A parajelenségek tanulmányozása az állatvilágban sok előnnyel jár. Nem vádolható a kísérleti alany szubjektivitással és azzal sem, hogy egyéni elképzelése már előre befolyásolja a kísérlet végeredményét.
Az állatok valószínűleg olyan különös képességekkel rendelkeznek, melyek lehetővé teszik számukra, hogy megérezzék a veszélyt, telepatikus úton kommunikáljanak és nagy távolságokból megtalálják a gazdájukat.
A fent sorolt kategóriák a legalaposabban kutatott területek, és ezeknél sikerült a legtöbb tapasztalatra szert tenni. A kísérleti-, illetőleg a megfigyelt állatok különböző fajokhoz tartoznak.
Az esetleírások egy része Joseph Banks Rhine gyűjteményéből származnak, aki az Egyesült Államokban található Duke Egyetemen kutatta az állati parajelenségeket (animal psi = anpsi) és megpróbálta ezáltal az ember fiziológiás működést jobban megérteni. Több mint ötszáz esetleírást gyűjtött össze valamint laboratóriumi kísérletek ezreit végezte el, melyeknél az érzékeken túli érzékelés megfigyelhető volt.
Hazatalálni nagy távolságból
Bizonyára mindenki hallott már olyan állatokról – főleg kutyákról és macskákról -, melyek olykor hatalmas távolságokból is képesek hazatalálni, és talán sokan tudnak mondani hasonló történetet közvetlen környezetükből is, de ennek a képességnek a működésére a mai napig nincs elfogadott magyarázat. A számos jól dokumentált esetből a Guinness Rekordok könyvébe több is bekerült, ezek egyike egy Bobby nevű észak-amerikai kutya története, akinek gazdái oregoni otthonuktól 2000 km-re nyitottak vendéglőt. A kutya eleinte különösen viselkedett, majd útnak eredt, és mintegy 1600 km-t tett meg spirálisan távolodva attól a helytől ahol hagyták. Majd nyílegyenesbe vette az irányt és hat hónap leforgása alatt felkutatta gazdáit.
Útközben gyakran befogadták, miközben vadászott, és átkelt a Sziklás-hegységen, befagyott tavakon és folyókon. Az éttermet bérlő gazdái éppen pihentek, a társuk ismerte fel a kutyát – mélységes döbbenetére. A kutya útvonalát utólag tökéletesen sikerült rekonstruálni, megtalálták azokat az embereket akik egy-egy éjszakára befogadták, és kiderült, hogy az állat – a kisebb-nagyobb szükséges kitérőket belekalkulálva – mintegy 5000 kilométert kutyagolt.
A macskák sem rendelkeznek gyengébb képességekkel a gazdájuk megtalálását illetően: egy Sugar nevű cicus még 1952-ben állított fel egy 2400 km-es rekordot, amikor gazdái Kaliforniából Oklahomába költöztek. A cicát otthagyták a szomszédnál, mert az állat rettegett a motorzúgástól. Körülbelül 14 hónappal később, amikor a korábbi gazdái Mr. Wood és a felesége a teheneket fejte az istállóban, egy macska ugrott a nyitott ablakon át Mrs. Wood vállára. A cica igen jó egészségnek örvendett és az asszonyban fel sem merült, hogy a saját kedvenc háziállatáról lehet szó – azt hitte, csak hasonlít hozzá, és még tréfálkoztak is az eset kapcsán. A döbbenet akkor érte őket, mikor a macska baloldali csípőcsontján megtalálták azt a deformitást, amivel az ő macskájuk rendelkezett.
Csak később tudták meg a szomszédtól, hogy elutazásuk után három héttel Sugar különösen kezdett viselkedni, nem találta a helyét, aztán váratlanul eltűnt. Az állat útvonalát nem sikerült pontosan rekonstruálni, azt sem, mivel táplálkozott. Mint ahogy a kérdést sem sikerült még megválaszolni senkinek: hogyan képes egy állat kilométerek ezreit megtenni teljesen ismeretlen tájon és ismeretlen körülmények között, hogy megtalálja a gazdáját? Mi az, ami vonzza az állatot?
A tudósok folytattak kísérletek más állatokkal, főleg madarakkal és hihetetlen távolságokat vándorló tengeri állatokkal, és sikerült is bizonyos tájékozódási lehetőségekre bukkanni (mágneses polaritás, örökölt útvonal, szagok, stb.), de a házi kedvenceknek a számukra ismeretlen helyen tartózkodó gazdájuk megkeresésére még nem sikerült választ kapni.
A veszély előrejelzése
Az állatok képesek megérezni azt, ha gazdájuk bajban van, vagy egyáltalán, ha bármilyen veszély leselkedik rájuk. Sokan tapasztalták, hogy kedvenc kutyájuk, macskájuk még akkor is képes megérezni hazaérkezését, ha azt a legváratlanabb időpontban és minden előjel nélkül teszi, és az esetek egy része nem magyarázható a hagyományos érzékszervi észleléssel.
