Szakrális geometria

Szakrális geometria

Amint az ember elkezdett mesterséges formákat és építményeket alkotni, az adott létesítmény mögött húzódó tudatos vagy tudattalan mintaként létrejött a szakrális geometria.

Valamelyest félrevezető az elnevezés, mivel az ősi korokban valószínűleg nem volt értelme „szent”-re és „világi”-ra felosztani az életet; az élet egészét szentnek tekintették, akárcsak a művészi és egyéb alkotásokat.

Az építmények létrehozása egy célt szolgált: a „miként fent, úgy alant” hermetikus elvét jelenítette meg, a makrokozmoszt a mikrokozmoszban, a természet és a mindenség végtelenjét alkotta újra a mi léptékünkben.

A forma létrehozhat bizonyos „légkört”, és a mesterséges létesítmények egyik fő feladata az olyan környezet megteremtése volt, ahol könnyebben bekövetkezhetett a tudatváltozás.

A mesterséges építmények alapvető formái annak a módnak a felismeréséből erednek, ahogy a formák, arányok, számok, mértékek és kapcsolatok elvei megnyilvánulnak a természetben. Egyenes vonalak találhatók az árnyak között, ilyenek a Nap vagy a Hold sugarai, illetve tükröződésük fényvisszaverődése a víz színén, a magas fű szára vagy egy átlátszóan tiszta vízesés.

A kör felfedezhető a Nap és a Hold korongjában, a fényudvarukban és a szivárványban. Bonyolultabb szerkezetek tárulnak fel a kristályokban, és pontosan meghatározott arányú kapcsolatok találhatók a levelek és az ágak elrendezésében és a kibomló rügy spiráljaiban.

Forma

A szakrális geometria felismeri az alaknak a működésére gyakorolt hatását. Valamennyi alapvető formát használták – az egyenes vonalat, a kört, a háromszöget és a négyszöget, ahogy azok feltárulkoznak a leyekben, a kőkörökben és a középkori templomok bonyolult szerkezetében, egyéb szimbolikus jelentőségű alakzatok, például pentagramma, hexagram és mandorla társaságában.

Arány

A természetben mindenféle arány a napi, havi és éves ciklusok közötti kapcsolatok alakjában jelenik meg. Kettő különösen jelentős közülük, nevezetesen az aranymetszés és a Fibonacci-sorozat. Az aranymetszés a vonal olyan felosztása, melyben a rövidebb szakasz úgy viszonyul a hosszabbikhoz, ahogy a hosszabbik az egészhez. Ez hozzávetőleg 1:1,618, és a történelem során a művészek felismerték egyedülálló harmóniáját. Ezt az arányt jeleníti meg a pentagramma csúcsaira húzott ötszög és magának a pentagrammának az oldalai.

Szakrális geometria

Fibonacci-sorozat akkor keletkezik, ha egy sorozat utolsó két számjegyének összeadásából kapjuk meg a következő számot: 1, 1, 2, 3, 5, 8, 13, 21, 34, és így tovább. Sok természetes forma mögött felfedezhető ez az elv, a szarvak alakjától a macska lábán a párnácskákig.

Az arányosság elve az esztétikai tudatosságunk lényege, és közel áll a növény fejlődését vezérlő életelvhez. A mesterséges építmények ezen okok, valamint a hangra és a finomenergiákra gyakorolt hatásuk miatt alkalmaztak éppen ilyen arányokat.

Szám

A szám elve jelenti a mindenség lényegét. A természet és az egység, kettősség, háromság stb. tulajdonsága húzza alá a lét egészét. Valószínűleg az asztrológusok jutottak a legközelebb ezeknek az alapelveknek a megértéséhez a bolygóállásokkal folytatott napi gyakorlatuk során, nem utolsósorban a John Addey által felfedezett harmonikus asztrológia elméletében és eljárásaiban.

Az asztrológiában az aspektusok kettes sorozata azzal a móddal kapcsolódik össze, ahogy a külső világhoz viszonyulunk, míg a hármas sorozat (3, 9 stb.) inkább a belső harmóniára vonatkozik; mindez kulcsot jelenthet a szakrális geometriában alkalmazott számok értelmezéséhez.

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

error:
Send this to a friend