Rejtélyes jelenségeket az UFO-k és az UFO-láz megjelenésével egy időben nemcsak a levegőben észleltek, hanem az óceánokon, sőt az óceánok mélyén is.
1960 februárjában az argentin tengerészet több mint két hetet vesztegelt el a hiábavaló kísérletezéssel, hogy a Nuevo öbölben elfogjon vagy elsüllyesszen két tengeralattjárót. Noha a tengeralattjárókat felderítő detektor jelezte, sebességük és mozgásrendszerük olyan volt, hogy még a legmodernebb felszíni hajók számára is egyszerűen követhetetlenné tette őket.
A vidék lakóinak az volt a véleményük, hogy a tengerészet nem tudta mibe fog, amikor a tengeralattjárókat követni próbálta. Ha a hivatalos szervek vették volna maguknak a fáradságot, hogy a helybelieket megkérdezzék, miféle tengeralattjárók látogatják az öbölt, azonnal megtudhatták volna, hogy a tengerészet az övénél lényegesen fejlettebb technológiával készült tengeralattjárók elfogására akar vállalkozni…
A Nuevo- és a San Matias-öböl lakói gyakran láttak fénylő UFO-kat elmerülni és kiemelkedni az óceánból. Egy helybeli lakos azt mondta Gordon W. Creightonnak, a British Flyng Saucer Review munkatársának: „Egész biztos, hogy a San Matias-öböl mélységeiben UFO-támaszpont van.”
Az ilyen események mindennaposak Patagónia eléggé kiterjedt vidékein, itt a bennszülöttek elbeszéléseiben a világ legtermészetesebb módján esik szó az UFO-król és idegen utasaikról.
1961 októberében az USA haditengerészete két napig követett hiábavalóan egy tenger alatti tárgyat. A Maine állambeli Brunswick Tengeri Kutatóállomás képviselője kijelentette, hogy a felderítő detektor jelzéseit leellenőrizték, de megtagadott a tárgyra vonatkozóan mindennemű további tájékoztatást, arra hivatkozva, hogy az adatok titkosak.
George D. Fawcett kutató szerint 200 évre visszavezethetően számos hajóskapitány elbeszéléseiben szerepel egy részlet, nevezetesen, hogy látták, amint hajójuk közelében tárgyak emelkednek ki és merülnek el az óceánban.
Fawcett véleménye, hogy ezek a víz alatti UFO-k olyan járművek, amelyek bolygónkat tanulmányozzák. Az új-zélandi Spaciereview folyóirat is beszámol egy érdekes megfigyelésről, amelyet K. repülőkapitány, egy utasszállító gép pilótája tett, 1965. január 12-én, miközben az új-zélandi Whenuapaitól északra, Kaitaia felé repült.
Mivel nem voltak utasai, alacsonyan repült, a tengerpart vonalát követve. Kaitaia kikötőjétől nem messze meglátott valamit, amiről először azt hitte, hogy egy tölcsértorkolatba tévedt és ott „megfeneklett” egy bálna. Kört írt le, hogy jobban megfigyelhesse, és akkor látta, hogy valamilyen fémépítmény lehet, amelyet így írt le:
1. Formája tökéletesen szimmetrikus, aerodinamikus; 2. Semmilyen kiemelkedés nem látszott rajta; 3. Úgy tűnt, hogy fémből van és elejétől számítva a hosszának körülbelül felénél olyasmi volt látható, amit bejárati tolóajtónak is lehetett hinni; 4. A tölcsértorkolat alján feküdt, orral délnek fordulva; 5. Formája nem hasonlított semmilyen ismert tengeralattjáró alakjához; 6. Hosszúsága mintegy 30 méter és szélessége legvastagabb részén mintegy 15 m lehetett; 7. A tárgy a víz alatt mintegy 10 méter mélységben állt.
Miután a folyóirat közölte a nyilatkozatot, az utólagos vizsgálat azt is kiderítette, hogy ismert tengeralattjáró-típus semmiképpen sem lehetett azon a helyen. A pont, amelyet K. repülőkapitány jelzett, szokott vízijárművek számára megközelíthetetlen a kikötő és a partvonulat sajátossága miatt.
