Főoldal / Parapszichológia / Halottlátók és szellemvadászok is kerültek különös helyzetbe

Halottlátók és szellemvadászok is kerültek különös helyzetbe

ghost-haunters

Rob Lowe új realitysorozatában szellemek és más rejtélyes lények nyomában járja keresztül-kasul az Egyesült Államokat, de természetesen nem ő az első, aki ilyesmire adja a fejét, Leonard Nimoy annak idején az elsők között szállt be a kutatásba.

Volt, akinek a Ragyogás-t ihlető hotelben köszöngetett valaki a teljesen üres folyosón, máshoz feszítővasat vágott egy kísértet – a természetfeletti jelenségek után nyomozó realitykből következik egy válogatás.

Hamarosan indul a The Lowe Files, amelyben Az elnök emberei és a Testvérek sztárja, Rob Lowe két fiával együtt ered kísértetek, földönkívüliek, jetik és más különös lények nyomába.

A család elsősorban tudományos szempontból igyekszik megközelíteni az egyes eseteket, de persze akadnak önmagukat médiumnak mondók vagy egyszerű hívők is, akik pont a természetfeletti jelenségek létezését próbálják bizonyítani különféle tévéműsorokban.

rob-lowe-es-fiai
Rob Lowe és két fia is beszáll a szellemvadászatba – Forrás: Christopher Polk / Getty Images North America / AFP

Nem egy szellemvadász reality készült már, ezekből mutatunk be párat, néhányban valóban tanúi lehettünk hátborzongató sztoriknak.

In Search of…

A műfaj alapjait valószínűleg az 1976 és 1982 között futott In Search of… fektette le, ebben a Star Trek egykori Spockja, Leonard Nimoy ment utána rejtélyes eseteknek. Szóba került itt sok minden, a természetfeletti jelenségek mellett olyan megoldatlan (bűn)ügyek is, mint Hasfelmetsző Jack gyilkosságai vagy Amelia Earhart eltűnése.

Külön adást kaptak az idegenek, Óriásláb, illetve a Loch Ness-i szörny,

de foglalkoztak szellemekkel is, az egyik epizódban a kor neves szellemvadásza, az Amityville horrornál is nyomozó Hans Holzer látogatott el egy kísértetjártának mondott faluba. Nézd meg, mi történt ott vele:

Holzer munkássága az okkult tudományokban egyébként annyira meghatározó volt, hogy magát a “szellemvadász” kifejezést is neki köszönhetjük, első könyve, az 1963-as Ghost Hunter után terjedt el szélesebb körben.

Szellemvadászok

A Discovery már 1996-ban indított egy magyarul szintén Szellemvadászok-ra keresztelt műsort, a paranormális jelenségeket vizsgáló realityk közül azonban talán a Syfy csatorna 2004-ben indított sorozata volt a népszerűbb: egészen tavalyig, 12 évadon keresztül ment, és több spin-offot is kapott.

A széria főszereplői Jason Hawes és Grant Wilson voltak, akik

nappal vízvezeték-szerelőként dolgoztak, éjjelente azonban szellemek nyomába eredtek,

olyan eseményeket vizsgálva ki, amelyek nem magyarázhatók a fizika törvényeivel.

Voltak elég ijesztő sztorijaik, a Ranker felhasználói szerint az volt a legjobb epizód, amikor a Ragyogás filmváltozatának is helyet adó Stanley Hotel alagsorában mászkáltak, és a tök üres folyosókon valaki állandóan hellót kiabált nekik:

Most Haunted

Még a Szellemvadászok-nál is jobban tapadnak a nézők a Most Haunted-ra, amely áprilisban már a 19. évadját kezdi, 2002 óta fut az Egyesült Királyságban. A realityben épp tavaly történt egy igen különös eset, amely a sokat látott stábot is meglepte: a műsor egyik arca, Yvette Fielding arról számolt be, hogy egy kísértet megpróbálta megölni.

“Mind nagyon hangosak voltunk. Aztán

egyszer csak a semmiből elrepült egy feszítővas a fülem mellett,

pár hüvelyknyire a fejemtől. Csak mi voltunk, senki más nem volt a helyiségben, de valami nekem dobta azt a feszítővasat. Ha csak egy hüvelykkel jobban megközelíti a fejemet, megölt volna. Erőszakosan dobták oda” – mondta a Shrewsbury börtönben zajló forgatásról.

