San Augustín bizarr kőszobrainak rejtélye

1758-ban Juan de Santa spanyol szerzetes a San Augustín-völgyben titokzatos kőszobrokról számolt be, amelyeket az indiánok tiszteltek.

San Augustín Bogotától, Kolumbia fővárosától, kereken ötszáz kilométer távolságra fekszik.

Ha nem lennének a közelében e különös szobrok, a kicsiny indián falu feltehetően egyetlen térképen sem lenne feltüntetve.

Az alig észrevehető kis porfészektől nem kell sokat menni, hogy elérjük Kolumbia fő folyóvizét, a folyammá szélesedő Magdalenát.

Ámde a 19. század derekán Codazzi olasz tábornok elvetődött San Augustín őserdejébe. Vázlatfüzetébe lerajzolt néhány szobrot, s megpróbált kiokoskodni valamit belőlük – nem sikerült neki.

S a 20. század legelején még Karl Stöpel heidelbergi professzor is a kolumbiai fennsíkra utazott, s elsőként készített a szobrokról néhány gipszmásolatot.

San Augustin bizarr kőszobrai

Mindamellett Stöpel föld alatti járatokat is fölfedezett, amik összekötötték egymással a templomokat. Ebből napjainkban azonban semmi nem ismeretes.

Végül 1912-ben a néprajztudós Theodor K. Preuss is feltűnt San Augustínban. Felmérte a szobrokat, s néhány kamrát is föltárt, amelyekről azt gyanította, hogy sírok lehetnek. A legnagyobb megdöbbenésére azonban csontváznak a leghalványabb nyomára sem bukkant bennük. Preuss rezignáltan mi egyébre gondolhatott volna, mint hogy az elhunytak maradványai teljesen elporladtak.

A Húsvét-sziget robotszerű szoboralakjai a maguk merev, kifejezéstelen tekintetével idegtépően unalmas panoptikumnak tűnnek San Augustín végtelen ötletgazdagsága mellett. Mind ez idáig összesen 328 szoboremléket vettek nyilvántartásba, s nem akad  közöttük egyetlenegy sem, amelynek a pillantása megegyezne valamelyik másikéval.

San Augustín valami démoni bálványfelvonulásnak tűnik. Az egyetlen vonás, amely az esetek döntő többségében közös a szobrokon, az nem más, mint a vastag ajkak fölött előugró Drakula-fogak.

San Augustin bizarr kőszobrai

Olyan szobrokkal is lépten-nyomon találkozhatunk, amelyekről bizton állíthatjuk, hogy emberevő szörnyeket ábrázolnak. A félelmetes alakok ugyanis mindkét kezükkel fejjel lefelé tartott kisgyermekeket szorítanak a mellükhöz, olyan gesztussal, mintha épp ebben a pillanatban akarnák az ártatlan csöppségeket fogaikkal széttépni.

Aztán rábukkanhatunk itt olyan figurákra is, amelyek valami fejhallgatószerűséget viselnek a fejükön. Dülledt golyóbisszemeikkel a semmibe merednek, kezükben vagy kést, vagy valamilyen palavesszőszerű íróalkalmatosságot tartanak.

Megint csak egy másik, mandulaszemű alak egy embrionális állapotban lévő valamit emel a szájához. San Augustínban az az embernek a benyomása, hogy a szobrok széles orrát és visszatetszést keltő szemfogait valamilyen valóságos minta alapján alkották épp ilyenre.

San Augustin bizarr kőszobrai

Végül pedig egy három méter magas álló figura vonja magára a figyelmet, amelyet napjainkban nemes egyszerűséggel „Püspöknek” titulálnak.

A szomorú tekintetű emberi arc ébreszthet ugyan a szemlélőben némi tiszteletet, arra ellenben hosszas fejtörés után sem sikerült rájönni, mi igazolhatná e kőmonstrum elnevezésének jogosságát.

A „Püspök” is egy kisgyermeket szorongat a kezei közt; a szerencsétlennek a feje és kezei lefelé lógnak. Talán így képzelünk el egy egyházi méltóságot?

Tíz méterrel az „egyházi méltóság” mögött háromszemű koponya kukucskál ki a fűből. Ormótlan szemek, ormótlan orr, ormótlan száj és ormótlan metszőfogak teszik teljessé az ellenszenves benyomást.

Néhány méterrel odébb egy sashoz hasonló madár leselkedik. Épp egy kígyót tép szét, amely viszont tisztességgel tekeredik körbe a telezabált hason.

