HAARP – A kezdetek

A HAARP projekt elindításakor Alaszkában meglehetős nyíltsággal kezelték az ügyet. De amint a nyilvánosság mélyebb érdeklődéssel fordult a kutatás felé, a kezdeti nyitottság fokozatosan mérséklődött.

A korai szakaszban, Alaszkában az állami törvényhozó testület nyilvános fórumot tartott a HAARP-pal kapcsolatban. Az alaszkai sajtó a következőképpen reagált az eseményre:

„A HAARP projekt mostanra a törvényhozó testület érdeklődését is magára vonta. Gene Kubina, valdezi képviselő, aki több mint 40, a projektet érintő hívás és levél fogadása után a fórum megtartását javasolta, jóval többet szeretne tudni a kutatás felügyeletéről. – Jelen pillanatban komoly félelmek keringenek a projekt körül – mondta. Az emberek tartanak attól, hogy a kormány hazugságokat tálal eléjük. Semmiképpen sem akarom a közhisztéria malmára hajtani a vizet. Mindössze annyit szeretnék elérni, hogy legyen egy fórum, melyen az emberek választ kaphatnak a kérdéseikre.” (Sue Jeffrey „SuperDARN Critics Appeal for More Time To Study Project” – Kodiak Daily Mirror, Vol. 278.)

A nyilvános fórum érdekes és bizonyos mértékben sikeres volt abból a szempontból, hogy lehetőséget nyújtott a tudósok és a hadsereg számára, hogy felismerjék az ügy másik oldalán állók véleménykülönbségének főbb pontjait.

Elhitették velünk, hogy a későbbiek során a meghallgatás sorozat folytatódni fog, s elénk tárják majd a teljes igazságot. Ám a nyilvános vitafórum után a bizottság elnökére, James képviselőre erős nyomást gyakoroltak annak érdekében, hogy a jövőben több fórum ne kerüljön megrendezésre.

A projektvezetők jelenleg is vonakodnak attól, hogy a média számára bármilyen formában nyilatkozzanak. Az elmúlt években például a Fuji TV és a Spiegel TV is visszautasításban részesült a helyszínen, s a visszautasítást azzal indokolták, hogy

„az adott pillanatban egyetlen információközlésre jogosult személy sem tartózkodik elérhető közelségben”,

noha amikor a tévécsatornák riporterei kiszálltak a helyszínre, teljes tudóscsoportok dolgoztak ott, akik minden bizonnyal választ tudtak volna adni a kérdésekre – ha nem tiltották volna meg nekik.

A HAARP és a SuperDARN

A HAARP kutatásokkal összefüggésben álló fejlesztések során Alaszkában és a világ más pontjain fázisvezérelt antennarendszerek egyre-másra felbukkantak, nagyjából ugyanazzal a magyarázattal, amelyet a hadsereg a HAARP-ot illetően hozott nyilvánosságra.

„Ezek az antennák rendelkeznek a frekvencia- és impulzusváltás képességével. A rendszer a világ más kutatói előtt is nyitva áll…bárki használhatja az antennákat, aki az ionoszférával kapcsolatos kutatásokat folytat.”

Azonkívül azt állították, hogy

„A SuperDARN egy, a globális szintű magnetoszférikus konvekció mérésére szolgáló nemzetközi HF antennarendszer, mely a plazmamozgást tartja megfigyelés alatt a Föld felső légkörében.” (Sue Jeffrey Scientist propose Kodiak site for ionosphere study.” Kodiak Daily Mirror)

haarp

A tudósok azt próbálták bizonygatni, hogy a rendszert természeti jelenségek mérésére használják az ionoszférában, miközben elfelejtették megemlíteni, hogy mesterségesen gerjesztett effektusok mérésére, sőt esetleg azok előidézésére is igénybe fogják venni.

Közölték, hogy

„Az űrben zajló időjárás változások a modern kommunikációs technológiára is hatást gyakorolnak. A naptevékenység turbulenciát okoz az ionoszférában, ami a műholdak és egyéb kommunikációs rendszerek károsodásához vezethet. A SuperDARN radarok segíteni fogják a tudósokat az ionoszférában zajló folyamatok megértésében.”

Jóllehet más sokan tudatában tudatában vannak, hogy a SuperDARN különálló projektet képvisel, de a HAARP-pal összefüggésben álló alkalmazása az összegyűjtött anyagokból mára már nyilvánvalóvá vált. A rendszer a jövőben kétségkívül további telepekkel fog bővülni az Egyesült Államokban és még ki tudja hány helyen a világon, amelyekről mi jó eséllyel keveset –  de leginkább semmit sem  – fogunk megtudni.

HAARP

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

error:
Send this to a friend