Főoldal / Filmek / Ígéretesnek tűnik Keanu Reeves klónozós sci-fije

Ígéretesnek tűnik Keanu Reeves klónozós sci-fije

Előzetest kapott a Replicas című film, melyben Keanu Reeves egy tudóst alakít, aki miután elveszíti szeretteit, klónozza őket.

A New York-i Comic-Conon debütált a Replicas című sci-fi thriller/horror előzetese, amely máris izgalmasnak és borzongatónak festi le a Keanu Reeves főszereplésével forgatott produkciót.

A 2004-es Holnaputánt és a 2008-as Az árulót is író, illetve az utóbbit rendezőként is jegyző Jeffrey Nachmanoff harmadik mozifilmjeként közeleg a Replicas, melynek főhőse a tudós Will Foster (Reeves), aki megszállottan igyekszik elérni azt, hogy képes legyen átültetni egy ember tudatát egy mechanikus testbe.

Már majdnem sikerül is elérnie célját, amikor egy tragikus autóbaleset következtében elveszíti feleségét, Monát (Alice Eve) és két gyermeküket. Foster mindent kockára tesz, hogy titokban feltámassza őket, amely klónozással sikerül is neki. Igen ám, csakhogy idővel ezt a felesége klónja is megtudja.

A Replicas nehezen készült el, már 2014-ben bejelentették, ám pénzügyi és más problémák miatt csak idén sikerült összehozni. Reeves és Eve mellett a Szilícium-völgyből ismerős Thomas Middleditch és John Ortiz játsszák a fontosabb szerepeket a sci-fiben, amelynek még nincs meg a premierdátuma.

forrás: 24.hu

Hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a szolgáltatások minőségének javítására. További információ

A sütik kezelésére vonatkozó EU-s irányelvek előírják, hogy az adott honlap látogatóiról csak előzetes, megfelelő tájékoztatással társított, egyértelmű és önkéntes hozzájárulásukkal lehet adatokat gyűjteni. A süti egy olyan információ csomag, melyet az internet böngészése során a szerver hoz létre és egy ún. időpecsét alapján egy előre meghatározott ideig tárolódik a felhasználó gépén. Jellemzően olyan honlap látogatási információkat, mint a böngészési előzmények, érdeklődési kör, de tárolhat jelszavat és webshop esetében bevásárlókosár tartalmat egyaránt. A sütikben tárolt adatok alkalmasak a visszatérő vagy az oldalon már regisztrált látogató beazonosítására, így az általuk preferált információk és előzmények alapján támogatják azokat a weboldal szolgáltatásokat és funkciókat, melyek a látogatót leginkább érdekelhetik, így képesek a felhasználói élmény növelésére.

Bezár