A kolozsvári Hója-erdő a BBC szerint az ötödik legrémisztőbb hely a világon

Hója erdő

A kolozsvári Hója-erdő a világ egyik leginkább kísértet járta, legfélelmetesebb helye a BBC szerint. A brit hírportál utazási rovatában gyűjtötték össze a világ öt legijesztőbb erdejét. 

Élőhalott fák, szellemek, földönkívüliek, látomások, természetfeletti energiák Bács-Hójában.

A világ legfélelmetesebb helyeinek toplistáján ötödikként rangsorolta a kolozsvár melletti Bács-Hója erdőt a BBC. A területen már a 60-as évektől kezdődően zajlanak a paranormális jelenségekre irányuló kutatások, a rémtörténeteknek pedig se szeri se száma.

A Bács-Hója erdő fáinak formája nem megszokott, sok megcsavart, lehajló, eltorzult fatörzset láthatunk. Az egyik fára például azt mondják az erdőt gyakorta járók, hogy már száz éve kiszáradt, és már generációk óta így áll az erdő szélén. Ennek ellenére minden évben kihajt.

Hója erdő

A Bács-Hója erdőhöz kapcsolódó misztikus történetek kiindulópontja a domboldal, az úgynevezett UFO-leszállópálya. 1940-ben Sift Sándor biológus édesapjával látott itt egy UFO-t, 1968-ban pedig lencsevégre is kapták az első itt leszálló földönkívülit – mondta a Adrian Patrut egyetemi tanár, a Román Parapszichológiai Társaság elnöke.

Sokan speciális energiákat is érezni vélnek, rengeteg kiránduló panaszkodott rosszullétre, fejfájásra.

A tudósok szerint a Bács-Hója erdő úgynevezett szeizmikus zóna. Az erős elektromágneses tevékenység pedig okozhat akár rosszulléteket, víziókat vagy éppen fotókon, filmen megjelenő furcsa fényes formákat is.

Hol vannak még hasonló helyek?

A BBC szerint például Japánban, az Aokigahara erdőben, amit csak úgy emlegetnek, hogy a Halál Kísértetjárta Rengetege. Az Aokigahara jelentős szerepet játszik a japán mitológiában, mint a démonok lakhelye, emellett az egyik legkedveltebb hely az öngyilkosok körében; 2002-ben 78 holttestet találtak mindazok ellenére, hogy az erdő számos pontján japán illetve angol nyelvű táblák buzdítanak arra, hogy gondolják át szándékukat. A fák sűrűségének és az állatok kis számának köszönhetően az erdő hátborzongató csendjéről is ismert.

Aztán Németországban a Fekete-erdőben, ahol a BBC összeállítása szerint Brinkmann professzor helyett inkább varázslók, vérfarkasok, boszorkányok és törpék laknak. A Fekete-erdőt a Grimm testvérek is előszeretettel használták, mint tündérmeséik rémisztő helyszínét.

A harmadik legnagyobb rémület Mexikóban, a Játékbabák szigetén várja a világjárókat. A La Isla de las Munecason a legendák szerint egy kislány szelleme kísért, aki egy csatornában vesztette életét. Egy mexikói férfi, Don Julian Santana a baleset hatására új életet kezdett itt remeteként és az idejét játékbabák gyűjtögetésének szentelte. Don Julian rejtélyes körülmények között meghalt 2001-ben. Holttestét ugyanabban a csatornában találták meg, mint a kislányét. A hagyomány szerint, ha a szigetre látogatsz, magaddal kell vinned egy babát, hogy megbékítsd a szigeten bolyongó lelkeket.

Rémisztő hely még az angliai Wychwood erdő. Itt is több gyilkosságról és rejtélyes halálesetről szólnak a legendák. Amy Robsartot, a leicesteri gróf feleségét 1560-ban kitört nyakkal találták meg a fák közt, azóta ő kísért Wychwoodban. Aki találkozik vele, hasonló szörnyűséges halálra számíthat, mint a grófné – mondják.

Románia

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

error:
Send this to a friend