Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views :

“Nem tudom” – avagy a teremtés kulcsa

Bátortalanul és óvatosan veszem elő a “teremtés” témáját. Nagyon sokan foglalkoznak vele, iparágak épülnek rá, melyeknek a legtöbb jellemzője a haszonelvűség. Ez számomra még nem is jelentene problémát, a baj inkább az, hogy nagyon bele lehet pörögni a tudatos teremtgetésbe, és jó vastagra lehet gyúrni vele az “én irányítok” szindrómát.

“Tudatosság” címszóval elhittük, hogy mindent akkurátusan meg kell határoznunk ahhoz, hogy valami megérkezzen az életünkbe, sőt, be kell csapnunk magunkat, úgy kell tennünk, mintha a vágyott dolog már bekövetkezett volna (mikor egyértelmű, hogy nem!).

De mi van, ha épp fordítva működnek a dolgok? Ha a nem tudhatom-alázata rendezi életünk külső körülményeit is olyanná, amiben igazán boldogok lehetünk?

Mi van, ha a “nem tudom”, és az ezzel járó érzelmekkel való szembenézés teszi helyre a dolgokat, és nem “a minden az én kezemben van, mindent nekem kell kitalálni és működtetni” vakbuzgósága?

Egyáltalán: mi lenne akkor, ha be kéne látnunk, hogy még azt sem tudjuk, tényleg jó lenne-e nekünk, ha megkapnánk, amire konkrétan vágyunk?

Mégsem lehet megkerülni ezt a dolgot, ahogy Szepes Mária fogalmaz, ezt a “hétköznapi mágiát”, hiszen létező, tapasztalható elv ebben a világban, mégha nem is a legeslegfontosabb dolog.

Én inkább az élet szépségének, fűszerének nevezném, amire mindig, újra és újra rá lehet csodálkozni, amit sosem lehet megunni, mert mindig tartogat meglepetéseket. Annak folytonos aha-élményét, hogy ha kiállítom, sarokba ültetem a valóság manipulálására tett kísérleteimet, akkor olyan dolgokat ír magától az élet, amire legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna.

De miért mondom azt, hogy a teremtés nem az elsődleges? Azért, mert az következmény. Egy barátnőm, aki elég nagy döntéseken ment át az elmúlt időszakban, és tele volt félelemmel, hogy az új élete mit tartogathat majd számára, a minap azt mondta:

“Mindegy mi lesz, nem érdekel. Mert már most is olyan jó!”

Ez az a hozzáállás, ami még a világunkban megjelenő eredményeknél is sokkalta elsőrendűbb. A teljes vágy- és akaratnélküliség állapota, melyben nem függünk semmitől, és csoda módon felfedezzük, hogy nem kell ahhoz vasakarat, előremenetelés, hogy a dolgok meg/történjenek.

Illetve még csak a dolgoknak sem kell megtörténniük ahhoz, hogy jó legyen. Sehová nem kell rohannunk, és ami épp van, azt észre tudjuk venni, együtt tudunk működni vele. Ez az attitűd nem a legyintő, beletörődő “mindegy”, hanem az ínycsiklandozó és finom “édesmindegy”!

Január elején kétszer is “leültem” magammal, annyira tűrhetetlennek éreztem 1-2 fennálló helyzetet az életemben. Éreztem, hogy ezt most lenne érdemes elcsípnem magamban, mielőtt mentálisan loholni kezdek elérendő vágyak irányába, és esetleg még a végén kigyalogolok az életemből.

Megvizsgáltam, mi a jó nekem: vágyakozni valamire, legyen az akármennyire is üdvözítő és magasztos dolog, ezáltal pedig elégedetlennek és figyelmetlennek lenni arra, ami van, vagy inkább elengedni az akaratot, és körülnézni az életemben, milyen érzések elől menekülök esetleg, vagy mit szándékozom épp nem észrevenni, netán kihagyni.

Mert az talán fontos lépése lehet a “vágy felé vezető megérési folyamatnak” is. A 4 napos “szabi” után már egész egyértelmű volt, hogy inkább itt és most lennék szívesebben, hiszen voltam már évekig a múlt és jövő képeibe csavarodva, és nem igazán volt hasznomra, jó érzéssel pedig bizonyosan nem töltött el.

A döntésre a válasz aztán nem sokat várattatott magára. Olyan feladatot kaptam évek után, ami feltölt, amit imádok, amivel láttathatok és kiélhetem kreatív energiáimat, és misztikus módon előkerült egy ember a múltamból 4 év után, aki szakmailag régen is sokat segített nekem, most pedig ismét új lehetőségeket ajánlott.

