Főoldal / Rejtélyek / Rejtélyes fényvillanást fotóztak a Marson

Rejtélyes fényvillanást fotóztak a Marson

rejtelyes-feny-a-marson

A Mars bolygón kutató Curiosity rover különös fotókat továbbított a Földre 2017 április végén. A kutatók is értetlenül álltak a látottak előtt, majd elkezdtek magyarázkodni… Talán nem kellett volna…

A NASA Curiosty rover jobb oldali navigációs kamerája 2017 április 23-én rögzítette a szóban forgó felvételeket. Az elsőt 2 óra 51 perc 43 másodperckor, a másodikat 27 másodperccel később.

A két fekete-fehér fotó ugyanazt a kopár tájat ábrázolja, azzal a különbséggel, hogy az egyiken egy fehér fényvillanás is felfedezhető. Ilyesmit az expedíció alatt egyszer sem sikerült fotózni.

A tudományos szakemberek próbálták megmagyarázni a laikus civileknek, hogy talán, esetleg egy nagy energiájú kozmikus részecske találta telibe a kamera optikáját, zavart okozva a digitális képalkotásban… Ez hagyhatta a fura, villanásszerű fényjelenségnek tűnő hibát…

Az idegenek után kutató közösségek egy emberként hördültek fel egy ilyen túlbonyolított magyarázat hallatán. Ezt elég gyengécske próbálkozás, hogy elbagatellizálják a képen látható csillanás jelentőségét. Vajon az eddig készült több ezer fotón miért nem láthatóak ilyen részecskék által okozott zavarok. Talán mert nem is erről van szó?

A fehér csillanás inkább tűnik mesterséges fényfelvillanásnak, mint valami misztikus kozmikus részecskének.

Ráadásul a fény olyan, mintha egy kisebb fényes gömb felől tartana egy energianyaláb a rover felé. Egyes szakértők szerint éppen olyan, mintha pont azt a pillanatot kapta volna el a kamera, amikor valami tüzelt a marsjáróra… Még akár igaz is lehet, bár a Curiosity köszöni jól van… Legalábbis NASA szerint.

forrás: napiufo.hu

Hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a szolgáltatások minőségének javítására. További információ

A sütik kezelésére vonatkozó EU-s irányelvek előírják, hogy az adott honlap látogatóiról csak előzetes, megfelelő tájékoztatással társított, egyértelmű és önkéntes hozzájárulásukkal lehet adatokat gyűjteni. A süti egy olyan információ csomag, melyet az internet böngészése során a szerver hoz létre és egy ún. időpecsét alapján egy előre meghatározott ideig tárolódik a felhasználó gépén. Jellemzően olyan honlap látogatási információkat, mint a böngészési előzmények, érdeklődési kör, de tárolhat jelszavat és webshop esetében bevásárlókosár tartalmat egyaránt. A sütikben tárolt adatok alkalmasak a visszatérő vagy az oldalon már regisztrált látogató beazonosítására, így az általuk preferált információk és előzmények alapján támogatják azokat a weboldal szolgáltatásokat és funkciókat, melyek a látogatót leginkább érdekelhetik, így képesek a felhasználói élmény növelésére.

Bezár