Tudatalattid és az álom csodái

A nap huszonnégy órájából általában nyolcat alvással töltesz. Egész életed egyharmadát fordítod alvásra. Ez az élet kérlelhetetlen törvénye. Ugyanezt találjuk a növény- és állatvilágban.

Az alvás istentől való, és gyakorta olyankor találunk megoldást legégetőbb problémáinkra, amikor mélyen alszunk ágyunkban. Sokan azt az elméletet támogatják, hogy az ember elfárad a nap folyamán, törődött testét pihenteti alvással, s hogy alvás közben mindenféle gyógyító folyamat zajlik a szervezetben.

Pedig semmi sem tétlenkedik alvás közben. Szíved, tüdőd, életfontosságú szerveid tovább dolgoznak. Ha lefekvés előtt ettél, az étel megemésztődik és felszívódik; bőröd izzadságot választ ki, körmöd és hajad tovább nő.

Tudatalattid sosem pihen, sosem alszik. Állandóan aktív, folyton felügyeli legfontosabb szerveid működését. A gyógyulási folyamatok azért gyorsulnak fel alvás közben, mert nem avatkozik közbe a tudatod. Álmodban figyelemre méltó válaszokra bukkanhatsz.

Miért alszunk?

Dr. John Bigelow, az alvás nemzetközi szaktekintélye bebizonyította, hogy éjszaka, alvás közben is benyomások érnek minket, ami azt mutatja, hogy szemeink, füleink, orrunk és ízlelőbimbóink idegei alvás közben is aktívak, mint ahogy agyunk idegei is dolgoznak.

alvas

Dr. Bigelow szerint leginkább azért alszunk, mert “a lélek nemesebb része absztrakció révén felsőbb természetünkkel egyesül, és az istenek bölcsességének és jövőbe látásának részesévé válik”. A továbbiakban dr. Bigelow megállapítja:

“Tanulmányaim eredményei egyrészt alátámasztották meggyőződésemet, hogy nem a megszokott cselekvésektől és tevékenységektől való mentesség az alvás végső célja.

Emellett abbeli véleményemben is megerősítettek, hogy az ember életének egyetlen részét sem tekinthetjük nélkülözhetetlenebbnek a kiegyensúlyozott, tökéletes lelki fejlődéshez, mint azt az időszakot, ami alatt az ember álmában elszakad a jelenségek világától.”

Az imádság az álom egy formája

Tudatos elmédet elfoglalja az egész napos pörlekedés, viszály, bosszúság. Nagyon is indokolt, hogy időről időre visszavonulj az érzékelhető tapasztalatoktól és a külvilágtól, és bensőségesen elbeszélgess tudatalattid belső bölcsességével.

Életed minden szakaszában követelj útmutatást, erőt, átfogóbb intelligenciát, és képes leszel rá, hogy legyűrj minden nehézséget, megoldd napjaid problémáit.

Az érzékelhető tapasztalatoktól, a mindennapi élet zajától és zűrzavarától való rendszeres visszavonulás sem más, mint az alvás egy formája, amennyiben az érzékelhető világ számára elalszol, de ráébredsz tudatalattid bölcsességére és hatalmára.

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

error:
Send this to a friend