Ősi és modern beszámolók folyamatosan említést tesznek e lények emberi és hüllő forma  közti alakváltó képességéről. Ez sokak számára fantasztikumnak tűnhet, de amikor felfogod a „test” illuzórikus voltát, akkor sokkal könnyebbé válik érthetővé, hogyan lehetséges az alakváltás.

A test nem „szilárd”, csak programozott elméd számára tűnik annak.  Az emberi test egy rezgő energiamező, és az alakváltás nem az emberi és a hüllő „szilárd” formák között megy végbe, hanem csak rezonáló energiamezők közti váltást jelent. Ezek a másik dimenzióbéli hüllők úgy „viselik” az emberi testet, mint egy űrruhát, miközben manipulálnak minket a rezgésfátyol mögül. E fátylat hívjuk mi elektromágneses mezőnek, és az emberi szem még ennek is csupán töredékét képes „látni”.

Mi csak az úgynevezett „fényes anyagot” – ami visszaveri az elektromágneses fényt – vagyunk képesek látni, de a Világmindenség tömegének legalább 95%-át az úgynevezett „sötét anyag/energia” teszi ki. Ez nem veri vissza a fényt, és így nem látható, de mérhető a látható világmindenségre gyakorolt hatása alapján. Amit „szokványos anyagnak” hívunk, az valójában csak az össztömeg 4,5 %-a.

Ez a technika számára potenciálisan látható, de eddig csak egy minimális mennyiséget sikerült megvizsgálni belőle. Az elektromágneses spektrum csak 0,005%-át teszi ki a Világegyetem becsült tömegének, és az emberi látás pedig ezen elektromágneses rezgések csupán apró töredékét képes látni.

Képzeld el, hogy milyen rettentő nagy lehet az egész, hogyha ennek az ember által ismert Világegyetem csak szinte elhanyagolható töredéke. Szemünk az elektromágneses spektrum a szivárvány vörös és ibolya színei közötti „látható fénynek” nevezett apró frekvencia tartományt képes látni.

(Sok állat az elektromágneses spektrum sokkal szélesebb tartományát látja.)

Ahogy egy író találóan megjegyezte: az ember gyakorlatilag vak. Bár szemünk csak az elektromágneses spektrum töredékét képes látni, ami az ismert energia/anyag mindössze 0,005%-át teszi ki, mégis rengeteg kábult ember (ideértve a „tudósokat”) nevetségesnek tartja azt a feltételezést, hogy nem vagyunk egyedül értelmes lényként az Univerzumban, vagy azt, hogy az emberitől merőben különböző létformák is létezhetnek. Milyen lélegzetelállítóan abszurd, hogy ők azok, akik másokat kinevetnek! De mivel a legtöbb ember elhiszi azt, amit ezek a felkent „szakértők” mondanak, azért ez a képtelenség fennmarad a köztudatban.

A Hüllők és más nem-emberi lények az emberi szem számára láthatatlan, tartományban tevékenykednek.

Amikor szemtanúk arról számolnak be, hogy ezek a lények hirtelen fel- és eltűnnek, valójában nem történik más, minthogy világunkba be- és kilépnek úgy, hogy felveszik majd elhagyják azt a szűk frekvenciatartományt, amit mi képesek vagyunk érzékelni.

Nem tűnnek el, csak olyan frekvenciatartományba lépnek, amit lekorlátozott érzékeink nem képesek felfogni.

Amikor az öt érzékszervünkkel érzékeljük az Illuminátusok családjait, mint például a brit királyi vagy éppen a Bush családot, akkor csak az öt érzékszerv számára emberiként megjelenő alakjukat látjuk. De az emberi maszk mögött egy alig különböző frekvencián ott rezeg a hüllőlény, aki uralja az emberi alak gondolati folyamatait és cselekedeteit. Egyszerűen kifejezve, az emberi testet az emberi látás elől elrejtőzni képes hüllő tartja befolyása alatt, így a népességnek elképzelése sincs, hogy ki tartja markában a hatalmat igazából.

Ez megmagyarázza, miért házasodnak egymás között az Illuminátusok családjai ilyen rögeszmésen, időfelfogásunk szerint már évezredek óta. Motivációjuk nem csupán a sznobizmus, mint azt sokan hiszik. A DNS egy genetikus természetünknek és örökségünknek nevezett adatokat hordozó frekvenciamező. Minél közelebb esnek a frekvenciák, annál nagyobb mértékű kölcsönhatás léphet föl. Más szóval annál több kapcsolat lesz köztük. A belterjesség, illetve az Illuminátusok családjainak felső szinteken azonos vérvonalhoz tartozásának oka az, hogy DNS-ük frekvenciamezeje nagyon közeli és kompatibilis az épphogy az öt érzékszerv határán túl tevékenykedő hüllőlények rezgésével. Ez a közös rezgés teszi lehetővé a Hüllők számára, hogy az Illuminátusok családtagjainak testét sokkal könnyebben szállják meg – vegyék birtokukba –, mint általában a többi emberét.

Minden ember teste nagymértékben rendelkezik hüllőgenetikával, ideértve az R-komplexet vagyis a hüllőagyat.

Ez az emberi agy legősibb része, ami a tudósok szerint a személyiség olyan összetevőiért felel, mint a tettei áldozatai iránt semmilyen empátiával nem rendelkező hidegvérűség, vagy a territorialitás (területféltés), a rögeszmés irányításvágy, a hatalmi hiararchia – alá-fölérendeltség – iránti megszállottság, az aggresszió, akié a hatalom, azé az igazság, és a győztes mindent visz elve. Pontosan ezeket a tulajdonságokat figyelhetjük meg az Illuminátusokon és ügynökeiken. Ez nem meglepő, hiszen minél inkább hüllőgenetikával rendelkezünk, annál inkább mutatjuk a hüllőviselkedés jellemzőit.

