak a beavatottakra és iskoláikra. Ők megelőzik koruk fejlettségi fokát. az ilyen iskolákba való felvételnél nem az életkor volt a döntő, hanem az a körülmény, hogy a felvételre kerülő egyén korábbi megtestesüléseiben megszerezte-e magának a képességet magasabb fokú bölcsesség befogadására.

Az a bizalom, amit az atlantiszi korban a beavatottak és képviselőik iránt tanúsítottak, nem személyes tapasztalataik gazdagságán, hanem bölcsességük “korán” alapult. A beavatottnál nincs már jelentősége a személyiségnek. Teljes mértékben az örök bölcsesség szolgálatában áll. ezért nem érvényesek rá valamely korszak jellemzői sem.

Forrás: Rudolf Steiner: Az Akasha Krónikából

Hirdetés
This div height required for enabling the sticky sidebar