Kurt Russel is szemtanúja volt az 1997-es phoenix-i fényeknek

Pilótaként a levegőből látta a phoenix-i fényeket.

A BBC műsorában mondta el a legutóbb A galaxis őrzői 2-ben látott színész, hogy pilótaként ő is tanúskodott egy 1997-es ufóészlelés ügyében.

A phoenix-i fények néven ismert jelenséget egyébként több ezren látták, de csak kevesen jelentették a levegőből. Russell akkor éppen a fiával repült egy kisgépen, amelyet ő maga vezetett.

Hat fényt láttam a reptér felett, szabályos V-alakzatban

-mondta a színész a tévéshow-ban. Russell azonnal leadta az észlelést rádión.

Csak sok évvel később botlott bele saját jelentésébe, amikor feleségével, Goldie Hawnnal együtt tévéztek. Az ufóészlelések krónikájában nem tűnt fel addig a neve, csak ismeretlen pilótaként említették.

A rejtélyes phoenix-i fényekre egyébként azóta egy nem túl hihető magyarázattal is szolgált az amerikai légierő.

Állításuk szerint a Russell által jelentett, alakzatban haladó tárgyak A-10-es csatarepülőgépek voltak, míg egy másik, sokak által észlelt fényjelenséget a hőkereső rakéták ellen használt infracsapdák okoztak.

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

error:
Send this to a friend