1967. január 11-én eltűnt egy vontatóhajó, a Guli Master. Öttagú legénységével néhány nappal azelőtt kelt útra Brit Columbia Sechelt nevű kikötőjéből. Sohasem sikerült kideríteni, hogy mi okozta az alig négy évvel azelőtt tengerre bocsátott vontató feltételezett hajótörését, éppúgy, mint ahogy arra a katasztrófára sem találtak magyarázatot, amely egy hónappal azelőtt, ugyanabban a térségben egy másik vontatóhajó eltűnését okozta.
A kutatók egyetlen támpontja az volt, hogy az adott időpontban a hajók eltűnésének övezetéből számos UFO megjelenését jelezték. A szállításügyi minisztérium azonban nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy ezek „megjelenésével” hozza kapcsolatba a két vontatóhajó „eltűnését”.
Nyilván azok a családok, akik a titokzatos eltűnésekben közvetlenül érintettek, nem sok vigaszt találtak a hivatalos cáfolatokban.
Néhány ufológus azt feltételezte, hogy a Gulf Mastert egy UFO rabolta el. Persze, az UFO-k megjelenése a vontatók katasztrófájával azonos helyen és időben lehet csupán a véletlen játéka is; hajótörések mindig voltak és vannak, mióta ember hajóra szállt.
Az Eltanin nevű amerikai hajó a Military Sea Transportation Services-hez tartozik és abból a célból építették, hogy az Antarktiszon folyó kutatási programot szolgálja.
1964. augusztus 29-én az Eltanin a Horn-foktól 100 mérföldre nyugat felé fényképeket készített mintegy 3800 méternyi mélységben az óceán fenekén. A fényképezőgépet ilyenkor egy fémhengerben helyezik el, kábelen eresztik le a mélybe és kábel segítségével kezelik.
Mikor a műszakiak az aznapi filmet előhívták, egy felvételre bukkantak, amely lényegesen különbözött a többitől: világosan kivehetően egy különös készülék látszott rajta, mely a tengerfenék iszapjából emelkedett ki. Központi tengelyétől kereszt alakú elágazások indultak ki róla; az egész leginkább televíziós vagy telemetrikus antennához hasonlított.
A tenger alatti fényképezőgép szabályos időközönként exponál; megtörténhetik, hogy a titokzatos tárgy lefényképezése csupán a véletlen műve volt… Az Eltauin 1964. december 4-én ért az új-zélandi Auckland kikötőjébe. A sajtó kérdéseire adott válaszában a hajó főbiológusa, dr. Thomas Hopkins kijelentette, hogy a fényképen látható tárgy semmi esetre sem lehet tengeri növény.
Ilyen mélységben növények nem fejlődhetnek. Noha tartózkodott attól, hogy a tárgyat emberi kéz művének jelentse ki, dr. Hopkins lehetségesnek tartotta, hogy „nem a természet alkotása”. Úgy értékelte, hogy a körülbelül egy méter magasságú tárgy a földet körülölelő 70 000 kilométeres rétegvetődés szélén helyezkedik el.
A kéthavonta megjelenő National Scientific Space Research folyóirat elküldte az Eltanin fényképének egy másolatát a Science Publications kiadójának, C. A. Honey mérnöknek, véleményt kérve tőle.
1965 áprilisában Honey azt válaszolta, hogy szerinte a tárgy szeizmikus tevékenységet mérő készülékhez hasonlít. Honey addig ment feltételezéseiben, hogy felvetette a lehetőséget, miszerint kozmikus látogatók továbbítanak a készülékkel szeizmikus információkat.
„Ha Honey feltételezései beigazolódnak, kutatóink abba a különös helyzetbe juthatnak, hogy szeizmikus információkat kell kérniük olyan űrbeli látogatóktól, akiknek létezését tagadják” – jegyezte meg az ügy kapcsán a Spacereview című folyóirat.
Rejtélyek szigete / Felhasznált irodalom: UFO – Misztikum és valóság
