Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views :

220 ezret ér egy hamis szellemfotó

Bár a szellemfotográfia már a 19. század közepén is előfordult, az első világháború hatalmas embervesztesége volt az, ami igazi lökést adott a nyilvánvalóan csaláson alapuló üzletágnak.

Az egyik legsikeresebb csalópáros, Craig és George Falconer ráadásul a lehető legmélyebb illúziót kreálták azzal, hogy a fényképezésre érkezőket a fénykép elkészítésének teljes folyamatába is bevonták, a film befűzésétől kezdve az előhívásig minden lépésnél jelen lehetett a halott rokonait vagy barátait kereső áldozat.

A Falconer-fivéreket 1931-ben, Dél-Afrikában le is tartóztatták csalás vádjával, és a hatóságok el is koboztak néhány olyan eszközt, ami az ektoplazmába burkolózó szellemalakok megidézéséhez kellett: egy halom vattát, illetve egy papírból kivágott szellemarcot.

A testvérek bűne ahhoz azért kevés volt, hogy börtönbe kerüljenek, csak pénzbüntetést kaptak, amit ki is fizettek, és persze a hamis képek készítésével sem álltak le: egészen a harmincas évek végéig ebből tartották fent magukat.

Az általuk készített képek közül néhányat most elárvereznek a New York-i Swann aukciósházban, egy-egy kép kikiáltási ára 1000-1500 dollár között alakul majd. 

forrás: index.hu

Hirdetés
This div height required for enabling the sticky sidebar