Főoldal / UFO / Mindig is volt, és most is van idegen jelenlét a bolygónkon – állítja Robert Bigelow milliárdos űrkutató

Mindig is volt, és most is van idegen jelenlét a bolygónkon – állítja Robert Bigelow milliárdos űrkutató

Robert Bigelow

 Robert Bigelow nem holmi őrült ufókutató: cége a NASA-val együttműködve dolgozik a Nemzetközi Űrállomáson.

Robert Bigelow, akinek a cége a Bigelow Aerospace a Nemzetközi Űrállomás (ISS) számára épített bővíthető űrlakóhelyeket vasárnap 60 perces interjút adott.

A beszélgetés a NASA-val való együttműködésre összpontosult, majd rátértek Bigelow beszámolójára az állítólagos idegenek által végrehajtott megszállásról, miközben a milliárdos elmondta, hogy milliókat fektetett be az ufó-kutatásba.

Robert Bigelow

Arra a kérdésre, hogy hisz-e az idegenek létezésében, Bigelow így válaszolt:

„Teljesen meg vagyok győződve róla. Minden erre utal. Mindig is volt, és most is van a Földön földönkívüli jelenlét”

– fogalmazott.

„Milliókat és milliókat és milliókat költöttem. Az idegenek témakörére magánszemélyként valószínűleg többet költöttem, mint bárki más az Egyesült Államokban”

– nyilatkozta.

Együttműködik a NASA-val

Tavaly májusban a Bigelow Aerospace – a NASA-val együttműködve – először helyezett el felfújható férőhelyet az ISS-en.  A NASA első próbálkozása a Nemzetközi Űrállomáson egy kiegészítő helyiség felfújására a túl nagy súrlódás miatt nem sikerült.

Robert Bigelow

A második próbálkozás azonban sikeres volt, mivel a NASA-nak sikerült bővíteni és nyomás alá helyezni a kiegészítő helyiséget. A Bigelow Expanziós Akció Modul nevű rugalmas lakóhely (BEAM), teljes hosszában 17 méter.

Az expanzió több mint hét óráig tartott, miközben Jeff Williams űrhajós rövid időközönként belövésszerűen juttatott levegőt az űrkapszula rugalmas falának belsejébe. A fal felfújása után Williams nyolc légtartályt nyitott meg a BEAM belsejében, amivel az űrkapszulát az űrállomáséval közel egy atmoszférán belüli szintű nyomás alá helyezte.

A kétéves technológiai demonstráció során az űrhajósok az ISS fedélzetéről várhatóan évente többször is belépnek a modulba. A személyzet letölti a szenzoradatokat és értékeli az egységen belüli körülményeket, azt is beleértve, hogy az mennyire véd a világűr sugárzása ellen.

forrás: atv.hu / Mail Online

Hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a szolgáltatások minőségének javítására. További információ

A sütik kezelésére vonatkozó EU-s irányelvek előírják, hogy az adott honlap látogatóiról csak előzetes, megfelelő tájékoztatással társított, egyértelmű és önkéntes hozzájárulásukkal lehet adatokat gyűjteni. A süti egy olyan információ csomag, melyet az internet böngészése során a szerver hoz létre és egy ún. időpecsét alapján egy előre meghatározott ideig tárolódik a felhasználó gépén. Jellemzően olyan honlap látogatási információkat, mint a böngészési előzmények, érdeklődési kör, de tárolhat jelszavat és webshop esetében bevásárlókosár tartalmat egyaránt. A sütikben tárolt adatok alkalmasak a visszatérő vagy az oldalon már regisztrált látogató beazonosítására, így az általuk preferált információk és előzmények alapján támogatják azokat a weboldal szolgáltatásokat és funkciókat, melyek a látogatót leginkább érdekelhetik, így képesek a felhasználói élmény növelésére.

Bezár