Főoldal / Rejtélyek / Fénylő, gömbszerű jelenséget figyeltek meg a szibériai égen

Fénylő, gömbszerű jelenséget figyeltek meg a szibériai égen

Csütörtök este egy hatalmas, fénylő gömb tűnt fel Észak-Szibéria egén. A közösségi médiában természetesen rögtön elterjedt a rémhír, hogy „idegenek érkeztek az űrből”, a helyi lakosok pedig elmondták, hogy végigfutott hátukon a hideg a kísérteties látványtól, írja a The Siberian Times.

Az erdő felett lebegő fénylő golyóbis tisztán látható volt az Északi-sarkkörön fekvő Szalehard városból, de másutt is megpillantható volt a szibériai égen.

A babonásabb emberek pánikba estek, mert azt hitték eljött a világvége. Mások úgy vélték, hogy dimenziókapu nyílt az égbolton, amelyen idegen élőlények özönlik majd el a földet. Az idegenekről szóló hírek hamar elterjedtek a közösségi médiában is.

A gömb néhány perc múlva sarló alakúvá halványodott, végül teljesen eltűnt az égboltról, mesélte Alekszej Jakovlev, aki káprázatos fotókat készített a jelenségről.

Bár a fény forrása egyelőre még ismeretlen, többen arra gondolnak, hogy az orosz hadsereg által felbocsátott rakéta okozta a rendkívüli tüneményt az éjszakai égbolton.

Az egyik Topol-M típusú interkontinentális ballisztikus rakéta pont a vidék felett haladt el, és egyesek szerint elképzelhető, hogy ez bolygatta meg a légkört úgy, hogy létrejöjjön a sarki fényhez hasonló jelenség.

forrás: The Siberian Times / origo.hu

Hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a szolgáltatások minőségének javítására. További információ

A sütik kezelésére vonatkozó EU-s irányelvek előírják, hogy az adott honlap látogatóiról csak előzetes, megfelelő tájékoztatással társított, egyértelmű és önkéntes hozzájárulásukkal lehet adatokat gyűjteni. A süti egy olyan információ csomag, melyet az internet böngészése során a szerver hoz létre és egy ún. időpecsét alapján egy előre meghatározott ideig tárolódik a felhasználó gépén. Jellemzően olyan honlap látogatási információkat, mint a böngészési előzmények, érdeklődési kör, de tárolhat jelszavat és webshop esetében bevásárlókosár tartalmat egyaránt. A sütikben tárolt adatok alkalmasak a visszatérő vagy az oldalon már regisztrált látogató beazonosítására, így az általuk preferált információk és előzmények alapján támogatják azokat a weboldal szolgáltatásokat és funkciókat, melyek a látogatót leginkább érdekelhetik, így képesek a felhasználói élmény növelésére.

Bezár