Különféle fajtába tartozó állatok képesek előrejelezni földrengéseket, viharokat, szökőárakat, hajók vagy épületek pusztulását, vulkánkitöréseket, de – bombázásokat is. A II. Világháború idején a világ számos pontján figyelték rettegve az állatok viselkedésében bekövetkezett hirtelen változásokat, mint a bombázások előjeleit. Ha az állatok hátán felállt a szőr és igyekeztek minél jobban elbújni, akkor a lakosok is elindultak az óvóhelyek felé.
Dr. Hans Bender, a Freiburgi Egyetem Parapszichológiai Tanszékének vezetője figyelte meg a helyi parkban annak a kacsának a viselkedését, mely a szövetséges légierők bombázását jelezte előre. A figyelmeztetését 15 percenként megismételte, így a lakosok még idejében az óvóhelyekre érhettek. A háború után Freiburg újjáépült, a kacsa pedig emlékművet kapott.
Megfigyelték, hogy a lerombolásra ítélt házakat a robbanószerkezetek begyújtása előtt néhány órával elhagyják az egerek, patkányok, csótányok. Egy 1940-ben történt eset alkalmával egy lakott bérházból rendszeresen elvonult az összes egér – utána napokon belül meghalt valaki az épületben -, ezt követően azonban visszatértek. Végül végleg távoztak, amikor az épületet lerombolásra ítélték. Számos olyan eset is ismert, amikor kórházakban, vagy öregek otthonában lakó kedvencek – többnyire macskák – előre jelezték a következő elhalálozó személyét.
Ebbe a csoportba lehet azokat a kísérleteket is sorolni, amikor különböző állatokat labirintusokba tettek, majd az útvesztő különböző pontjain áramütés érte őket, általában az elágazásoknál. Az állatok ráérezhettek a dologra, mert 75%-ban helyesen választották az elfordulási irányt, kivédve ezzel az áramütést.
Telepátia
A kísérletek és a leírások Robert Morristól, a Fiziológiai Kutatások Alapítványának tudósától származnak. Főleg kutyákkal és macskákkal kísérletezett.
Együtt felnevelt kutyákat elkülönítettek, majd mindkettőnek figyelték a viselkedését. Azt tapasztalták, hogy ha az egyikükhöz fenyegetően közelít valaki, akkor a másik kutyának is azonnal elváltozások jelentkeznek az élettani működésében. A két helyiség maximálisan hangszigetelt volt, a két kutya semmilyen módon nem tudott egymással kapcsolatba lépni. Vagy mégis?
Úgy látszik, az előbbi jelenség nemcsak magas fejlettségű állatoknál tapasztalható, ugyanis mindezt megfigyelték közönséges kolorádóbogaraknál is.
Labirintuskísérleteknél használt patkányok is képesek a kivezető utat telepatikusan megtalálni. Hiszen mi mással lehetne magyarázni azt, hogyha mind a labirintus szerkezetét, mind a jutalom élelmiszer helyét véletlenszerűen változtatva az álltok nem véletlenszerűen, hanem nagyon is konkrét céllal indulnak útnak, s a gyakorlottabbak valami eszméletlen nagy sebességgel teszik ezt.
Kiterjedt telepatikus kísérleteket végeztek macskákkal. Egy 24 megszámozott négyzetet tartalmazó táblán kellett arra a kockára lépniük, amelyikre a kísérletvezető gondolt. Megfigyelték, hogy a kísérletek annál sikeresebbek, minél jobban szereti a kísérletvezető az adott állatot.
A kedvence olyan találati arányt ért el, melynek matematikai valószínűsége egy az 1000 millióhoz. Más kísérletekben Zener-kártyákat használtak. Cirkuszokban is lehet találkozni telepatikus képességekkel rendelkező állatokkal. Ezek a – főleg lovak és kutyák -, képesek úgy is hibátlanul számolni (a négy alapműveletet), összetett feladatokat végrehajtani, csak látott tárgyakat megkeresni, hogy az idomár – a gazda – jelen sincs.
Elképzelhető, hogy az előbb felsorolt esetekben nem valamiféle különös, megmagyarázhatatlan képességeket kell keresnünk, hanem olyan hétköznapi dolgokat, melyekkel mi, emberek is egykor rendelkeztünk, és csak a beszéd képességének megjelenése lehetett az a körülmény, amely ezeket a „megmagyarázhatatlan jelenségeket” háttérbe szorította.
Mindennapi életünkben többé nem létkérdés a veszély megérzésének képessége, a hozzátartozóink hollétének pontos ismerete, és a számunkra kedves emberek pillanatnyi állapotának mindenkori érzékelése. A gyermekek azonban még rendelkeznek mindezekkel a tulajdonságokkal és súlyos veszélyhelyzetben a felnőtteknél is tapasztalhatóak. Nem különleges dolgokról van tehát szó, hanem nagyon is általánosakról.
A „hogyan?” kérdése azonban mindmáig megválaszolatlan.
forrás: fenyportal.hu
