Főoldal / UFO / Kennedy helyett földönkívüliekkel beszélgető elnöke is lehetett volna Amerikának

Kennedy helyett földönkívüliekkel beszélgető elnöke is lehetett volna Amerikának

A második világháború legnagyobb amerikai ásza, a többek közt a normandiai partraszállást is előkészítő Dwight Eisenhower 1953-től 1961-ig, nyolc éven át vezette az Amerikai Egyesült Államokat.

A törvények szerint harmadszorra már nem mérethette magát a választásokon, így az űrkorszakba belépve Amerikának friss arcok közül kellett választania.Az 1960-as kampányban a demokratikus John Fitzgerald Kennedy és a republikánus Richard Nixon mérte össze erejét.

Kennedy végül alig 112 ezerrel kapott több szavazatot Nixonnál, de a tengerentúli választási rendszer sajátosságai miatt ez még nem jelentett számára óriási győzelmet, hiszen az elektori szavazatok a döntőek – itt végül még nagyobb arányban, 303-219-re diadalmaskodott, és lett az Egyesült Államok 35. elnöke, egészen az 1963 novemberében történt dallasi merényletig, melyben máig rejtélyes körülmények közt meggyilkolták.

De térjünk vissza egy pillanatra a választásokhoz, melyen a valaha látott legfurcsább jelölt is megmérette magát – az elemi részecskék elemzése terén a tudományt számos felismeréssel gazdagító fizikus, Gabriel Green, aki  azt állította, hogy őt a földönkívüliek szemelték ki erre a feladatra, sőt, minimum hetvenöt, UFO-kkal kapcsolatos személyes élménye során többször is beszélt az idegenekkel.

gabriel-green01

Green többször beszámolt az űrből érkező – jórészt telepatikus, de egyes esetekben rövidhullámú rádióadásban érkező – üzenetekről,

és az ötvenes évek derekától nem volt olyan UFO-találkozó, amin nem ült volna csillogó szemekkel az első sorban, vagy ne mesélt volna fura történeteket.

1957-ben már arról beszélt, hogy a földönkívüli lények el is vitték az Alfa Centauri körül keringő bolygójukra, a Korenderre, és utána már folyamatosan telepatikus kapcsolatban maradt velük.

gabriel-green02

A férfinak nem igazán jött össze a szavazatszerzés, amit azzal indokolt, hogy

“túl kevés amerikai látott még eddig UFO-kat, vagy beszélgetett földönkívüliekkel.”

Végül  kiszállt a versenyből, és Kennedy-t kezdte támogatni.

Nem adta azonban fel vágyait, továbbra is kitartott véleménye mellett, saját klubot alapított, sőt, Let’s Face The Facts About Flying Saucers (Nézzünk szembe a repülő csészealjakról szóló tényekkel – az exkluzív, cenzurázatlan valóság, először valaha, az egyetlen olyan ember elmesélésében, aki belülről ismeri az UFO-sztorit) címmel könyvet írt, egy évtizeddel később, 1972-ben újra indult az elnökségért – mindössze kétszáz szavazatot szerzett.

Gabriel Green 2001-ben, hetvenhat évesen, egy kaliforniai völgyben hunyt el.

forrás: 24.hu