Utóbbiban a legviccesebb az volt, hogy sokat gondoltam rá, hogy felkeresem, mégis ő írt rám, hogy furcsa módon eszébe jutottam a körúton sétálgatva egy projekttel kapcsolatban. Hozzátette persze, hogy azt hitte, a telepátia hülyeség, de most már kételkedik, én meg somolyogtam a monitor előtt, hogy bár nem tudok magyarázatot erre, de valahogy mindig valami ilyesmi történik, amikor az ember lánya nem keres, hanem hagyja, hogy jöjjenek a dolgok.

telepátia

Na de mégis: Mi történt a döntés és a megvalósulás között?

Más is történt: egyszeriben megint észrevettem, hogy mennyi mindenem van. És hogy ezek a jelenségek eddig is itt voltak, csak egy ideig nem figyeltem rájuk a vágyakozás miatt. Kis és nagy dolgok, színek, illatok, emberek, béke, csend… – “Mindegy mi lesz, már most is olyan jó”. Azaz: nem tudhatom, mi lesz. Teremtés ide vagy oda.

És ebben a minden felülíró állapotban a megvalósulás nem más lett, mint visszaigazolása annak, ami odabent van. Feltölt, megmosolyogtat, fellelkesít, megbizserget, aztán el is múlik. Laár András mondta, az egész létezés valójában humoros. “Az egész létezéssel az a baj, hogy nem válik valóra. Mert abban a pillanatban, amikor valóra válik, már múlik el.” A tudat teremt és lebont – ezért nem érdemes többet invesztálni a vágyba annál, mint hogy ott legyünk, ahol épp vagyunk.

Összefoglalva tehát én a következőképpen látom a teremtés-megvalósulás folyamatában az emberi “közreműködést”:

  • Jelen helyzetem felismerése: rájövök, mit teszek magammal, másokkal, mibe kergetem bele magam
    Döntés: valós belső döntés arra vonatkozóan, hogy ezt abbahagyom, valami másba kezdek, mert ez így nem jó
  • Önismeretemből fakadó célom felismerése: annak meghatározása, hogy mit szeretnék, miben érezném magam jól, mi inspirálna, mi az amit megtapasztalnék ahelyett, hogy épp lefojtom magamban ezeket a lehetőségeket.
  • Kinek a dolga: annak meghatározása, hogy mi az, ami az én hatásköröm, és mi az, ami már rajtam kívül álló tényező
  • Csak azzal foglalkozom, ami az én dolgom: ami az enyém, azt megteszem
  • “Fel”adás: felismerni azt, hogy nem tudhatom, hogyan, mikor, sőt egyáltalán megtörténik-e az, amire vágyom, és szembenézni ennek fájdalmával
  • Nyitottá válás: akarattól mentes üresség, bizalom, a jelenbe való belehelyezkedés
  • Befogadás: a megvalósult dolog észrevétele, üdvözlése.

Nem kell napi hatszázszor vizualizálni a vágyott dolgot, pontosan kidolgozni annak minden elemét, figyelmeztető post-iteket ragasztani mindenhová, agykontrollozni, gyertyát gyújtani…stb. Ehelyett inkább nem árt magunktól megkérdezni, tényleg olyan fontos, hogy minden úgy és akkor történjen meg, ahogy elképzeltük.

Kik vagyunk a vágyak beteljesülése nélkül?

Azt hisszük esetleg, hogy akkor majd megpihenhetünk?

Miért vonjuk ezt meg magunktól most?

Tényleg, de őszintén hasznukra válik-e, ha a vágy alá rendeljük jelenlegi életünket?

– Mert szerintem a teremtésben a nem-tudhatom a kulcs, és az abból fakadó nyitottság. Az embernek ebben több feladata nincs. Milyen szerencse!

forrás: Eszter Bánosi – charoninstitute.wordpress.com

A weboldal cookie-kat használ a szolgáltatások minőségének javítására. További információ

A sütik kezelésére vonatkozó EU-s irányelvek előírják, hogy az adott honlap látogatóiról csak előzetes, megfelelő tájékoztatással társított, egyértelmű és önkéntes hozzájárulásukkal lehet adatokat gyűjteni. A süti egy olyan információ csomag, melyet az internet böngészése során a szerver hoz létre és egy ún. időpecsét alapján egy előre meghatározott ideig tárolódik a felhasználó gépén. Jellemzően olyan honlap látogatási információkat, mint a böngészési előzmények, érdeklődési kör, de tárolhat jelszavat és webshop esetében bevásárlókosár tartalmat egyaránt. A sütikben tárolt adatok alkalmasak a visszatérő vagy az oldalon már regisztrált látogató beazonosítására, így az általuk preferált információk és előzmények alapján támogatják azokat a weboldal szolgáltatásokat és funkciókat, melyek a látogatót leginkább érdekelhetik, így képesek a felhasználói élmény növelésére.

Bezár