A hatodik érzékszerv fejleszthető

Nemcsak regényekben fordul elő, hogy valaki megérzi távolban élő hozzátartozójának hívását, azt, hogy valami nagy baj történt, hogy azonnal oda kell utaznia. Véletlenről van szó? Vagy a nem érzékszerveink által felfogott külvilági jelzések észleléséről?

Ma még nincs egyértelmű válasz, de egyre többen vannak, akik „hatodik érzékszervről” beszélnek, és azt állítják, hogy nemcsak létezik, de fejleszthető is ez a képesség. 

Milan Ryzl professzor a bibliai csodákkal foglalkozó, közelmúltban magyarul is megjelent művében azt állítja, hogy az érzékszervek nélküli tapasztalatszerzés az ember újabban kialakuló készsége, amelyet már most lehet bizonyítani és tudományosan vizsgálni.

De bizonyítékok nélkül is figyelemfelkeltő az a németországi felmérés, amely szerint a megkérdezettek 38 százaléka legalább egyszer előre megérzett valamely eseményt. 

Az biztos, hogy a „hatodik érzékszerv” nem egyforma pontossággal, nem egyformán megbízhatóan működik minden embernél. De a többi érzékszervünkkel ugyanez a helyzet. (Bár minden ember hall, csak néhánynak van olyan hallása, mint a karmesternek.

Mindannyian rendelkezünk szaglóérzékkel, de hányan tudjuk megkülönböztetni a parfümök sokszázféle illatát – vagy a bor évjáratát és származási helyét?) Nagyon is elképzelhető, hogy egyes emberek pontosabban, élesebben és gyakrabban veszik igénybe a hatodik érzékszervüket, mint a nagy többség. 

Azonban rajtunk is múlik, hogy mennyire tudjuk használni ezt a képességünket. Az alábbi módszerrel bárki fejlesztheti hatodik érzékét: 

1. Vezessen naplót álmairól. Az álmokban sok a rejtett üzenet. Ha hosszabb időn át figyelemmel kíséri álmait, felismerheti jelentőségüket. 

2. Fontos döntések előtt tárgyilagosan értékelje a lehetőségeket – azután várjon egy napot (és egy éjszakát). Eközben már ne töprengjen, tegye magát szabaddá, sétáljon, olvasgasson, hallgasson zenét – s várjon a belső hang tanácsára, amely csaknem mindig jelentkezik is. 

3. Ha idegen városban van, hagyja, hogy az ösztön vezesse. Rendszerint a „véletlennek” – talán hatodik érzékének – köszönheti a legérdekesebb élményeket, felfedezéseket. 

4. Ha cseng a telefon, próbálja meg kitalálni, ki és miért hívhatja. Vezessen feljegyzést, milyen gyakran volt eredményes a találgatás. 

5. Elalvás előtt tegye fel magának (ösztönének, a tudatalattijának) a kérdést: nem mulasztott el valamit (vagy hová tehette az igazolványt, levelet, amit nem talált)? Ne várjon a válasszal, aludjon el. Ébredés után sokszor várja majd a megfelelő megoldás. 

6. Ha túl sok akadály merül fel valamilyen elképzelése során, ne azt kérdezze, hogy miként kellene az akadályokkal megbirkóznia, hanem azt, hogy élete, jövője, egészsége stb. érdekében fontos-e ragaszkodnia elképzeléseihez. 

Cél, hogy tudatosan párbeszédet alakítson ki belső énjével, figyeljen a belső hangra, a hatodik érzékszervére. Ha rendszeresen próbálkozik igénybevételével, ha módot ad arra, hogy megszólaljon, egyre megbízhatóbban fog működni. 

forrás: nemere.hu

Pszi-képességek

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

error:
Send this to a friend