“Mindannyian elhallgattunk, és akkor suttogást hallottunk felülről. És lépéseket. Nagyon lassú lépteket. Felmentünk, és a szoba végében egy árnyékot láttunk, de amikor közelebb mentünk, eltűnt” – tette hozzá akkor.

Ghost Adventures

A Ghost Adventures is már 2008 óta megy, és legalább a szkeptikusoknak is dobott már pár morzsát, miután a hírhedt Trans-Allegheny elmegyógyintézetben csaláson kaphatták az egyik vendégszereplőt.

Történt ugyanis, hogy Robert Bess, a szellemeket állítólag energiával befogó Parabot feltalálója arról mesélt, hogy

az elektromágnesességet mérő műszert valami erőszakosan kiütötte a kezéből.

A videót látva a szellemvadászt olyan sokan támadták, akik szerint egyszerűen csak eldobta a tárgyat, hogy végül a két házigazda, Zak Bagans és Nick Groff is kénytelen volt elismerni: ők sem látnak semmi paranormálisat a jelenetben.

The Dead Files

A 2011-ben indult sorozat eredeti koncepciójával tűnik ki a hasonló műsorok közül, ebben ugyanis egy halottlátó, Amy Allan és egy nyugdíjas gyilkossági nyomozó, Steve DiSchiavi néznek körül egy-egy szellemjárta helyen. A poén az, hogy a bejárás során egy percre sem találkoznak, csak a végén beszélik meg, hogy mire jutottak a hatodik érzékükre hallgatva, illetve a nyomokat olvasva.

A médium: Lisa Williams

Ez a sorozat a főszereplő miatt volt igazán érdekes, hiszen egy életvidám, inkább rockénekesnőnek, mintsem médiumnak kinéző nő állt a középpontjában. A hölgy saját bevallása szerint

körülbelül négyéves kora óta látja-hallja a halottakat,

de csak kamaszkorától kezdett el komolyabban foglalkozni a dologgal – addig egész egyszerűen azt hitte, hogy ezzel a képességgel mindenki más is rendelkezik. Műsorában többnyire az itt hagyott rokonoknak közvetítette az elhunytak üzenetét, de néha ódon kastélyokba is elindult szellemvadászatra.

lisa-williams
Lisa Williams – Forrás: Lifetime

Paranormal Witness

A tavaly az ötödik szezonját záró széria abban üt el a műfaj többi képviselőjétől, hogy nem elhíresült eseteket és helyszíneket vizsgál, hanem átlagemberek paranormális tapasztalataival foglalkozik, az ő szellemekkel való találkozásukat, ufóészlelésüket meséli el.

Van még a tarsolyban

A főleg a kétezres években népszerű műfaj egy idő után különböző alkategóriákat is életre hívott: a The Haunted-ban például állatok szellemeit kutatták, a Ghost Intervension-ben lakóházakból űzték el a szellemeket, a Celebrity Ghost Stories-ban pedig hírességek beszéltek paranormális tapasztalataikról.

haunted

Az eredmény néha tényleg hátborzongató lehet az ilyen műsoroknál, máskor viszont a nézőt nem nagyon érinti meg a dolog, hiszen a kamera pont a főszereplőket, vagyis a kísérteteket nem képes megmutatni – vagy elhisszük hát a műsorvezetőnek, hogy mit érez, vagy nem.

forrás: origo.hu

Hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a szolgáltatások minőségének javítására. További információ

A sütik kezelésére vonatkozó EU-s irányelvek előírják, hogy az adott honlap látogatóiról csak előzetes, megfelelő tájékoztatással társított, egyértelmű és önkéntes hozzájárulásukkal lehet adatokat gyűjteni. A süti egy olyan információ csomag, melyet az internet böngészése során a szerver hoz létre és egy ún. időpecsét alapján egy előre meghatározott ideig tárolódik a felhasználó gépén. Jellemzően olyan honlap látogatási információkat, mint a böngészési előzmények, érdeklődési kör, de tárolhat jelszavat és webshop esetében bevásárlókosár tartalmat egyaránt. A sütikben tárolt adatok alkalmasak a visszatérő vagy az oldalon már regisztrált látogató beazonosítására, így az általuk preferált információk és előzmények alapján támogatják azokat a weboldal szolgáltatásokat és funkciókat, melyek a látogatót leginkább érdekelhetik, így képesek a felhasználói élmény növelésére.

Bezár