Főoldal / Tudomány és technika / Mesterséges levéllel gyárthatunk gyógyszert a Marson

Mesterséges levéllel gyárthatunk gyógyszert a Marson

mesterseges-level

Az Eindhoveni Műszaki Egyetem kutatói kifejlesztettek egy mesterséges levelet, amellyel bárhol, akár másik bolygón is lehet gyógyszereket előállítani.

Az ötletet az igazi levelek adták, a kutatók a fotoszintézis mintájára, a napenergia minél hatékonyabb felhasználásával tervezték meg az eszközüket. Ehhez úgynevezett lumineszcens napkoncentrátorokat (LSC) használtak, vagyis olyan anyagokat, amelyek képesek felfogni és későbbi felhasználásra elraktározni a napfényt.

A végeredmény egy levélformájú kütyü, amelybe az igazi levelek erezetére emlékeztető mikrocsatornákat építettek. Az ezekbe a csatornákba pumpált folyadék molekulái kapcsolatba léphetnek az LSC által elnyelt napfénnyel, ami kémiai reakciókat indít be az eszközben.

A kutatók szerint a módszerükkel 40 százalékkal nagyobb hatékonyság érhető el, mint más, hasonló kísérletekben, amelyekben nem használtak LSC-t. Ennek a jelentőségét az adja, hogy ezzel a minireaktorral extrém körülmények között is elő lehet állítani gyógyszereket, például malária ellen a dzsungel közepén, vagy ki tudja milyen rákfene ellen a Marson, ha egyszer tényleg eljutunk odáig.

“Csak egy kis napfényre van szükség, meg erre a minigyárra”

– mondta a kutatást vezető Timothy Noël.

A kutatók egyébként rendszeresen nyúlnak vissza az igazi levelekhez, ha inspirációra van szükségük egy-egy fenntartható technológia kidolgozásához. Augusztusban például arról írtunk, hogy amerikai kutatók egy új, a korábbiaknál olcsóbb szén-dioxid-megkötő módszert fejlesztettek.

Az ő találmányuk is egy mesterséges levél volt, amely napenergiával alakítja át a szén-dioxidot szén-monoxiddá, amelyből már előállítható éghető üzemanyag, vagyis a találmány gyakorlatilag megújuló energiaforrást farag a hagyományosan nagyon nem annak számító szénalapú üzemanyagból.

forrás:index.hu

Hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a szolgáltatások minőségének javítására. További információ

A sütik kezelésére vonatkozó EU-s irányelvek előírják, hogy az adott honlap látogatóiról csak előzetes, megfelelő tájékoztatással társított, egyértelmű és önkéntes hozzájárulásukkal lehet adatokat gyűjteni. A süti egy olyan információ csomag, melyet az internet böngészése során a szerver hoz létre és egy ún. időpecsét alapján egy előre meghatározott ideig tárolódik a felhasználó gépén. Jellemzően olyan honlap látogatási információkat, mint a böngészési előzmények, érdeklődési kör, de tárolhat jelszavat és webshop esetében bevásárlókosár tartalmat egyaránt. A sütikben tárolt adatok alkalmasak a visszatérő vagy az oldalon már regisztrált látogató beazonosítására, így az általuk preferált információk és előzmények alapján támogatják azokat a weboldal szolgáltatásokat és funkciókat, melyek a látogatót leginkább érdekelhetik, így képesek a felhasználói élmény növelésére.

Bezár