És persze ezt a viselkedést jutalmazza, erősíti a jelenlegi társadalom is. Érdekes, hogy kutatók a manipulatív Hüllőhierarchia csúcsát a Sárkány (Draco) csillagképpel kapcsolják össze, és hát hozzáállásukra minden bizonnyal rá is illik a drákói jelző. Amikor más bolygók vagy csillagrendszerek lényeiről beszélünk, akkor nem feltétlenül a látható elektromágneses spektrumra korlátozott „fizikai” világbéli előfordulásukra hivatkozunk.

Minden, de minden létező többdimenziós, és léteznek olyan civilizációk, amiket nem láthatunk eltérő frekvenciaszintjeink miatt.

Amikor az emberek más bolygókon található életről beszélnek, csak az öt érzékszervük behatárolta „fizikai” világra gondolnak, holott a bolygóknak több – más-más hullámhosszon rezgő – valósága is létezik. Csak azért, mert számunkra „élettelennek” tűnnek a Naprendszer más bolygói, még nem jelenti azt, hogy nem hemzseg rajtuk élet más frekvenciákon.

A hüllőagy kizárólag a túlélésre összpontosít, és az Illuminátusok éppen ezen alapvető félelem révén igyekeznek irányítani bennünket. A Terrorellenes háború valójában a pusztulástól való félelmünk, túlélési szükségletünk révén manipulál minket, és George Bush 2004-es elnökválasztási kampánya egészében az emberek hüllőagyát célozta meg, összekapcsolva a túlélést (védelem a terrorizmus ellen) Bush elnökségével.

Ez a hüllőszintű rettegés a pusztulástól olyannyira erős, hogy rábírta az amerikai szavazók felét, hogy megszavazzanak egy második ciklust ennek a nyilvánvaló idiótának, – aki képes volt megölni sok tízezer iraki civilt, aki több ezer amerikai katona halálát okozta, aki erőszak hullámot szított világszerte, aki megnyirbálta az amerikai állampolgárok alapvető szabadságjogait –, csak azért, mert ő tűnt a legtökösebb fickónak, aki képes túlélésüket szavatolni. A hüllőagy a harcolj vagy meneküljről, a támadj vagy fussról, az éhségről és félelemről szól, és túlnyomó részt az összefoglalóan „zsigeri reakcióknak” nevezett válaszokkal operál. Ezek érzelmi alapú állati reakciók, nem pedig értelmes megfontolások. Mi ez, ha nem a tipikus Bush szavazó?

Továbbá a hüllőagyat leghatékonyabban vizuális és nem szóbeli ingerekkel lehet befolyásolni. Ez már megmagyarázza, hogy a politikai színfalak mögött sürgölődők miért viseltetnek a politikai események alkalmával olyan nagy gonddal a vizuális elemek túlhangsúlyozására, és miért részesítik előnyben a látványt a szóbeli elemekkel szemben.

Vizsgáld csak meg, milyen sületlenségeket hablatyol a másodszor is megválasztott Bush.

A Los Angeles Times egyik cikke rávilágított a hüllőagy másik kifejező aspektusára: a mohóságra és mértéktelenségre. A cikk címe: „Mindig nagyobb lábon élni; Hogyan vált a siralmas túlzás életmóddá Dél-Kariforniában?” A francia antropológus G. Clotaire Rapaille szerint:

„…A mértéktelenség vágya a „hüllőagyból” származik, mentális struktúránk legkorábban kifejlődött, legprimitívebb részéből. A hüllő annyi ételt akar elmarni, amennyit csak lehetséges, olyan nagy és hatalmas akar lenni, amennyire lehetséges, mert a túlélésre összpontosít. Amikor választani kell az értelem és a hüllőség között, hüllőségünk elemi ereje mindig győzedelmeskedik.

„Belső gyíkunk kielégítésének persze vannak hátulütői. A telhetetlen étvágy például az amerikai népesség testsúlyát átlagban 4-5 kilóval megemelte csupán két évtized alatt, sokkal sebezhetőbbé téve ezzel az embereket a szívbetegségekkel és a cukorbetegséggel szemben. Adóssághegyeket halmozunk föl (csak a hitelkártya használatunk után fizetett késedelmi kamatok 7,3 milliárd dollárt tesznek ki, ez az 1996-os szint megháromszorozódását jelenti) és őrültek módjára égetjük a kőolajszármazékokat. Olyan dolgokat követelünk, amelyeket valójában nem is akarunk, vagy nem is használunk.”

Ez az Illuminátusok mentalitása, és úgy építették fel a társadalmakat, hogy a népesség hüllőagyát célozza. Az Illuminátusok titkos társaságainak hálózata saját vérvonalát manipulálja vezető pozíciókba, a politikában, a bankokban, az üzleti világban, a médiában, a hadseregnél stb., és megszállva azon vérvonalak tagjait, a hüllőlények irányítják a dolgokat, míg a népesség fennmaradó része csak saját „emberi” szintjét képes látni. Pontosan ezért rendelkeznek az amerikai elnökök ilyen megdöbbentő mértékű – az európai és más királyi vagy arisztokrata családokig visszavezető – kékvérű genetikai örökséggel.

/Forrás:David Icke: Infinite Love is the Only Truth Everithing Else is Illusion/