San Augustin bizarr kőszobrai

Nos igen, nem messze ettől az álló sasszobortól, tekintélyes méretű sírhalom fekszik, rajta több mint harminc monolittal. A középpontban egy dolmen áll, pontosan olyan, hogy akár a franciaországi Bretagne-ban is állhatna.

Két-két szoboralak és menhir támasztja alá a tető kőlapját. A két „temetőőr” buzogányt vagy baltát szorongat a kezében, sisakot viselnek, a fejük fölött pedig arcok lebegnek, amelyek a fellegekből látszanak alászállni.

San Augustin bizarr kőszobrai

Több ilyen vaskos dolmen is akad San Augustínban. Gránitból faragták őket, s nem tudni, honnan származik az anyag. Egy bizonyos: San Augustínnak a közelében sehol nem lelhető fel.

Mindamellett nem mindegyik szobor vagy kőlap készült gránitból; akadnak vulkáni kőzetből és homokkőből faragott darabok is.

A dolmenek alatt gyakran találunk egyetlen sziklatömbből kialakított szarkofágokat, amik túldimenzionált fürdőkádakként éktelenkednek a tájban. Olykor kőfigurák hevernek bennük, amelyek ennek vagy annak az uralkodónak a tetemét hivatottak jelképezni. Ez azonban csak feltételezés, mert hiszen a kőmedencék eddig üresen álltak.

A San Augustínban található legrégebbi figurák korát időközben a Krisztus előtti 800. évben sikerült meghatározni. Egy mesterségesen elegyengetett domb tetején két figura áll, amelyek az „El doble yo”, a „Kettős én” névre hallgatnak. A szobrok közül az egyik mindkét könyökét behajlítva, kezét pedig a mellén összekulcsolva tartja. Arca mogorva, széles orra alatt elővillantja négy gonosz metszőfogát, mély szemgödréből pedig szúrós pillantásokat vet a messzi völgybe. Fejét szűk sisak szorítja össze.

San Augustin bizarr kőszobrai

Mintha egy hátizsák lenne, mindjárt egy másik figura is lóg az első szörnyeteg hátán, amelyet a régészek jaguárként határoznak meg, bár a legtöbbeknek a legnagyobb erőfeszítések árán sem sikerült fölfedezni benne a jaguárvonásokat.

Végül akadnak idefenn ferde szemű és a kötelező Drakula-fogakkal rendelkező, absztraktan megmunkált alakok is.

Az itt munkálkodó kőfaragók aztán tényleg értették a módját az ábrázoló művészetnek! Tökéletes szaktudás birtokában voltak. San Augustínban mindenütt világosan megmutatkozik ez. Nagyon finoman érzékeltették a különbséget az ember- és az emberhez hasonló – vagyis épp  a Drakula-fogazatú – alakok között.

San Augustin bizarr kőszobrai

Általánosan ismert tény, hogy rituális táncaikhoz a természeti népek állati bőrökbe burkolták magukat. Abban a hitben éltek, hogy ily módon szert tehetnek azok erejére és egyéb tulajdonságaikra. Lehetséges, hogy épp ebben a lélektani magyarázatban rejlik az érthetetlen San Augustín-i figurák rejtélyének megfejtése?

A bosszantó a dologban csak az, hogy San Augustínban nincsenek állati bőrbe bújtatott szoboralakok. Még csak állatmaszkokat sem hordanak, ezzel szemben igen gyakran viselnek sisakot.

A zavarba ejtően gazdag ornamentika több arcot is mutat, a „Kettős én” alakjai esetében mindjárt három ábrázat is felismerhető. Mivel a bizarr figurák titkát semmiféle szokványos magyarázattal nem fejthetjük meg, vizsgáljunk meg két-három elképzelést.

A többszörös figurákkal a kőfaragók talán arra akartak utalni, hogy csakis két lény egységéből jöhet létre egy harmadik? Vagy esetleg intést rejt a művük: „Ember, légy óvatos!? Ügyelj arra, mi történik mögötted!”

Vagy pedig – s ez a harmadik variáns: számunkra idegen lényeket figyeltek meg egykor, akik félelemmel töltötték el őket,a  hátukon pedig valamiféle „hátizsákot” cipeltek. Minden egyéb már csupán hagyomány kérdése, s természetesen a félreértett technikáé. Nincs új a Nap alatt.

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

error:
Send this to a friend