Tibeti reinkarnációk – A tulkuk felismerése

Tulku

Azok, akik úrrá lettek a karma törvényén és elérték a megvilágosodást, választhatják azt, hogy életük után visszatérnek az emberi létbe, hogy másokat segítsenek.

Tibetben a tizenharmadik századra nyúlik vissza az újjászületettek vagy tulkuk felismerése, amely mind a mai napig élő hagyomány. Amikor egy elismert mester meghal, pontos leírást ad arról, hogy hol fog újjászületni.

Egyik közeli tanítványa vagy szellemi társa ezután álmot lát, vagy látomása támad, amely megjövendöli a mester közeli újjászületését.

Néha a tanítványok felkeresnek egy elismert, neves mestert, aki különös tehetséggel rendelkezik a tulkuk felismerésében. Ilyenkor ez a mester lát álmot, vagy jelenik meg számára valami látomás, amely azután iránymutató lesz a tulku újjászületésének felkutatásában.

Amikor rálelnek a gyermekre, ez a mester meghatározza, hogy valóban ő a reinkarnálódott mester. Ennek a hagyománynak az a célja, biztosítsa, hogy a felébredt mesterek bölcsességemlékezete nem vész el.

Egy újjászületett életének legfontosabb vonása, hogy a bölcsességemlékezetét örökli – öntudatra ébred, s ez valóságosságának igaz jele. Őszentsége, a Dalai Láma például elmondja, hogy már kora gyermekkorában minden nehézség nélkül képes volt megérteni a buddhista filozófiát és tanítást – ami különben nem könnyű feladat, s általában több évet igényel, hogy valaki elsajátítsa.

A tulkukat nagy gonddal nevelik. Még mielőtt tanításuk elkezdődne, utasítják a szülőket, hogy különös gonddal foglalkozzanak a gyermekkel. Tanításuk sokkal szigorúbb és intenzívebb, mint a közönséges szerzeteseké, mivel sokkal többet is várnak tőlük. A tulkuk néha emlékeznek előző életeikre, vagy figyelemre méltó képességekről tesznek tanúságot.

Mint a Dalai Láma mondja: „Teljesen természetes, hogy az újjászületett gyermekek emlékeznek tárgyakra, emberekre előző életeikből. Néhányan még a szent könyveket is idézni tudják, még mielőtt tanították volna nekik”. Sok újjászületettnek kevesebb gyakorlatra és tanulásra van szüksége, mint másoknak.

Ilyen volt Rinpocse mestere, Dzsamjang Khjence is, akinek fiatalkorában nagyon szigorú tanára volt, ennél fogva igen magas követelményeket állított tanítványa elé. A fiúnak együtt kellett vele élnie remetelakjában, a hegyekben.

Egyik reggel mestere elment a szomszédos faluba, hogy megtartson egy szertartást egy éppen meghalt emberért. Mielőtt elment, adott egy könyvet Rinpocse mesterének, amelynek „Mandzsusri neveinek felsorolása” volt a címe. „Estig tanuld ezt meg!” – ezekkel a szavakkal búcsúzott el. Az ifjú Khejence olyan volt, mint bármely gyerek, ahogy mestere kitette a lábát, játszani kezdett, egészen addig, amikor már a szomszédok is aggódni kezdtek, s dorgálták:” jobb lenne, ha elkezdenél tanulni, különben majd verés lesz a vége.”

Tudták, hogy milyen szigorú és hirtelen haragú volt a mester. Ő azonban oda sem hederített, csak játszott tovább. Végül már naplemente előtt, mikor tudta, hogy mestere hamarosan hazatér, átolvasta egyszer az egész szöveget. Majd, mikor megjött a mestere és kikérdezte, szóról-szóra felmondta az egész könyvet. Általában egyetlen mester sem adna ép ésszel ilyen feladatot egy gyermeknek. Azonban a tanító szíve legmélyén tudta, hogy Khjence Mandzsusrínek, a Bölcsesség buddhájának újjászületése, s a feladattal mintegy próbálta lépre csalni, hogy mutassa meg magát.

Maga a gyermek azzal, hogy tiltakozás nélkül elfogadott egy ilyen nehéz feladatot, hallgatólagosan elismerte, hogy ki is ő. Később Khjence leírta önéletrajzában, hogy mestere – bár nem ismerte el – erősen az esemény hatása alá került.

Mi folytatódik a tulkuban? Pontosan az a személy, mint akinek az újjászületése? Igen is, meg nem is. Ugyanúgy el van kötelezve, és ugyanolyan indíttatása van, hogy segítsen mindenkin, de valójában nem ugyanaz az ember.

Ami az egyik életről a másikra folytatódik, az, az áldás, amit a keresztények „kegyelem”-nek hívnak. Az áldásnak és a kegyelemnek az átvitele pontosan szabályozott, és megfelel minden egymást követő kornak, az újjászületett mindig olyan módon jelenik meg, hogy a legjobban illeszkedjék a saját korában élő emberek karmájához, így tud a legtöbbet segíteni nekik.

Az újjászületések rendszerének gazdagságát, hatásosságát és finomságát talán legmeghatóbban őszentsége, a Dalai Láma példázza. A buddhisták Avalokitesvara, a Végtelen Együttérzés buddhája megtestesüléseként tisztelik. Tibetben istenkirályként nevelkedett, részt vett a hagyományos gyakorlatban, megismerkedett elődeinek legfőbb tanításaival, s a tibeti hagyomány egyik legnagyobb élő mesterévé vált. Mégis az egész világ egyszerűségéről, hétköznapi külsejéről ismeri.

reinkarnáció

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

error:
Send this to a friend