Ugyan ki ne szeretné előre tudni a jövőt? Megjósolni a következő heti lottószámokat? Melyik diák ne szeretné tudni, hogy a következő nap fog-e felelni?
Ha rendelkeznénk ezekkel a képességekkel, akkor persze nem rendeznének lottósorsolást, és az iskolába járás se lenne olyan idegesítő dolog. A prekogníció, azaz a jövőbelátás, régóta ismert paranormál jelenség, azonban gyakran a sikeres eseteket csak véletlennek, szerencsének tulajdonítják.
Ez azonban tévedés, mert számos olyan esetet feljegyeztek, melyek nem írhatók egyszerűen csak a véletlen, a vak szerencse számlájára. Hogy a véletlent mennyire ki lehet zárni, annak bemutatására nézzünk most egy kevéssé ismert példát.
1903. március 20-án egy angol hölgy, bizonyos Mrs. Burchell Yorkshire-ben pontosan leírta, hogy a szerb királyt és feleségét néhány hónap múlva meg fogják gyilkolni saját palotájában. Ezt le is írták, és a jóslat be is teljesedett. Érdekes, hogy az esemény előtt néhány órával egy párizsi jövendőmondó ugyancsak megjósolta ezt az eseményt.
Talán minden idők leghíresebb jövendőmondója a Franciaországban élt Nostradamus volt, munkássága azonban eléggé vitatott, hiszen meg-lehetősen homályos jóslatai voltak.
Ennek ellenére például évszázadokkal korábban meglátta a török birodalom összeomlását, Magyarország függetlenné válását, Románia területének növekedését, Jugoszlávia kialakulását. Egy ismert ausztrál jövendőmondó 1914 januárjában pontosan leírta — több száz tanú jelenlétében — az I. világháború kitörését, idejét, és látta, hogy mely hatalmak fognak egymás ellen küzdeni.
Így visszanézve, utólag, már persze okosak vagyunk, és kitalálhatónak véljük az egészet, azonban a kor krónikásai számára egyáltalán nem volt nyilvánvaló a dolog, ugyanúgy, mint ahogy a kelet-európai változások is néhány hónappal az események bekövetkezése előtt még hihetetlennek tűntek.
Általában az az ellenérv, hogy a gazdasági, politikai helyzet ismeretében okos emberek kitalálhatják a jövőt — nem mindig igaz. A megfigyelések azt mutatják, hogy nem szükségszerűen az okos, intelligens, iskolázott emberek képesek a jövő láttára.
Egy tanulatlan, műveletlen, görög parasztlány például huszonegy jellegzetességét írta le az első világháborúnak, jó néhány hónappal a kitörése előtt, és a huszonegy pontos előrejelzésből három apró kivétellel mind be is következett. Természetesen nemcsak politikai jellegű előrejelzések következhetnek be, hanem a hétköznapi élet más területein is gyakran találkozunk ilyen eseményekkel.
Charles Dickens, az ismert, angol író, egyszer azt álmodta, hogy bekopog hozzá egy hölgy, vörös sállal a nyakában, és így mutatkozik be: „Napier kisasszony vagyok.” Néhány óra múlva két fiatal nő látogatta meg, egyikük vörös sálat viselt, és valóban Napier kisasszonyként mutatkozott be.
Lincoln elnökről többször jegyezték fől, hogy beteljesedtek jóslatai, többek között saját halálával kapcsolatban is, mert azon az emlékezetes, utolsó napján, amikor színházba ment (ahol azután revolverrel agyonlőtték), társaságának azt mondta:
„Uraim, valami rendkívüli dolog fog történni, és úgy érzem, nagyon hamarosan. Egy mély, széles és gyorsan folyó patakon érzem magam, egy csónakban vagyok, és a hullámok közé esem, elsüllyedek, meghalok.”
A feljegyzések szerint Lincoln hat héttel halála előtt leírta, hogy látja magát a Fehér Házban felravatalozva, a gyászolók tömege között.
A prekogníció nem mindig a sors szeszélyének, szerencséjének következménye, szülötte, hanem laboratóriumi körülmények között, azaz hitelt érdemlő módon is vizsgálható.
Erre a számítógépek megjelenése adott módot, és ma rendkívül egyszerű kísérlettel lehet ellenőrizni, hogy mi magunk rendelkezünk-e ilyen képességekkel. Általában úgy végzik ezt a mérést, hogy valamilyen véletlenszám-generátor a képernyő egyik vagy másik oldalán teljesen véletlenszerűen fel-felvillant egy-egy jelet. A kísérleti alanynak azt kell jeleznie, hogy érzése szerint mikor vagy melyik oldalon fog legközelebb megjelenni ez az alakzat.
E mérések sorával ki lehetett mutatni, hogy néhány ember valóban rendelkezik ilyen képességgel, ám az esetek nagy többségében csak néhány másodperces előrelátással rendelkeznek, és nem többnapos, vagy többéves a prekogníciós képességük.
Néhány esetben azonban a laborkísérletek meglepő eredményeket hoztak, mégpedig teljesen váratlanul; a telepátiakísérletekkel kapcsolatban kiderült, hogy néhány esetben a laboratóriumban ülő „vevő” már akkor elkezdte a kísérlet színhelyének leírását, mikor még az „adó” emberek ki se értek a helyszínre, sőt fogalmuk sem volt arról, hogy mi lesz az a helyszín, ahová ki fognak jutni.
Az egyik ilyen nevezetes kísérletsorozatot a kaliforniai Stanfordban hajtották végre, ahol a kísérletben részt vevő „adó” ember úgy akarta az eredmény hitelességét garantálni, hogy összevissza kezdett el vezetni egy városban, és mindig éppen arra ment, amerre a forgalom leginkább lehetővé tette.
Így félórás vad kacskaringózás után a Csendes-óceán partjára érkezett meg, egy kis jachtkikötőbe, ahol egy étterem is állt. A kísérlet másik alanya, a „vevő” viszont már a kiérkezés előtt fél órával pontosan lediktálta annak a helynek a jellegzetességeit, ahová az „adó” később megérkezett. Ezután ellenőrzött kísérletek sora következett, és több esetben is ismét megfigyelhető volt ez a furcsa effektus.
Egy másik kísérletsorozatnál a „vevő” nem-csak a helyszín jellegzetességét írta le, amely egy gyermekhinta volt, hanem azt a hangot is utánozni tudta, amivel az olajozatlan, csikorgó hinta megszólalt, amikor ráültek. Ebből is látszik, hogy a telepátia és a prekogníció valahogy azonos tőről fakad, valami azonos fizikai jelenség húzódhat meg mögöttük.
